Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Elérhetetlenek a közszolgáltatók az ingyenes számon

Pár éve vezette be a közszolgáltatók nagy része, hogy ingyenes telefonszámon is bejelenthetjük a velük kapcsolatos ügyes-bajos dolgainkat, időt és energiát spórolva. Teszteltünk néhány zöld számot, de háromból csak egy szolgáltatónál tudtunk volna intézkedni ilyen módon – azt is csak véletlenül.
Kényelmünk érdekében vezette be jó néhány szolgáltató az utóbbi években az úgynevezett zöld számokat. Ezeket ingyenesen hívhatjuk, ha valamit be szeretnénk jelenteni az adott cégnek. Számos szegedi olvasónk jelezte, hogy bizonyos közszolgáltatók zöld számai elérhetetlenek. Próbát tettünk.

A Démász Nyrt.-nél a mérőóránk állásának telefonos bejelentésével próbálkoztunk. Ez azért is fontos lehet, mert ha nem diktálunk – vagy interneten, SMS-ben nem küldjük el a pontos óraállást – a számlakiállításig, automatikusan a múlt évi fogyasztásunkból kalkulált átalánydíjról kapjuk a havi számlát. Az áramszolgáltató zöld számát – majd a mobilról helyi tarifával hívható kék számát – többször is hívtuk tegnap, de a telefont senki sem vette fel. Ha elég kitartóak voltunk, egy idő után foglalt jelzést kaptunk. Megpróbáltuk a központi számon keresztül is elérni a szolgáltatót, elmondtuk, hogy nem jártunk sikerrel a telefonos bejelentéssel. A panaszt hallva a hölgy azonnal a tájékoztató vonalra kapcsolt, ahol egy géphang elmondta a telefon gombjaival elérhető szolgáltatásokat – az óraálláshoz az addig is sikertelenül hívott zöld számot adva meg. Az ördögi körből a kitartás húzott ki bennünket.

Miután háromszor meghallgattuk a szöveget, némi zenés várakoztatás után végre egy hölgy jelentkezett be, aki elmondta, hogy a vonalak túlterheltek, de ez sokszor úgy tűnhet, mintha kicsöngene a telefon – pedig nem. Bediktálhattuk a mérőóraállást, mintegy öt perc várakozás, többszöri próbálkozás, és pár száz forint eltelefonálása után.

A szegedi analóg telefonvonalakat üzemeltető Invitel Rt. zöld számán egy kedves női géphang jelentkezett be: vonalas telefonunkat szerettük volna lemondani. Az automata gombnyomogatásra szólított fel. Először a második körben akadtunk el, mivel szerződésmódosításnak véltük a vonal lemondását, de azon belül nem volt ilyen menüpont. Később a díjcsomag-módosítást választottuk, de ez sem jött be, csak némi pr-információt kaptunk, illetve hogy emberi ügyintéző hogyan érhető el. Harmadszor már két és fél perc alatt megtaláltuk a hölgyet, aki tájékoztatott: analóg telefonvonalunk felmondását csak írásban, faxon vagy levélben tehetjük meg. A nehezen kiharcolt információért nem kellett fizetnünk semmit.

A szegedi kábeltévés piacon meghatározó T-Kábel Magyarország Kft.-nél szolgáltatási csomagunk módosításával próbálkoztunk a zöld számon keresztül. Az automata figyelmeztetett: az ügyintézővel folytatott beszélgetésünket rögzítik. Ügyintézővel azonban sajnos egyáltalán nem beszélhettünk. Először egy gombbal kiválaszthattuk az ügyfélszolgálatok menüpontot, innen másik gombbal az alföldi, majd a szegedi ügyfélszolgálatot, aminek azonban végül csak a számát tudtuk meg. Kitartóan hívtuk, de nem vette fel senki, vagy foglaltat jelzett. Valószínűleg más is velünk egy időben próbálkozott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmillió üti Lengyel markát

Több mint százmillió forintot ítélt meg jogerősen a megyei bíróság a volt fürdőigazgatónak, Lengyel… Tovább olvasom