Délmagyar logó

2019. 02. 15. péntek - Kolos, Georgina 0°C | 9°C Még több cikk.

Choijiljav Bátor szegedi karácsonya

Szeged - A majd tíz éve Szegeden élő Choijiljav Bátor nem állít karácsonyfát. A mongol férfi ugyanakkor tiszteli a szokásainkat, szép hagyománynak tartja a szentestét. Ő sem felejtett el békés ünnepeket kívánni a barátainak és kollégáinak.
– Mongóliában februárban ünnepeljük a karácsonyt, amit fehér holdnak nevezünk. Karácsonyfát nem szokás állítani, de az ajándékozás nem maradhat el. A családok a nagyszülőknél jönnek össze, ahol marha- és birkahúsból készült ételeket fogyasztunk – mondta a mongol tradíciókról Choijiljav Bátor, aki majd tíz éve él Szegeden.

A város karácsonyfája egy kicsit az enyém is – véli a Szegeden élő, mongol Choijiljav Bátor. Fotó: Frank Yvette

A 34 éves férfi a 2,8 milliós lélekszámú ország fővárosától, Ulánbátortól 500 kilométerre egy kis vidéki városban született. A szülei orvosként keresték a kenyerüket, a kis Bátort mégsem a gyógyítás érdekelte, mint inkább a hatalmas teherautók, ugyanis kamionsofőr szeretett volna lenni. Felnőtt fejjel aztán meg is szerezte a megfelelő jogosítványt, mégsem lett sofőr. A közgazdasági iskola befejezése után '98 szeptemberében elindult világot látni a jobb megélhetés reményében. Így kötött ki Szegeden. Előbb a Cserepes soron árult, majd 2001-ben a gumigyárhoz került. Azóta ott dolgozik.

Alig félezer keresztény

Mongóliában a katolikus közösség mindössze 415 tagot számlál, igaz minden évben növekszik a megkereszteltek száma, főként a húsvéti időszakban. Az ázsiai országban ugyan munkanapot tartanak karácsonykor, de a helyi egyház szentmisével és missziós kezdeményezésekkel ünnepel.

A buddhista Mongóliában nem ünneplik a karácsonyt, leginkább a szilveszter éjszaka hasonlít az európai szentestéhez. – Szilveszterkor mi is fát állítunk, de nem kerül az ágakra szaloncukor, csupán fából készült díszek. Az ajándékozást is ekkor ejtjük meg, Mongóliában ugyanis ilyenkor jön a Télapó – magyarázta.

Bátor a hatalmas távolság miatt – Ferihegytől Moszkváig 2 és fél óra, az orosz fővárostól Ulánbátorig további 7,5 óra a repülőút – ritkán jár haza. Szegeden elszokott a nagy zimankótól, hiszen a hazájában télen mínusz 40 fok alá süllyed a hőmérséklet. – Nálunk elképzelhetetlen a tél hó nélkül, Mongóliában mindig fehér és hideg telünk van. A gyerekek persze nagyon élvezik, reggeltől estig a befagyott tavakon és folyókon korcsolyáznak.

A mongol férfi nem állított karácsonyfát, de a barátainak és a munkatársainak ő is békés ünnepeket kívánt, mert mint mondta, nagyon szép ünnepnek tartja a karácsonyt. – Ha saját fám nincs is, azért szegediként a város karácsonyfája egy picit az enyém is – vallotta meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonyi operagála Szegeden

Szeged - Telt ház előtt nagy sikert aratott a Szegedi Nemzeti Színházban Pál Tamás kiváló… Tovább olvasom