Délmagyar logó

2019. 01. 17. csütörtök - Antal, Antónia 0°C | 11°C Még több cikk.

Botka–Bohács: az eredetileg tervezett összeget fizeti az IKV

Szeged - A polgármester és a frakcióvezető közös sajtótájékoztatón jelentette be a megállapodást. Megegyeztek abban is, hogy a mínuszos üzleti tervet beadó önkormányzati cégek nem kapnak plusz pénzt a várostól.
Megállapodott Botka László polgármester és Bohács Zsolt a Fidesz-KDNP frakcióvezetője abban, hogy a következő, május 27-i közgyűlésen visszavonják az IKV Zrt. módosított ingatlanhasznosítási szerződését, és az ingatlankezelő a költségvetésben szereplő, eredetileg tervezett 700 millió forintot fizeti be a bérleti díjakból a város kasszájába. Erről közösen tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a polgármester és a frakcióvezető.

Botka László emlékeztetett: a 67 milliárdos költségvetést februárban 26 igennel fogadta el a 29 fős közgyűlés. Az IKV 2010-ben 1,5 milliárd forint bérleti díjat szedett be, abból 600 milliót fizetett a városnak. Az áprilisi közgyűlésen a Fidesz-KDNP előterjesztése erre az évre 370 milliót tartalmazott, a 2011-es költségvetési rendeletben szereplő 700 millióhoz képest. Elfogadták továbbá a képviselők négy önkormányzati cég mínuszos üzleti tervét is.

Botka az államháztartási törvény alapján április 18-án rendkívüli pénzügyi állapotot rendelt el, és levelet írt a képviselőknek, amelyben két lehetőséget vázolt fel: „az IKV visszaadja a város pénzét", vagy csökkentik a kiadásokat úgy, hogy a nem kötelező önkormányzati feladatokat nem látják el.

– A megállapodás szerint az A változat történik. Döntöttünk arról is, hogy a közgyűlés nem építi be a mínuszos cégek esetleges többlet igényét a költségvetésbe – közölte a polgármester. Ez lényegében azt jelenti, hogy ha a városi cégeknek mínuszuk van, azt maguknak kell megoldani, nem kapnak plusz pénzt az önkormányzattól.

Botka szerint Szeged óriási lehetőséget kapott azzal, hogy a politikai erőknek együtt kell működni a város vezetéséhez, és úgy értékelte, hogy Szegedhez méltó megállapodás született a költségvetésről.

Bohács Zsolt megerősítette a Botka által elmondottakat. Hangsúlyozta, hogy fontos, hogy Szeged működőképes legyen. Szerinte jogi értelmezési vita állt az IKV-ügy hátterében, amit tisztáztak.

A delmagyar.hu kérdésére, hogy a döntéssel nem kerül-e veszélybe az IKV működése (korábban Tápai Péter, a cég vezérigazgatója beszélt erről), Botka úgy reagált: egyáltalán nem kíván reagálni Tápai elmúlt két hétben tett megjegyzéseire.

Ha a közgyűlés is egyetért a Botka–Bohács megállapodással május 27-én, akkor a polgármester feloldja a rendkívüli pénzügyi állapotot. A polgármester a 2010-es zárszámadást is újra beterjeszti, ezt legutóbb nem fogadták el a képviselők.

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. macs 2011. május 13. 18:06
    „45. N.P.,
    sehol, csak csak ültem,reszeltem a körmöm és okoskodtam. Tavaly 1,5 mrdFt-ból fizettek 600 mFt-ot, ez 40%. Tételezzük fel, hogy az IKV és a város közötti bevétel megosztás aránya konstans és idén 370 mFt-ot akarnak adni, akkor 925 mFt bérleti díj bevétellel lehet számolni. Arra nem mertem gondolni, hogy változatlan bevétel mellett 25% város 75% IKV arányú megosztást, vagy változatlan arány mellett ilyen nagyságrendű bérleti díj bevétel csökkenést terveztek.”
  • 47. jozko 2011. május 13. 17:34
    „Ha nem tudják nyomatékosan eldönteni a -választók akarata szerint alakult! -törékeny egyensúlyt a két párt között a
    Közgyűlésben - akkor az egyedüli járható út az okos kompromisszum, a kölcsönös megegyezés - Szeged
    népe érdekében!
    Ellenkező esetben esetleg a szükségesnél nagyobb hangsúlyt kaphat a "mérleg nyelveként" működő 1 - 1 LMP
    és Jobbik képviselő!
    Az ő véleményük sem elhanyagolandó - de súlyuk a testületben legyen az őket választók aránya szerint!

    Okos kompromisszumokhoz józanul gondolkodó polgármester és frakcióvezetők kellenek!Én úgy látom, Botka László már nem szaggatja az istrángot annyira az Mszp szájíze szerint...
    Bohács Zsoltnak sem lehet célja csak politikai célból Szeged ellehetetlenítése!
    A jó megegyezés - nem mutyi- persze mindenkor ki kell állnia a nyilvánosság kritikáját!”
  • 46. blatth 2011. május 13. 15:55
    „Botka seggnyalók figyelem!
    Aki nektek eredményes vezető, az nekem névtelen nulla. Vagy jónevű senki?”
  • 45. mediaset 2011. május 13. 13:36
    „44-csakegyalampolgár,
    mit csodálkozol ? 1-év alatt amióta ott nyomogatja ö is a gombot a parlamentben kb 20 milla legálisan került a számlájára.
    Megvettük neki is mint ahogy 20-év-óta megvesszük mindnek.”
  • 44. N.P. 2011. május 13. 12:54
    „macs

    "..csak 925 mFt bérleti díj prognosztzáltak?" - ezt hol olvastad?”
  • 43. csakegyalampolgar 2011. május 13. 12:51
    „érdekesség: megvan a két párt közötti egyezség és mit látok a kis Bohács Zsoltinak (akit egyébként "imádok") mér vadi új CL500 van a segge alatt.....”
  • 42. Belváros 2011. május 13. 12:43
    „Miért nem indul a 10-es vonal!”
  • 41. macs 2011. május 13. 09:44
    „Én továbbra is kiváncsi vagyok:
    "Az IKV 2010-ben 1,5 milliárd forint bérleti díjat szedett be, abból 600 milliót fizetett a városnak. Az áprilisi közgyűlésen a Fidesz-KDNP előterjesztése erre az évre 370 milliót tartalmazott, a 2011-es költségvetési rendeletben szereplő 700 millióhoz képest."
    Ezt nem értem, 2010-ben a bevétel 40%-át adták át a városnak, 2011-ben, ha marad a 40%, akkor miért csak 925 mFt bérleti díj prognosztzáltak? Miért?”
  • 40. macs 2011. május 13. 08:42
    „37. gereben,
    nagyon egyetértek veled, de remélem tényleg eljutunk oda, hogy a Város érdekében képesek lesznek együttműködni.

    38. dicike,
    miből gondolod, hogy bárki is azt szeretné, hogy a felek keresztbe tegyenek egymásnak?”
  • 39. Figyelő 2011. május 13. 08:25
    „Az MSZ(M)P - s Ujhelyi elvtárs minapi szóhasználatával élve:
    Létrejött az MSZ(M)P - FIDESZ mutyi!”
  • 38. Figyelő 2011. május 13. 08:05
    „A szegedi fidesz-kdnp egy nagy dupla nulla%!”
  • 37. dicike 2011. május 13. 08:04
    „Nem vagyok sem Fidesz sem Mszp rajongó, de kedves morgolódók jobban szeretnétek ha a két párt folyton csak keresztbe tenne egymásnak? Ez megy rendszerváltás óta. Mindegy miről van szó, meg kell vétózni az ellenzéknek(bármelyik párt is az). Ezért nem jutunk egyről a kettőre. Amit a Fidesz ellenzékként megvétózott, azt most sorra megvalósítja. De gondolom ugyanígy volt a másik oldalon is.”
  • 36. gereben 2011. május 13. 05:04
    „nyugtával dicsérjük a napot, még nem szavazták meg, és a hitelességgel vannak bajok a fidesz frakció körül. Lásd Gyimesi városi elnök tanácsnok a cégvezetők indoklás nélküli kirugása előtt két nappal tett tagadó, hazug nyilatkozatát. De optimista akarok lenni, és remélni, hogy többen megértették közülük végre a lakosság elvárását a város müködtetése érdekében!”
  • 35. Elendur 2011. május 13. 03:17
    „:)”
  • 34. Mogyoró 2011. május 13. 03:12
    „Végre, hogy észrevettétek együtt többet tehetnétek a városért.
    Csak a kezdet nehéz, a folytatás könnyebb.
    Ne a párt érdekek vezessenek benneteket hanem a Város és a szegedi polgárok érdeke.
    Együtt - egymásért, lehet egy ellenzékinek is jó ötlete.
    Igazam van - vagy igazam van!!!”
  • 33. Jozsoci 2011. május 12. 23:27
    „28. luluska. igazad van! minden adandó alkalommal le fogom ide írni ezt a szemétséget, ami az M43 körül van. Lézer Lázár nem olvassa ezt az oldalt, vagy gyáva, hogy szóljon I. Viktor királyunknak!”
  • 32. szeti 2011. május 12. 20:59
    „navégre! még jó, hogy botka el tudja érni, amit akar, ritka az ilyen eredményes vezető.”
  • 31. csakegyalampolgar 2011. május 12. 20:45
    „Ez egy síma háttéralku megint!!! Bohács-Botka paktum? már meg sem lepődök!!!A szegedi FIDESZ-t lassan szegedi háttér MSZP-nek is nevezhetnék(szigorúan FIDESZ néven, és szigorúan jobb oldaliként), amely kicsit tiltakozik, kicsit harcol, hogy jobb oldalinak lássák az állampolgárok, aztán természetesen végrehajtja a parancsot!!!eddig még így volt minden vitás témakörben................”
  • 30. Triton 2011. május 12. 19:49
    „Alig több mint fél év alatt, már sokadjára ismeri el Bohács és a helyi Fidesz frakció, hogy nem ért semmihez. Egy másik lehetőség, hogy sokadjára vette meg őket Botka! Szégyent hoznak minden szegedi jobb oldali emberre!!!!!!!
    Mit tudhat Botka a fieszes fiúkról. hogy amikor futtyent a tenyeréből esznek?! Talána Póda féle megbízásoknak csak egy része került elő?”
  • 29. Herli 2011. május 12. 19:25
    „18. blatth 2011.05.12. 17:01
    Figyelj csak, én nyegleségből vágtam ki az ilyen tapai-féle gyereket a cégtől nem is oly rég, és fogom továbbra is”
48 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Peruból is jönnek a bábfesztiválra

Szeged - A Kövér Béla Bábszínház a Szabadkai Nemzetközi Gyermekfesztivállal együttműködve május 16.… Tovább olvasom