Délmagyar logó

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 27°C Még több cikk.

Czeglédy Csaba is megjelent a Szegedi Törvényszéken, de kiküldték a teremből

Elkezdődött a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalása.
A vádirat ismertetésével elkezdődött az előkészítő ülés a Czeglédy Csabához köthető Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében hétfőn a Szegedi Törvényszéken.

Húsz embert vádolt meg az ügyészség azzal, hogy 3,254 milliárd forint áfát, valamint 2,960 milliárd forint személyi jövedelemadót, járulékot és más közterhet nem fizetettek be, ráadásul mindezt bűnszervezetben követték el. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat ellenük.

A vádiratot Bálint Márton ügyész ismertette, aki elmondta, hogy a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. 2011-es részvénytársasággá alakulásától számlázási láncot alakítottak ki, amelynek célja a közterhek megfizetésének elkerülése volt. A zrt. fő profilja a diákmunkaközvetítés volt, amit két vállalkozáson és több iskolaszövetkezeten keresztül intéztek.

Az áfát, az szja-t és más adókat az iskolaszövetkezeteknek kellett volna befizetniük, de ezt szinte teljesen, a bevallásokat pedig részben elmulasztották. A főként diákok által elvégzett munkáról az iskolaszövetkezetek számlákat állítottak ki, amelyeket a generálalvállalkozók továbbszámláztak a Human Operator Zrt.-nek. A részvénytársaság a számlákat kifizette, de a generálalvállalkozók a szövetkezeteknek csak a nettó béreket vagy még azt sem elérő összeget utalták tovább. A különbözetet készpénzben vették föl, majd átadták a Human Operator munkatársaiknak, és ezt a folyamatot fiktív pénztárbizonylatok kiállításával fedezték.
A diákokat a Human Operator Zrt. és megbízottai toborozták, adatbázist hoztak létre róluk, és az is előfordult, hogy a tudtuk nélkül léptették át őket az egyik szövetkezetből a másikba.

Az ügyészség szerint a vádlottak közül többen is tisztában voltak azzal, hogy hosszabb időre szervezett, egységes irányítású rendszer működtetésében vesznek részt, az iskolaszövetkezetek pedig adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek nem vagy csak elenyésző mértékben tesznek eleget.

A vádlottak a Human Operator Zrt. és a vállakozások vezető munkatársai, valamint a szövetkezeteket névleg vezető strómanok. A Human Operator Zrt.-t vezető Czeglédy Csaba eljárásjogi okok miatt hétfőn nem állt vádlottként a bíróság elé, de hallgatóként megjelent a tárgyaláson. A védők indítványozták a politikus tanúkénti meghallgatását, ezért el kellett hagynia a tárgyalótermet.

Czeglédy Csabát a DK európai parlamenti képviselőjelöltjeként mentelmi jog illette meg. Ezt a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A választás eredményének jogerős megállapítása után az ügyészség az eljárás folytatását indítványozta, ezt azonban a bíróság elutasította. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, de a Szegedi Ítélőtábla erről még nem döntött.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli intézkedésekre számíthat Szeged a szúnyoginvázió miatt

Rendkívüli intézkedésekre számíthat Szeged a szúnyoginvázió miatt
Minden eddiginél nagyobb területen, 471 településen és nyolc budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron irtják a szúnyogokat a héten. Tovább olvasom