Délmagyar logó

2018. 12. 19. szerda - Viola -9°C | 1°C Még több cikk.

Elfogták a szegedi színesfém tolvajokat

Két a közelmúltban Szegeden történt színesfém lopás feltételezett elkövetőit fogták el a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai.
Az elmúlt napokban két szegedi kft. telephelyére is kerítés illetve lakatfeszítés módszerével behatoltak. Az egyik cég udvaráról kb. 400 méter réz telefonkábelt vittek el 50 ezer forint értékben, míg a másik helyről alumínium csöveket és állvány elemeket 600 ezer forint kárt okozva.

A beszerzett adatok alapján a szegedi nyomozók eljutottak azokra a színesfém felvásárló helyekre, ahová a feltételezett elkövetők az eltulajdonított értékeket vitték, így a kár megtérült.

A Szegedi Rendőrkapitányság az ügyekkel kapcsolatban őrizetbe vett egy 52 éves pilisszentiváni, valamint egy 20 éves szegedi fiatalembert, harmadik társukat még keresik. Kollegáink mindkét gyanúsított vonatkozásában előterjesztést tettek a Szegedi Városi Ügyészség felé az előzetes letartóztatások indítványozására.

Olvasóink írták

  • 7. Cc 2008. január 31. 17:59
    „Egyikőtök sem nyert hangszórót, norvégok.”
  • 6. Skipper 2008. január 31. 11:30
    „én úgy hallottam, svájciak voltak vagy vatikániak.

    Csak nehogy kiderüljön a 3 műszakos munkahelyükön, hogy mit csinálnak munkaidőben...”
  • 5. Jo Bacsi 2008. január 30. 22:54
    „Naaaaahh. Svedek!!”
  • 4. radikalis 2008. január 30. 22:24
    „"színesfém tolvajokat"
    A tolvajok voltak színesfémből? Szerintem színesfémet tolvajlottak, tehát a helyes írásmód: színesfémtolvajokat.
    Vagy a polkorrektség miatt a szerző nem mert színes fémtolvajokat írni, csak gondolni rá?”
  • 3. dodo 2008. január 30. 20:11
    „SZ-Í-N-E-S fémtolvajok”
  • 2. mugri 2008. január 30. 19:30
    „Svájcijak. Esetleg luxemburgijak, he-he.”
  • 1. madártej 2008. január 30. 17:59
    „2 felnőtt személy a gyanúsított. Nincs nekik nevük? Vagy annyira egyértelmű (íratlanul is), hogy kik lehettek?:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vajdsági parlamentben fogadták Csantavér csillagát

A Vajdaság kormányában fogadták Utasi Árpit, az RTL Klub Csillag születik műsorának győztesét. A… Tovább olvasom