Délmagyar logó

2019. 01. 16. szerda - Gusztáv -1°C | 8°C Még több cikk.

Drágább üzemanyag - tisztább levegő?

Szeged – Az már nem újdonság, hogy drága a benzin. De csökkent-e a forgalom emiatt, és vajon tisztább lett-e Szeged levegője? Kiderült, a statisztikai csökkenés inkább az üzemanyag-piac átrendeződése felé mutat.
A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint 2009-hez képest 21 százalékkal kevesebb üzemanyagot használunk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a jelentős, egyötödnyi benzincsökkenés, milyen hatással van a környezetünkre.

– A világon 1 milliárd gépjármű, mintegy 731 millió személygépkocsi van. A Föld összes károsanyag-kibocsátásának 40–60 százalékáért felelősek – mutatott rá a járművek okozta környezetszennyezésre Pitrik József, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Technika Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára.

A szegedi forgalmi helyzetről elmondta, a Belvárosi híd szegedi hídfőjének forgalom-áteresztő képessége 20 éve állandó: csúcsforgalomban óránként közel 1600 gépkocsi.
A szegedi forgalmi helyzetről elmondta, a Belvárosi híd szegedi hídfőjének forgalom-áteresztő képessége 20 éve állandó: csúcsforgalomban óránként közel 1600 gépkocsi. Fotó: delmagyar.hu

Pitrikék csapata két évtizede vizsgálja a szegedi közlekedést, 2003-ban már a fenntartható közlekedésről is publikáltak. Megtudtuk, a hazai gépjárműállomány átlagéletkora 11 év feletti, a fiatalodásra kicsi az esély. A szegedi forgalmi helyzetről a főiskolai tanár elmondta, a Belvárosi híd szegedi hídfőjének forgalom-áteresztő képessége 20 éve állandó: csúcsforgalomban óránként közel 1600 gépkocsi. Bebizonyították, hogy a gépjármű-összetétel a belvárosban közel azonos, ugyanazok közlekednek, akik a hídról lejönnek. – A csomópontokban jelentős a környezetterhelés, a híd lábánál – az elmúlt 20 év alatt rövid idejű mérések során – az egészségügyi határértékek többszörösét is mértük – mondta a tanszékvezető.

Ha arra a kérdésre keresnénk a választ, hogy Szegeden milyen sűrűn lépi át a légszennyezettség az egészségügyi határértéket, meglepődve tapasztalnánk, hogy az ország egyik legmélyebben fekvő városa milyen tiszta. Vagy mégsem? – Gyakori, hogy a csomópontban mért légszennyezés jelentősen magasabb a városi – a Kossuth Lajos sugárúti konténer – légszennyezettségi adatoknál. Hogy a különbséget érzékeltessük: 2007. december 14-én délelőtt 10 óra és este 11 óra között a Kossuth Lajos sugárútra kihelyezett konténer órás átlagban 289 mikrogramm per köbméter szénmonoxidot, a csomópontban álló mobil mérőkocsi pedig 2044 mikrogramm per köbmétert mért – a mérőállomás közel tízszeresét. Ez arra utal, hogy a forgalmi és meteorológiai viszonyok hatással vannak a károsanyag mennyiségére.

Csökkent-e a forgalom? Kevesebben autóznak a drágább benzin miatt? Tisztább-e a levegő?

– Az elmúlt évtizedben 30 százalékra csökkent a légszennyezés – az autók cseréje miatt. Azonban ez az előny 2011-re elkopott – nem csökken a forgalom, de ismét öregszenek az autók. Míg Ausztriában 1000 főre 505, addig nálunk 310 autó jut. Ha folytatódik a motorizáció, további forgalomnövekedés várható – tudtuk meg. A belváros forgalmáról Pitrik elmondta, hogy mivel 20 éve közel állandó a Belvárosi híd áteresztő-képessége, ezért ott már nem tud növekedni a forgalom. Hozzátette: mintegy 350 ezer autó fordul meg a külső körúton belül – az alacsony sebesség miatt – jelentős a környezetterhelés. A számok azonban nem igazolják a drágább benzin–kisebb forgalom elméletet. Nem bizonyítható jelentős csökkenés. A külföldi tankolások, a bioetanol felhasználása nem jelentkezik a Magyar Ásványolaj Szövetség statisztikájában, ami azt okozhatja, hogy itthon ugyan kevesebb benzint adnak el, mégsem autóznak kevesebben.

Jó időben értelmes alternatíva a kerékpározás - nem csak a Föld napján. Fotó: delmagyar.hu
Jó időben értelmes alternatíva a kerékpározás - nem csak a Föld napján.
Fotó: delmagyar.hu

„Érdekesség" a bioetanolról

– A benzin fűtőértéke 42,5 megajoule per kilogramm, a bioetanolé 26,2. Ha bioetanolt használunk, azonos teljesítményhez – azonos energiához – több üzemanyag kell, számításaink szerint 55 százalékkal. Vizsgálatok még nem bizonyítják, hogy a bioetanol elégetése milyen környezeti terhelést okoz – ráadásul különböző internetes bejegyzések szerint sokan már felesben tankolják az etanolt a benzinnel. A „környezetbarát" bioetanol a fenti eszmefuttatást követve – a nagyobb fogyasztás miatt – plusz terhet ró a környezetre.

Konklúzió – korszerűbb járművek kellenének, vagy érdemesebb lenne tömegközlekedésre, esetleg kerékpárra átállni. Saját érdekünkben.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. papsajt 2011. április 28. 10:52
    „http://www.mfor.hu/cikkek/60_szazalekkal_ugrott_meg_a_Shell_profitja.html”
  • 25. Egyvélemény 2011. április 28. 08:22
    „Üdv Mindenkinek!

    Ismét egy kis ferdítés.....ahogy már megszoktuk! A tisztánlátás érdekében a tapasztalatom.
    Én 3 hónapja járok tisztán E85-tel , átalakítóval.
    Az átlagos többlet fogyasztás az autómnál 20 % ( az autó 95-ös évjáratú.....tehát nem a legmodernebb...)
    Az árrés a benzin Etanol között 30-35 %.....tehát egy teljen tankon kb. 1700-200 Ft marad a zsebemben.
    ( Én havi 5-6000 km megyek az autómmal munka miatt)
    Továbbá a káros anyag kibocsájtásom kb az eredeti benzinüzemhez képest 75 %-al csökkent.......sőt egyáltalán nincs szaga a kipuff-nak.
    Továbbá az etanol gyártásnak szinte elenyésző a környezet károsítása, hisz többek közt a kukorica feldolgozásnak a végtermékéből készül az etanol...
    Véleményem szerint igenis lehet alternatíva a benzinnel szemben az E85!.......
    Szép napot!”
  • 24. CsImre 2011. április 27. 20:37
    „19. aaronkaa:

    Ha ezt bevezetnék, néhány éven belül már nem élne ember az országban.”
  • 23. queenmargareth 2011. április 27. 17:23
    „10. dzoli 2011.04.27. 09:12 akkor is. mindenki egészségesen közlekedjen. Diszkriminálják már a bűzös, szmogkeltő anyagokat és, ha lehet ne szellents és ne fújd ki a levegőt, mert káros anyagokat bocsátasz ki, mérgezőt, ja és persze a virágok fák...irtani!!!mert nemcsak oxigént adnak!!! kivéve a tűzoltókat, mentőket, rendőröket, azért, hogy ne károsítsanak engem. Engem ugyanis az autók jobban károsítanak, mint a cigi, ezt orvos mondta.
    Szélsőségeket akartok és a kormány, legyen!!!
    Ugyanolyan szabály, mint a dohányzókra....
    Dráguljon, mint a cigi, ja és azt hiszed egészséges kenyeret eszel? természeteset?:))))))))Persze, ha otthon megsütöd az általad termelt alapanyagokból.”
  • 22. Wacky 2011. április 27. 13:51
    „valamiért csak 99% jön ki :D ... az az 1 % a járulékos veszteséget képviseli?? xDxDxD”
  • 21. Dema 2011. április 27. 13:46
    „17. jozko
    Szerintem meg mivel az ember az okozója minden bajnak, ki kell irtani! :D A környezetvédőkkel kellene kezdeni, mert annyi baromságot hordtak össze már az utolsó 25 évben, hogy itt az ideje a példamutatásnak. Aztán mikor más csak kevesen maradtunk, majd megbeszéljük a továbbiakat! :D”
  • 20. Pres 2011. április 27. 12:36
    „Itt lenne az ideje a dízel autógyártás felhagyásának, valamint az öreg kocsik leselejtezésének...”
  • 19. aaronkaa 2011. április 27. 11:56
    „A kerékpározást nagyban elősegítené, ha végre szigorú törvényekkel tennének rendet. A közbiztonság nevetséges szinten van, elsősorban az etnikum miatt. A kerékpár lopások miatt egy bicikli "fenntartási költsége" lassan magasabb mint egy autóé... Rendkívül szigorú drákói törvényekkel kellene elbánni a tolvajokkal, könyörtelenül.
    Szent László törvényeire lenne szükség: aki egy tyúk áránál többet lopott az halállal lakolt. :-)”
  • 18. történész 2011. április 27. 11:41
    „És a kormányunk által képviseltetett háború hogyan is szennyezi a légkört(hajók városok vegyi anyagok égése, robbanó vegyszeres bombák???)
    valójában ez nép butítás. átvállaltuk az USA szénmonoxid kvótát és valahogy ki kell nyalni..drágává tesszük a benzint egy hülye ideológiával magyarázzuk ,mint tette az egyház,hogy majd a túlvilágon jól éltek.”
  • 17. jozko 2011. április 27. 10:51
    „Mértéktartás lehetne a kézenfekvő megoldás.
    Az energiafelhasználásban is.

    Nem akar ez sikerülni az élet semmilyen területén se.
    Az energiafelhasználásban pláne nem.

    Nagyobb az ellenérdekeltség....”
  • 16. deszkás 2011. április 27. 10:38
    „Kik nem irták alá a Kyotó-i egyezményt? Pitrik úr meg felejtse el a korszerűbb autókat. És a 30-as zónák? Akkor egy kérdés: miért gyártanak korlátlan felhasználásra benzines fűnyirókat? Ja ez nem füstöl mint a dohányos.”
  • 15. emzsr 2011. április 27. 10:29
    „Kevesebb kínait meg más külföldit kell behozni, akkor az üzemanyagfogyasztás is kisebb lenne, és a környéken megtermelt, legyártott dolgokat kis távolságra kellene csak vinni. Nyilván, amit lehet...
    Persze, HA lennének gyárak, üzemek... meg termőföldek, amiken termelni is bírnak...
    De álmodozni szabad, nem?”
  • 14. THK 2011. április 27. 10:20
    „12,
    a teljes CO2 kibocsátásnak kevesebb, mint 1%-a emberi eredetű...”
  • 13. THK 2011. április 27. 10:15
    „9,
    ez sajnos csak egy régi, alaptalan összeesküvéselmélet, nem több...

    a szomorú valóság az, h egyelőre tényleg nincsen életképes alternatíva
    az elektromos pl. csak városi használatra alkalmas a lassan tölthető, nehéz (és nem mellesleg baromi drága, ráadásul néhány év után cserélendő) akkumulátorok miatt”
  • 12. CsImre 2011. április 27. 10:06
    „9. KamuNeni:

    A Földünk magasról tesz rá, hogy mivel szennyezzük. Lesz majd élőlény, ami a CO2-vel teli légkörben érzi jól magát, a két lábon járó csupasz majom pedig pöfögőivel együtt kipusztul, és csókolom.”
  • 11. papsajt 2011. április 27. 09:42
    „a pia is drága, mégis nől az alkeszok száma.
    a cigi is drága és egyre több fiatal használja.

    egyszerűen külföldről behozottat vesznek inkább.”
  • 10. dzoli 2011. április 27. 09:12
    „queenmargarethnek:Gondold végig ,hogy mit írtál <moderálva> Majd ha nem lesz mit enned akkor is azt írjad, hogy még drágább legyen az üzemanyag .(növekvő élelmiszer árak,szállítás...)”
  • 9. KamuNeni 2011. április 27. 09:07
    „A conclusion az nem az hogy korszerubb jarmuvek kellenenek hanem hogy az olaj alapu jarmuveket kivonni a forgalombol. Az elektromos vagy hydrogen alapu jarmuvek eloallitasa se kerul tobbe, sot kevesebb lenne de ugye az olaj cegek tul erosek. Az auto industry viszont megint tul eros es miert gyartananak egy olcsobb kocsit amin nincs annyi haszon. A mai arak az elektromos es hybryd kocsiknak nem realistic mert az eloallitasuk sokkal de sokkal kevesebbe kerulnek mint a benzinesek de mivel egy "uj" fajta uzemanyaghasznalaturol van szo igy beoltjak a nepet hogy dragabb az eloallitasa.

    Mar szaz eve is volt hydrogen es viz uzemanyagu jarmu csak akkor az olajat nyomtak es azota is.

    Akkor is olcso volt a viz uzemanyag eloallitasa es most is olcso. Az elektromos auto az megint olcso aloallitasu. Tehat at kellene allni minel gyorsabban.

    Ha igy megy, 50 ev mulva, viharok, hurricanok eso es szarazsag lessz jellemzo olyan helyeken ahol eddig nem volt es erosebb hatasuak ahol eddig is ott volt.

    Az mellett azert hivjak "uveghaz hatasnak" mert mint a gyertya leboritva egy poharral, az athmosphera ugyanugy viselkedik. A vilagurbe nem tud semmi kiszivarogni mert ott legures ter (vacum) van, tehat minden itt marad a fold legkoreben.

    El lehet rajta gondolkozni. A rengeteg szennyezes mikor teliti meg? 30-40 ev mulva? Mi lesz az ego gyertyavan ha leboritod egy befottes uveggel?

    Ki lehet probalni otthon is. Ugyanaz lessz a foldunkkel par evtized mulva hacsak az olajat a szenet, meg nem szuntetjuk.

    Legszennyezes nagyon komoly veszlyt jelent az emberisegnek es a foldunknek is.”
  • 8. Vandorr 2011. április 27. 09:00
    „Gazdaságos üzemeltetés: Mennyire gazdaságos benzinről áttérni bioetanolra?
    A benzin fűtőértéke: 43,850 KJ/kg.
    Az etanol fűtőértéke: 26,779 KJ/kg.
    Ebből kiindulva az alkoholra átállított gépkocsik bő egyharmaddal, sőt 40%-kal is többet fogyaszthatnának azonos üzemeltetési körülmények között, mint benzin üzemben.
    Szerencsére a valós helyzet ennél jóval kedvezőbb, ennek alapvetően két oka van.

    "Csak ezt (a fűtőértéket) figyelembe véve térfogatra kifejezve nagyobb fogyasztás adódna etanol felhasználása esetén. Ezzel a hatással ellentétes, hogy az etanol oxigénnövelő hatású, így termikus hatásfok-növekedést hoz létre, amely fogyasztáscsökkentést okoz."
    (Forrás: Dr. Emőd István-Tölgyesi Zoltán-Zöldy Máté: Alternatív járműhajtások.)

    A leírt hatás valamilyen mértékben kompenzálja a fűtőérték jelentős eltérését.”
  • 7. trofimenka 2011. április 27. 08:47
    „Én mostanában biciklizem és nagyon örülök, hogy a pénztárcámba több pénz marad így, nem megy el üzemanyagra, bár előbb-utóbb szerintem ez a kormány lesz annyira zsugori, hogy kivett bicikliadót is. :-)”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszap maradt a tápéi gyümölcsfák helyén

Szeged-Tápé - Sajnálják a tápéi kiskertek lakói, hogy az általuk telepített, 45–50 szépen… Tovább olvasom