Délmagyar logó

2019. 01. 16. szerda - Gusztáv -1°C | 8°C Még több cikk.

Döcögősen indult a Nemzeti Eszközkezelő

Szeged - 10 milliós lakást havi 12 ezer 500 forintért bérelhet vissza a szociálisan rászoruló, bajba jutott devizahiteles, ha megveszi tőle a Nemzeti Eszközkezelő. Csongrád megyében eddig csak 15 család ajánlotta fel lakását, pedig a szervezet közel egy éve létezik.
A Nemzeti Eszközkezelőhöz (NET), azaz a bajba jutott devizahiteles családok megmentésére létrehozott szervezethez megyénkből eddig 15 lakásfelajánlás érkezett, pedig csak az OTP 24 ingatlant „adna". Ha az állam megvásárolja a szociálisan rászorulók devizahitellel terhelt lakásait, a családok megmenekülnek, bérlőként élhetnek tovább otthonukban.

Minden hatodik adós késve fizet

A Magyar Nemzeti Bank szerint az első fél év végén a 90 napon túl késedelmes hitelek állománya az összes lakossági tartozást figyelembe véve 1138 milliárd forintot tett ki, ebből a több mint egy éve lejárt kölcsönöké megközelítette a 700 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy a háztartási hitelek több mint 16 százaléka volt már három hónapon túli késedelemben, és minden tizedik hitel már több mint egyéves csúszásban van.  

A túl szigorú bekerülési feltételek miatt nyögvenyelősen indult a program, de június 20-án módosították a törvényt. A kormány ezzel párhuzamosan rendeletben határozta meg a szociálisan rászorulók körét. – Az új feltételeknek köszönhetően szeptemberben érezhetően megnőtt az ügyfelek és a bankok aktivitása is. A legfrissebb adatok alapján az előző hónapban csaknem 500 ingatlanfelajánlás érkezett a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez. A felajánlott ingatlanok – a hitelszerződés megkötésekor meghatározott – átlagos forgalmi értéke 6,8, számított vételára 3,4 millió forint. Többségük az ország északi és keleti részében található, Csongrád megyéből eddig 15 ügy érkezett be – közölte érdeklődésünkre Ternyák Edit. A NET szóvivője hozzátette: az eljárás alatt az adós lakhatása nincs veszélyben, mert a végrehajtást a bank felfüggeszti.

Eladó lakás Szegeden. Nem tudni, mennyien menekülnének deviza alapú lakáshitelükből. Fotó: Segesvári Csaba
Eladó lakás Szegeden. Nem tudni, mennyien menekülnének deviza alapú lakáshitelükből. Fotó: Segesvári Csaba


A NET-ben az adós lemond a lakás tulajdonjogáról, 10 milliós otthonát havi 12 ezer 500 forintért bérelheti. A Magyar Állam csökkentett áron megvásárolja a – megyei jogú városokban legfeljebb 15, máshol a maximum 10 millió forint értékű – felajánlott ingatlant, a hitelező pedig elengedi a tartozást.

Megtudtuk, a korábbi feltételek miatt augusztusig az OTP Faktoring Zrt. egyetlen ingatlant sem tudott átadni a NET-nek, az új szabályozás mellett Csongrád megyében 24 ingatlant ajánlottak fel. – Sokan a szabad felhasználású hitel miatt szeretnék lakásukat a NET-nek kínálni. A jogszabály ezt nem teszi lehetővé – válaszolták az önkormányzat szociális irodáján. A településeknek is lenne lehetőségük szociális rászorultság esetén ingatlant vásárolni, de a költségvetésben erre nincs fedezet.

Olvasóink írták

  • 9. X_Y 2012. november 06. 01:51
    „7. studyfy 2012.11.05. 21:36

    Megkereshetné azt is hogy 2010 májusában a kormányváltás után Kósa Lajcsi megszólalása után 24 óra alatt több mint 10%-ot esett a forint. És a 2010 április végi 260-262 szintet azóta sem közelítette meg túlzottan...”
  • 8. X_Y 2012. november 06. 01:45
    „1. igazságkereső

    Nem unod még?
    Senkinek nem tartottak pisztolyt a tarkójához hogy vegyen fel devizahitelt.
    Egy demokráciában jogod van hülyének lenni és viselni a következményeit....”
  • 7. studyfy 2012. november 05. 21:36
    „Kedves igazságkereső! Elfelejtette még kérni Segesvári Csabától. hogy írja le Járai Zsigmond volt MNB elnök tevékenységét az akkori kamatpolitika kialakításában.”
  • 6. deszkás 2012. november 05. 19:57
    „És az az egy év mibe került az adófizetőknek? Még a banktól is megválok annyira nem hiszek a mai történéseknek.”
  • 5. macs 2012. november 05. 13:47
    „Érdekes cikket olvastam:
    "Megfontoltabbá, körültekintőbbé, kockázatkerülőbbé váltak a magyarok a hitelválság miatt. A Lakásfókusz felmérése azt mutatja, hogy a devizahitelesek nagyobb része másféle módon oldaná meg lakáskérdését. Alapvetően forintban adósodnának el, illetve sehogy, hanem bérelnének."
    http://hvg.hu/ingatlan/20121105_A_hitelvalsag_tanulsagai_ovatosabbak_lett”
  • 4. Casablanca 2012. november 05. 11:34
    „Az apparátus létszáma lehet vagy 30-40 fő, mi???”
  • 3. NP1 2012. november 05. 11:06
    „"Együgyű"-nek igaza van!
    Az Eszközkezelő szervezetének fölállítása (iroda, titkárnő, autó, tanácsadók stb.) sokkal fontosabb volt és sokkal többe is került mint a "segítés". Pártunk és Kormányunk számára ez csak egy kommunikációs lehetőség volt, amit a 2/3-ad birtokában már lassan elfelejt....”
  • 2. Együgyű 2012. november 05. 10:13
    „,,Döcögősen indult a Nemzeti Eszközkezelő"
    Mindenki nyugodjon meg, mert a Nemzeti Eszközkezelőre a vezető politikusainknak és a tehetőseknek már nincs szüksége! Devizaadósságaiktól már régen jutányosan a mi kontónkra megszabadultak! Természetesen azért megtakarított forintjaikkal is ehhez a nemzet érdekében hozzájárultak. Senkit nem hagynak a bajban a nagyjaink!”
  • 1. igazságkereső 2012. november 05. 08:45
    „Kedves Segesvári Csaba! A cikkében megírt "...bajba jutott devizahiteles..." témájából ki tetszett felejteni a magyarországi bankok indexálási trükkjeit, amely tulajdonképp kiváltója a banki hitelesek évek óta tartó kálváriájának és a hitelek, - amelyek tényszerűen forinthitelek voltak! - fizethetetlenségének! Azért a banki indexálási trükk is megérdemelne az írott és elektronikus sajtó részéről egy hosszabb lélegzetű tanulmányt, különösen, hogy most már kér bíróság is megállapította, hogy ......De tessék szíves lenni erről megkérdezni Dr. Bihari Krisztina ügyvédnőt és az általa elmondottakat egy az egyben akár le is lehetne írni a Délmagyarország kedvelt napilapban az olvasók széles tömegének tájékoztatására! van bőven az olvasók között is a bankok által "megvezetett devizahiteles" ügyfél, kiknek talán már a lakását, házát is elárvereztette a bank....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ötvenhatos forradalom eltiprására emlékeztek Szegeden

1956-ban a brutális hatalom a világ legerősebb seregét küldte ránk – emlékezett Orbán Imre történész vasárnap délután Szegeden. Tovább olvasom