Délmagyar logó

2019. 05. 22. szerda - Júlia, Rita Még több cikk.

Egy hónapot késik a Vásárhelyi Pál utca - galériával

Szeged - Október vége helyett csak november végére lesz kész a Vásárhelyi Pál utca szélesítése a Pulz utcától a Bakay Nándor utcáig. Folytatás jövőre.
Három hónapja, mióta szélesítik a Vásárhelyi Pál utcát a Pulz utca és a Bakay Nándor utcai körforgalom között, az üzletek tulajdonosai egész nap kocsisorokat látnak a boltok előtt. Megértik, hogy szükséges a négysávos út, de már szeretnének túl lenni rajta. Látni a külső sávok helyét, de sok helyen egy méter mély árkok húzódnak.

Egy hónapot késik a Vásárhelyi Pál utca. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Holnap lakossági fórum

Az építkezés aktuális állásáról holnap délután 5-kor a Sever Center előtt tájékoztatja a környéken lakókat és a vállalkozások képviselőit a város és a kivitelező.

Október vége helyett egy hónappal később, november végére készül el a Vásárhelyi Pál utca átépítése. Pázmány Péter, a polgármesteri hivatal fejlesztési irodájának munkatársa elmondta: pontatlanok voltak a régi közműtérképek, ezért a kivitelező sokszor rákényszerült, hogy kézi erővel dolgoztasson. Ráadásul a Bakay Nándor utcai kereszteződéshez közel találtak egy, a nyilvántartásokban egyáltalán nem szereplő vezetéket. Ennek áthelyezése teljesen átírta a 640 milliós építkezés menetrendjét. A kivitelező budapesti székhelyű, osztrák tulajdonú Teerag-Asdag Kft. rövidesen befejezi a közműkiváltásokat. Kicserélte, illetve biztonságba helyezte a területen található összes ivóvíz-, csapadékvíz-, gáz-, elektromos és távközlési vezetéket. Megépült egy 1000 milliméter átmérőjű főgyűjtőcsatorna is, ami nemcsak az út, hanem a környező ipartelepek, kereskedelmi vállalkozások és utcák csapadékvizét is elvezeti majd.

Egy hét múlva – a tervek szerint – megszűnik a terelés, ismét kétszer egy sávon lehet közlekedni a Vásárhelyi Pál utcán. Az építkezés a külső sávokban folytatódik. A Sever Center előtt új buszmegállópárt alakítanak ki, két oldalon kerékpársáv, mellette járda lesz. November elejére elkészül az aszfaltozás, ezután a parkosítás, a forgalomtechnika felszerelése marad hátra, és a dokumentációt kell véglegesíteni.

Egy hónapot késik a Vásárhelyi Pál utca. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

A Vásárhelyi Pál utca négysávúsítása a tervek szerint jövő tavasszal folytatódik a második ütemmel, azaz a Bakay Nándor utca és a Kálvária sugárút közötti részen. Jelenleg a közbeszerzési eljárásokat készíti elő az önkormányzat. Mivel abban az ütemben a jelenleginél is nagyobb falat lesz a főgyűjtőcsatorna építése, a város az útépítésre és a belvízelvezetésre külön közbeszerzési eljárást ír ki.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. sss 2011. október 06. 13:27
    „Jól írta macs, bár abban igaza van Ataanak, hogy rengeteg a szabálytalankodó azon a szakaszon!
    Viszont Ataa, szerinted amikor a Kossuth felújítása miatt a Szatymazin "picit" több autó járt, mit gondoltak az arra lakók?
    Nyilván számtalan példa van még, mi ez utóbbinak szívtuk a porát... Bár a magamfajta panelpatkány csak távcsővel tekinthet a magadfajta társasházi lakás vagy ad absurdum magánház tulajdonos kasztjára ezért jobban teszi ha qssol, mi?! ;)
    peace out!”
  • 31. macs 2011. október 06. 11:30
    „31. Ataa,
    elnését, de a Te hozzászólásod kapcsán jutott eszembe. Nagyon sokan teszik szóvá, hogy az autózás feltételei nagyon romlanak a városban, ugyanakkor, ha valakinek az utcájában megnő a forgalom, akkor fel vannak háborodva. Vagyis az autósok igényei maximálisan ki legyenek elégítve, de ahol én lakom, ott lehetőleg ne legyen forgalom. Nem skizofrén gondolkodás ez?”
  • 30. Ataa 2011. október 05. 22:44
    „Az ott lakókkal senki nem törődik??Amióta elterelték a forgalmat hiába van 30-as tábla,mindenki azt hiszi autópályán száguldozik.A rendőröknek kellene állandóan a Teréz utcába lenniük.Aki kitalálta ezt az egész terelést annak kellene itt laknia és viselje el ő ezt a zajt amit a teherautók csapnak...”
  • 29. macs 2011. október 05. 12:51
    „29. szunyi,
    OK, amit leirtál nagyon jó lenne, de ismerve a kis magyar valóságot biztos mindenki meg fogja találni a kiskapukat.
    Abban igazad van, hogy lecsökkenti az idulók számát, de nem hiszem, hogy - itt azzal a feltételezéssel élek, hogy korrekt cégekről van szó - a változás korlátozza a versenyt. És nem biztos, hogy drágább lesz, csupán az első perctől kezdve valós költségekről beszélhetünk és nem menet közben kellene trükközni. :-)”
  • 28. szunyi 2011. október 05. 10:42
    „28, macs

    Akkor lesz változás, ha a késés, alvállakozok ki nem fizetése miatt automatikusan ki lesz zárva a közbeszerzésből (3-5 évre) + az elindulás feltétele 3 év müködés megfelelő árbevétellel (ez már most is gyakran így van).
    Modjuk ez lecsökkenti az indulok létszámát, korlátozza a versenyt, valamivel drágább lesz, de ugya a legdrágább az, ha sz
    arul csinálják meg.”
  • 27. macs 2011. október 05. 10:28
    „27. szunyi,
    "1 magáncég aki bármikor lapátra teheti a nála dologzó céget és másnap újat fogadhat fel, míg a városi beruházásoknál új tender kiirása, elbirálása stb ,ami minimum 1/2 év csuszás"
    Nem ez a rákfenéje az összes állami, önkormányzati beruházásnak? Aki megnyeri a tendert, az nyeregben van és ezzel tisztában is van. Arról nem beszélve, hogy az olcsó húsnak híg a leve, hiszen a lényeg az, minnél olcsóbb legyen a munka. Szerintem a pályázó már a pályázat beadásánál tudja, hogy nem fog kijönni a keretből, de hát nagyon kell neki a munka, hiszen "életben" akar maradni. Innen már egyenes út vezet oda, hogy minnél olcsóbban dolgozó alvállalkozókkal szerződjön, spóroljon az anyaggal, vagy esetleg csődöt jelentsen és a végén a megrendelő szív.
    Talán egyszer ezen a térn is lesz változás. :-)”
  • 26. szunyi 2011. október 05. 09:18
    „23. Moon 2011.10.04. 20:24

    Mi alapján számolják a határidőt akkor, mert nem lehet tudni előre, hogy hány mennyire fontos vezeték van szar helyen. Tisztább az a megoldádás, hogy ez a határidő, és ha van valami extra akkor leülünk és csusztatjuk az átadás időpontját, mint utolag azt mondani, hogy 2 héttel hamarabb kellett volna mert 5 pontatlanságot tételeztünk fel a térképen és csak 4 volt. Inkább azt kell tudatosítani, hogy ez csak tervezet, ha minden jól megy (talajvizszint 1/2 m alatt, pontos közműtérkép, megfelő hőmérséklet etc.).

    Az Árkádnál 2 tényező volt fontos. 1 magáncég aki bármikor lapátra teheti a nála dologzó céget és másnap újat fogadhat fel, míg a városi beruházásoknál új tender kiirása, elbirálása stb ,ami minimum 1/2 év csuszás.
    2, az exKendergyár alatt nem kellett törödni semmi vezetékkel, mert a szélén lezárták öket és mehettek a munkagépek, mert tutni nem találnak müködő gáz,víz, villanyvezetéket .”
  • 25. acidrain 2011. október 05. 08:39
    „Milyen meglepő :D

    Aztán majd ezt is zárjuk le 10 hónap múlva.

    Hozzáteszem, hogy ezen útszakasz négysávosítása 640 millió, a Gutenberg térkövezése meg 400 millióba került + javítás... elgondolkodtató”
  • 24. bzoli-41 2011. október 04. 21:36
    „És egy újabb projekt ami megcsúszott picit... Nahát, milyen meglepő...”
  • 23. nátha 2011. október 04. 20:26
    „a 4. képen a tag a kamerának pirosat a mögötte álló kocsisornak zöldet mutat (nem először)”
  • 22. Moon 2011. október 04. 20:24
    „Nem szeretnék kötözködni de ha már egyszer mindenki tudja, hogy a közműtérképek egy fabatkát sem érnek, akkor a határidőt miért nem ennek megfelelően számolják?
    Még jó hogy pontatlanok a közműtérképek mert legalább ezen a címen minden késedelmet el lehet intézni.
    Szerintem maga a csoda kategóriába tartozna ha egyszer a csúszás okának nem ezt jelölnék meg illetve maga egy beruházás időre elkészülne!
    Tényleg, az ÁRKÁD esetében nem voltak pontatlan közmű térképek? Vagy ott a munkaszervezése kicsit magasabb szinten ment?”
  • 21. Zsoltee0716 2011. október 04. 20:15
    „Az egyik nagy átmérőjű szennyvíz csövet sikerült összetörniük is! Ráadásul az egyik munkagödört még a víz is kimosta, így kicsit megzuhant a föld.

    Milyen jó lenne ha a kivitelező biztosítaná a gyalogos forgalnmat,mert a körforgalomnál nem lehet sehol gyalogközlekedni, csak az úton, de ott meg az autós társadalom meg ugat!”
  • 20. szpirigonzálesz 2011. október 04. 14:25
    „A környéken élők bosszankodnak?
    Már senki nem mer arra menni, ezért a Nagykörúton - a Kossuth Lajos kereszteződésében még fél-tízkor
    is többszáz méteres méteres dugó volt!”
  • 19. kekeczke 2011. október 04. 13:52
    „nem kell halogatni, készen van az árkád, mindenki oda ment :D”
  • 18. szunyi 2011. október 04. 12:19
    „16. Frankó

    Gondolom a szerződésben az a kitétel is benne volt, ha a közműtérképe pontosak.”
  • 17. kilo 2011. október 04. 11:52
    „Pfff sokat gondolkodtam, de nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára... egyetértek okz-vel :)
    Persze az is lehet, hogy ez a #1 jollyjoker kifogás, amit bármikor elő lehet kapni a kalapból, ha bármiféle csúszás van.”
  • 16. Frankó 2011. október 04. 11:38
    „A Vállalkozási Szerződésben szerint szeptember 9-ére kellett volna elkészülnie!”
  • 15. Szecskamester 2011. október 04. 10:42
    „Javasolnám, hogy minden, a jövőben végzet, talajszint alatti munkálatokkal járó beruházás esetén, nyugodtan adjanak még két hónapot hozzá az eredeti határidőhöz, így megspórolunk egy cikket a délmagyaron, meg rengeteg energiát, amit az emberek itt háborgásra, bosszankodásra és kínok közötti arcrángatózásra fordítanak(hosszáteszem: jogosan)! Kérem, legyen így!! Mindenkinek jobb lesz!!!”
  • 14. vinczeattila 2011. október 04. 10:27
    „9. splat 2011.10.04. 09:53

    Mondjuk a négyes villamos felújítása időben kész lett!Ja és az egyes vili és az indóház tér is időben kész lesz...”
  • 13. klj_54 2011. október 04. 10:23
    „Én jártam melózni az ösvényen a Tisza Jolánhoz, mert ugye 1968-ban még nem volt megnyitva a Vásárhelyi Pál utca a Kisteleki utca felé. Az a terület a senki földje volt ahol a Gázművek a Lecsónak adott át közműveket, gondolom tervrajz nélkül, ad hoc alapon!
    Tehát aki azt a környéket ismeri az nem csodálkozik a dolgok állásán!
    Én egyet nagyon nem értek, de azt tényleg nem.
    Ha valaki elmegy és közlekedési mérnök lesz az miért felejt el azonnal minden racionális dolgot?

    A szagsajtó a világon mindenütt azt zengi, hogy ha egy utat szélesítünk, akkor az forgalmat generál magának, tehát semmit nem old meg a négysávosítás! Pont olyan kaotikus lesz ezután mint aaz útfelbontás előtt.
    Az igazi megoldás a Szegedet körüljáró autópálya ingyenessé tétele lenne!
    Domaszékre pályán keresztül 15 perc alatt érek ki a Csongrádiról, a váráson keresztül a duplája.
    A Vásárhelyi Pál utca forgalma JÓRÉSZT a feleslegesen városba kényszerített autókból áll!”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autó-bármi 0-2, Újszegedről - galériával

Egy hete üzemel az újszegedi, lámpás-buszsávos csomópont. Hétfő reggel lemértük, mennyi idő alatt érünk a sportcsarnoktól a Széchenyi térre. Tovább olvasom