Délmagyar logó

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra 0°C | 11°C Még több cikk.

Élelmiszerosztással indul a segítségnyújtás az új helyszínen - Jövő héten nyit új helyén a Centerke

Szeged - Egy évvel az eredetileg tervezett időpont után megnyílik új helyén a Centerke Adományozó Központ. Megszűnnek a raktározási gondjaik, a rászorulók és az adományozók pedig mindig megtalálják őket nyitvatartási időben.
– Már a finisben vagyunk, a takarításnál tartunk. Úgy tervezzük, hogy jövő szerdán végre meg tudjuk nyitni az új helyet – mondta el érdeklődésünkre Rácz Anett, a Mátrix Közhasznú Alapítvány elnöke, akit a Centerke Adományozó Központ sorsáról kérdeztünk.

 Mint korábban megírtuk, a széles körű karitatív munkát végző szervezet kinőtte az adományozó központ korábbi, 16 négyzetméteres helyiségét a Belvárosi híd lábánál.
Egyelőre zárt ajtók fogadják a rászorulókat és az adományozókat - de már nem sokáig. Fotó: Frank Yvette
Egyelőre zárt ajtók fogadják a rászorulókat és az adományozókat - de már nem sokáig. Fotó: Frank Yvette
 Ezért a Tisza Lajos körút és a Dózsa utca sarkán üresen álló IKV-s bérleménybe, egy nagyobb helyre terveztek átköltözni, ahová beférnek a ruházati, tárgyi és élelmiszeradományok is, és ahol a szétosztásukat is meg tudják oldani. Az egykori üzlethelyiséget azonban előtte föl akarták újítani, és galériát kialakítani. Ehhez bíztak meg egy vállalkozót, aki a munkák jelentős részét el is végezte, utána azonban csak hitegette őket a munka befejezésével. A felújítást végül saját maguk fejezték be apránként. Az új adományozó központot eredetileg tavaly novemberben tervezték átadni.

 A szerdai megnyitón 40 rászoruló családnak osztanak ki élelmiszer-adományokat. – Lényegesen könnyebb lesz úgy a karitatív munkát ellátni, hogy van egy bázisunk, ahol nyitvatartási időben mindig fogadni tudjuk a rászorulókat és az adománnyal érkezőket, és ahol lesz elég tér elhelyezni az adományokat – mondta el Rácz Anett. Hozzátette, a nehézségek ellenére az elmúlt időszakban is igyekeztek segítséget nyújtani a rászorulóknak, és programjaik is folytatódtak. Az alapítvány elnökétől megtudtuk, az új központban karácsonyra készülve decemberben több olyan napot is tartanak majd, amikor játékokat válogathatnak a fa alá gyerekeiknek azok, akiknek erre nem telik. Lesz állandó „turkáló" is, ahol ruhát és cipőt választhatnak maguknak a rászoruló családok.

 Akik segítenék karitatív munkájukat, azok a tárgyi adományok mellett egy 500 forintos telefonhívással is támogathatják őket, ha tárcsázzák a 13600-as adományvonal 22-es mellékét – tette hozzá Rácz Anett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nekünk még van jegyünk, és most már Önöknek is - ők nyertek belépőt a dínókiállításra

Nekünk még van jegyünk, és most már Önöknek is - ők nyertek belépőt a dínókiállításra
Egy kérdésre kellett jól válaszolni, és a helyes választ beküldők között 5 darab páros belépőt… Tovább olvasom