Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Buktak a sonkák az ellenőrzésen - ünnep előtt sem csak az árat érdemes figyelni

Buktak a sonkák az ellenőrzésen - ünnep előtt sem csak az árat érdemes figyelni
A húsvét előtti sonka-vizsgálat eredményéről a szegedi Auchan áruházban megszervezett Fogyasztóvédelmi Világnapon beszéltek a szakértők, ahol a húsvéti bevásárláshoz adtak jótanácsokat a vevőknek.
– Először a játékok biztonsági szempontjait tekintettük át, majd a sonkákat és sajtokat. Ez utóbbiaknál azt vettük számba, hogy mit érdemes ellenőrizni a címkén – mondta el Szekeres Dénes, a Gábor Dénes Szakgimnázium és Szakközépiskola végzős diákja tegnap a szegedi Auchanban, ahol szakemberek tájékoztatták a vevőket minden részletre kiterjedően a fogyasztók világnapján tartott kitelepülésen.

A közelgő ünnep egyik legfontosabb terméke a sonka, amit szintén érdemes alaposan szemügyre vennünk.

 Kothenczné Budai Erika fogyasztóvédelmi szakügyintéző elmondta, érdemes a megnevezést is megnézni: egyáltalán sonkát tart-e a kezében az ember, vagy kötözött lapockát. A lejárati idő ellenőrzése mellett célszerű ellenőrizni a darabárat is, hiszen az eltérhet a pulton feltüntetett egységártól.
 
Sonkákat szemléltek szakértők segítségével a szegedi Auchan áruházban. Fotó: Frank Yvette
Sonkákat szemléltek szakértők segítségével a szegedi Auchan áruházban. Fotó: Frank Yvette

Petrik Sándor, a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályvezetője lapunknak elmondta, az ünnepek előtti kiemelt ellenőrzéseken a fogyasztókat megtévesztő dolgokat szeretnék kiszűrni – így többek között az akciós ár feltüntetésének szabályosságát vizsgálják. A gyártói adatok valóságtartalmát is ellenőrzik, mintát vesznek, és laboratóriumban bevizsgáltatják. – Idén eddig kétféle sonkaterméket vizsgáltattuk be, és egyik sem volt megfelelő.

Az egyikben több só volt, a másikban pedig a feltüntetettnél magasabb zsírtartalmat állapítottak meg – mondta el.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lengyelországban aratott sikert Juronics Tamás a Carmina Buranával

Lengyelországban aratott sikert Juronics Tamás a Carmina Buranával
Bár sok mindenben változott, a lódzi produkció alapvetően megőrizte a Szegedi Kortárs Balett… Tovább olvasom