Délmagyar logó

2019. 03. 26. kedd - Emánuel 6°C | 14°C Még több cikk.

Cigirazzia indulhat a megállókban dohányzók és csikkdobálók ellen

Szeged - Tettenérés híján szinte lehetetlen büntetni a megállókban dohányzókat és a csikkeket szétdobálókat - derült ki, miután megkérdeztük az illetékeseket. A közterület-felügyelők tavaly csak figyelmeztettek, a rendőrségnek nincs pontos adata róla, a kormányhivatalhoz pedig nagyon ritkán jut el ilyen ügy.
Múlt héten megírtuk, hogy hiába tilos tíz éve dohányozni a szegedi megállókban, sokan fittyet hánynak rá. Ráadásul a csikkeket is a peronra, a fák tányérjába, az útra vagy a villamospályára dobálják, noha a legforgalmasabb helyeken meghagyták a szemetesek csikkgyűjtőit.

Mivel sokak szerint csak a büntetésnek van visszatartó ereje, megkérdeztük a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, hogyan lehet szankcionálni a megállói dohányzást, illetve a csikkek eldobálását.

Megtudtuk, közterületi szemetelés – azaz köztisztasági szabálysértés – miatt a közterület-felügyelők és a rendőrök szabhatnak ki 5 és 150 ezer forint közötti helyszíni bírságot. Ehhez azonban tettenérés szükséges. Ha viszont a felelősségre vont dohányos nem ismeri el a szabálysértést, vagy nem fizet helyszíni bírságot, a közterület-felügyelő vagy a rendőr csak feljelentést tehet. Ilyenkor kerül a járási hivatalhoz az ügy, amely határozatot hoz a büntetésről. Az ilyen eset azonban rendkívül ritka.
Aki a megállói csikkgyűjtőbe dobja a cigivéget, legalább a köztisztasági szabályokat betartja - bár attól még tiltott helyen dohányzik. Fotó: Kuklis István
Aki a megállói csikkgyűjtőbe dobja a cigivéget, legalább a köztisztasági szabályokat betartja – bár attól még tiltott helyen dohányzik. Fotó: Kuklis István
A nemdohányzók védelméről szóló törvény megsértése miatt a járási hivatalok népegészségügyi osztályainak munkatársai 20 és 50 ezer forint közötti egészségvédelmi bírságot szabhatnak ki. Hogy ilyen tavaly történt-e, a kormányhivatal válaszából nem derült ki. Azt viszont megtudtuk, hogy idén kiemelt feladata lesz a népegészségügyi osztályoknak ellenőrizni a vasútállomások dohányzási tilalom alá eső részein, buszmegállókban és aluljárókban a dohányzási, valamint az elektromoscigaretta-használat tilalmának betartását. Hangsúlyozták, hogy kora reggel és a munkaidő után is ellenőrzik majd a tilalom betartását.

Érdeklődtünk a szegedi polgármesteri hivatalnál, hány esetben büntettek vagy figyelmeztettek megállói dohányzás miatt tavaly a közterület-felügyelők. A válaszból az derült ki, hogy csak szóban figyelmeztettek, de nem tudni, hányszor, mert erről nincs statisztika. Helyszíni bírságot egyszer sem szabtak ki.

Megkérdeztük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot is, hogy tavaly Szegeden hány esetben szabott ki a rendőrség közterületen eldobott cigicsikk miatt – köztisztasági szabálysértésre hivatkozva – helyszíni bírságot vagy tett feljelentést. Kiderült, kizárólag cigarettacsikk eldobása miatt kiszabott helyszíni bírságokról nincs adatuk. Ugyanis minden olyan tevékenység, amely a közterületet, közforgalom céljait szolgáló épületet vagy tömegközlekedési eszközt beszennyez, a köztisztasági szabálysértés kategóriájába tartozik. Ez a cigicsikk eldobásától az illegális hulladéklerakásig többféle szabálysértést is magába foglal.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyszerre két dolog - még a kondiban is

Egyszerre két dolog - még a kondiban is
Mindenkinek be volt dugva a füle, egyedül ez az egy ember olvasott tréning közben - ezért… Tovább olvasom