Délmagyar logó

2019. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán Még több cikk.

Bővül a szentmihályi focipálya, a Zápor út mentén kerékpárutat építenének

Kedden ülésezett a jogi bizottság, több településfejlesztési döntés is született, ezeket pénteken a közgyűlés is tárgyalja.
Többek közt szó volt arról, hogy a Bajai úttól északra és a krematóriumtól nyugatra gazdasági területet alakítanak ki, a volt rabtemető és az új terület közé pedig erdősávot jelölnek ki azzal a céllal, hogy elválasszák a temetőt és a gazdasági funkciót egymástól.

Ugyanitt a Bajai úttól délre elhelyezkedő Szegedi Rendészeti Szakközépiskola területe kibővül, mivel a város mintegy 8 hektáros területet átadott használatra az iskolának, mely építkezést tervez oda. Kiderült, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részéről felmerült az igény az 55-ös számú úton, a krematórium bejáratának közelében egy új autóbusz-megállóhely kialakítására, mivel jelentős utazási igény merül fel a Szeged–Mórahalom–Ásotthalom és a Szeged–Mórahalom–Mélykút–Baja vonalon az oktatási intézmény miatt.

Szó volt még a Szent Mihály Sportegyesület fejlesztési szándékairól, miszerint öltözőket és mosdókat, tusolókat szeretnének a sportpálya mellé ahhoz, hogy meccsek lebonyolítására alkalmas legyen a pálya. A kezdeményezést a bizottság elfogadta, módosítják az övezeti besorolást, ami lehetővé teszi az építkezést. Tárgyalták még az ELI lézerközpont közlekedési kapcsolatainak javítását, ennek érdekében a Zápor út mentén kerékpárutat terveznek építeni az útszakasz északi részének kibővítésével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szén-monoxid-mérgezésben vesztette életét két ember az Újszegedi temetőben - Fotók

Szén-monoxid-mérgezésben vesztette életét két ember az Újszegedi temetőben - Fotók
Hárman találtak rájuk, megfigyelésre őket is kórházba szállították Tovább olvasom