Délmagyar logó

2019. 01. 18. péntek - Piroska 1°C | 7°C Még több cikk.

Egész héten cserélik a parkolási táblákat

Szeged - Alig változtak a parkolási övezetek a városban – legalábbis a kihelyezett táblák alapján tegnap ezt láttuk. A Szepark igazgatója azt mondja, péntekre végeznek a táblacserével.
– Most akkor meddig érvényes a jegy? Ritkán járok Szegedre, az előbb itt még egy sárga tábla volt – mondta egy autós tegnap délelőtt a Somogyi utcán, miközben autója mellett épp táblát cseréltek a Szepark munkatársai. Megírtuk, a közgyűlés döntése értelmében megváltoztak a parkolásizóna-határok, ami eddig sárga volt, az zöld lett. A gyakorlatban ez azt jelenti, ugyanazzal a jeggyel feleannyi ideig lehet a belvárosban várakozni. A Szegedi Közlekedési Kft. honlapján arra kéri a sofőröket, „a zónahatárok módosítására tekintettel a bérletek, jegyek vásárlásakor kiemelt figyelmet fordítsanak azok érvényességére, illetve a zónák színét jelző parkolási táblákra".

Csakhogy hiába kereste az autós hétfő délelőtt a módosított zónahatárokat, úgy tűnt, szinte a teljes belvárosban semmi sem változott. Sárga zónában maradtak a Tisza Lajos körutat övező kisutcák, a Petőfi Sándor sugárút nagyobb része, a Mérey és a Madách utca is. Pedig közgyűlési határozat értelmében a korábbi övezethatárok kitolódtak, szinte az egész belvárosban 480 forint/órára nőtt a várakozási tarifa.

Táblacsere a Dóm téren. Aki nem figyel, pórul járhat. A szerző felvétele
Táblacsere a Dóm téren. Aki nem figyel, pórul járhat. A szerző felvétele

– Üzemkezdet óta cserélik a táblát, összesen 170 jelzést kell átragasztani. A munkával legkésőbb péntekig végeznek a kollégák – mondta Forrai Gábor. A Szegedi Közlekedési Kft. parkolási üzletágának igazgatója megjegyezte, az év végi, év eleji szabad parkolás után tegnap óta kell újra fizetni a parkolásért, ezért is csak tegnap kezdtek a táblacseréhez.

– Olyan nem fordulhat elő, hogy az autóst azért büntessék meg, mert a várakozás közben a táblacsere miatt lejár a jegye. Meghatározott ütemterv szerint dolgozunk, az ellenőrök pontosan tudják, melyik nap melyik utcában változik a parkolási rend – hangsúlyozta Forrai Gábor. Hozzátette, a türelmi időszak nem azt jelenti, hogy az autósok jegy nélkül várakozhatnak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egyik meggyullad, a másik mackóba bújik

Valaki nem győz felöltözni a panellakásban, olyan hűvös van nála, más szinte meggyullad, olyan melege van, és télen is bukóra nyitott ablak mellett alszik. Tovább olvasom