Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Díszpolgár mondott mesét a Süni csoportnak Mórahalmon

Mórahalom - Mórahalom új díszpolgárának, Pintér Mátyásné Piroska nyugalmazott óvodapedagógusnak már óvodáskorában az volt az álma, hogy óvónő legyen.
– Álmomban sem gondoltam ilyenre – mutatta a közelmúltban átvett díszpolgári elismerést a mórahalmi Pintér Mátyásné Piroska, akit mindenki csak Csirikének szólít a városban. A nyugalmazott óvodapedagógus Mórahalmon született, parasztcsaládban. Az általános iskolát és a gimnáziumi tanulmányait is itt végezte. 1969 és 2006 között dolgozott a mórahalmi óvodában, ahol közel 400 gyermek került ki a kezei alól.

– Óvodáskori álmom volt, hogy óvónő legyek – mondta nevetve. A másik ötlet a védőnő volt, de igazából mindig nagyon szerettem a gyerekeket – tette hozzá. Az idén 70 éves Piroskát az egész város Csirikének szólítja. – Tanyán laktunk, ahol egy kedves néni segített nekünk, ő nevezett el Csirinek, és rajtam maradt. Amikor óvónő lettem, a vezető óvónőm nagyon haragudott ezért, azt mondta, a gyerekek nem szólíthatnak úgy, hogy Csiri óvó néni, micsoda dolog ez – mesélte.
Mórahalom új díszpolgára, Pintér Mátyásné Csirike mondott mesét kedden a Süni csoportnak. Fotó: Török János
Mórahalom új díszpolgára, Pintér Mátyásné Csirike mondott mesét kedden a Süni csoportnak.
Fotó: Török János
A díszpolgári kitüntetés átadásakor Nógrádi Zoltán polgármester azt mondta, a díjazott 37 éven keresztül volt az óvoda meghatározó egyénisége, aminek alapvető jellemzői: a hivatástudat, a gyermek- és szakmaszeretet, a következetesség, az igényesség, a pontosság, a közösségért érzett felelősség.

– Nagy büszkeségem, hogy lányom, Pintér Anikó is követett a pályán, és óvónő lett itt, Mórahalmon – tette hozzá Csirike, majd meglátogattuk a lányát és a Süni csoportot, ahol a gyerekeknek elmondott egy rövid mesét a város új díszpolgára. Gyorsan kiderült, a csoport két tagjának a szülei Pintér Mátyásné óvodásai voltak. – A vonásaik, az arcuk most is bennem vannak – mondta mosolyogva.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

75 kiló drogot rejtett az autó padlójába - Röszkén nem jutott át

75 kiló drogot rejtett az autó padlójába - Röszkén nem jutott át
A szerb drogfutár Röszkénél próbálta meg az országba csempészni a jármű rakterének átalakított… Tovább olvasom