Délmagyar logó

2019. 07. 22. hétfő - Magdolna 21°C | 31°C Még több cikk.

Csaknem ezren kérték a babaváró támogatást megyénkben

A babaváró támogatás a legnépszerűbb megyénkben is a családvédelmi akcióterv júliustól igénybe vehető kedvezményei közül. Majdnem ezren igényelték tíz nap alatt Csongrádban. Fontos, hogy a júliusban született vagy születendő gyerekek után is jár a kedvezményes hitel.
A július elsejétől életbe lépett családvédelmi akcióterv négy pillére közül a babaváró támogatás bizonyult eddig a legnépszerűbbnek, három nap alatt összesen 5 ezer 500-an nyomták meg a családvédelmi akciótervhez kapcsolódó sorszámhúzó gombot a hazai kormányablakokban, tehát naponta körülbelül kétezer érdeklődő fordult meg a hivatalokban. Többen már meg is kapták a tízmilliós babaváró támogatást. A sorszámok mennyisége azóta jelentősen megugrott, a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint már majdnem ezer, a bankok által továbbított babaváró támogatás iránti kérelmet rögzítettek július elseje óta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta, a bankok már több mint 200 szerződést meg is kötöttek, a szabadon felhasználható, kölcsönként induló támogatást igénylők 88 százaléka pedig a maximális 10 millió forintot kéri, amelyet jellemzően otthonteremtésre, házfelújításra, autóvásárlásra fordítanak, de van, aki vállalkozást indít belőle. Az igénylők között többen vannak, akik ikreket várnak, sőt egy családban hármasikrek születnek majd, valamint külföldről Magyarországra visszaköltözők is élnek a lehetőséggel – számolt be róla Novák Katalin. Megyénkben is jelentős érdeklődés övezi az akcióterv lehetőségeit, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása és a babaváró támogatás is egyre népszerűbb. A Csongrád Megyei Kormányhivatal lapunknak adott tájékoztatójából kiderült, hogy tíz nap alatt 1445 esetben adtak tájékoztatást a babaváró támogatásról, ebből 994-en már be is nyújtották kérelmüket a kormányablakokban.
A júliusban születendő gyermekek után is jár a kedvezményes kölcsön. FOTÓ: DREAMSTIME
A júliusban születendő gyermekek után is jár a kedvezményes kölcsön.
Fotó: Dreamstime
Fontos információ, hogy a más országokból hazatérő magyar családok esetében a támogatás igénybevételéhez a házaspár egyik tagjának legalább hároméves társadalombiztosítási (tb) jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelybe a külföldön szerzett tb-jogviszony is beszámítható. A visszajelzések szerint az ügyintézés a hivatalokban és a bankoknál is elég gyors, ráadásul a tb-igazolást nemcsak személyesen, hanem ügyfélkapun keresztül is lehet igényelni – közölte Novák Katalin. Az államtitkár elmondta azt is, hogy egyes pénzintézeteknél az igénylésnek még az sem akadálya, ha a kérelmező próbaidőn vagy táppénzen van.

A szaktárcavezető felhívta rá a figyelmet, hogy a babaváró támogatás a június 30. éjfél után született gyerekekre vehető igénybe, de a július kivételes hónap, mert az ebben a hónapban születő gyerekek után – július 31-ig bezárólag – utólag is lehet igényelni a kölcsönként induló támogatást, amelynek 30 százalékát a második gyerek érkezésekor elengedik, a harmadik gyereknél pedig a még fennálló tartozást teljes mértékben jóváírják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

100 éve kihalt aranyhímzést élesztették újra Deszken

100 éve kihalt aranyhímzést élesztették újra Deszken
Száz év után újjáélesztették a szerb aranyhímzést Deszken. Hosszas kutatómunka előzte meg, hogy ismét tudjanak ezzel az eljárással bársonyt díszíteni. Tovább olvasom