Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 26°C Még több cikk.

Bordányban a művészetoktatásra is figyelnek, az iskolára, óvodára és ősparkra is jut pénz

Bordány - Sikeres évet zárt Bordány, ahol Tanács Gábor polgármester szerint nemcsak a gazdasági mutatókra, hanem a kultúrára és az oktatásra is fokozottan figyelnek.

– Bordány történelmébe a 2017-es év sok-sok színes programmal íródik majd be, hiszen számos intézményi és civil jubileumot ünnepelhettünk tavaly – mondta lapunknak összegzésében a település polgármestere. Tanács Gábor emlékeztetett, hogy 2017-ben volt 25 éves a Bordányi Falunapok rendezvénysorozat.

– Évfordulót ünnepelt az általános iskola művészetoktatása, amely 20 éves, vagy a 30 éve új épületbe költözött napközi otthonos óvoda is. Számos program zajlott a jubileumok alkalmából, a legizgalmasabb talán, hogy lezártunk egy időszéfet, amit majd negyed évszázad múlva nyithatnak ki az akkor itt élők – tette hozzá a polgármester, aki szerint gazdaságilag is sikeres évet zárt Bordány, hiszen kicsivel több mint 400 millió forint értékű fejlesztés valósulhat majd meg az eredményes pályázatoknak köszönhetően.

– Településünkön tovább folytatódik az építkezés, a pályázati projektjeink nagy része 2018-ban fejeződik be. Megújul az iskolánk, bővül az óvodánk, és reményeink szerint egy turisztikai attrakcióval is bővülni tudunk, egy őspark megnyitására is sor kerülhet. Szeretnénk belevágni a belterületi utak felújításába, új útszakaszok megépítésébe is. Azt gondolom, ezek a fejlesztések mind-mind az itt élők életminőségét javítják majd – vázolta a jövőt a polgármester.

Bordányban egyébként idén kerülnek piacra azok a termékek, amelyeket az önkormányzati tulajdonnal rendelkező szociális szövetkezetben fejlesztenek és gyártanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar kultúra napja - Változatos programok Csongrád megyében

Változatos programokkal, kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, elismerések… Tovább olvasom