Délmagyar logó

2018. 12. 14. péntek - Szilárda -3°C | 3°C Még több cikk.

Elütött egy kerékpárost, a segítségnyújtás után távozott

A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást, közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint vasárnap nem sokkal 11 óra után egy szürke színű Mercedes Vito típusú tehergépkocsi vezetője a sándorfalvi Alkotmány körút és a Kishomokköz utca kereszteződésében nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan közlekedő kerékpárosnak, és azt elütötte. A jármű sofőrje megállt, majd segítségnyújtást követően a helyszínről távozott. A kerékpáros férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. 
A rendőrség kéri, aki a balesetről és a gépkocsivezetőről érdemleges információval rendelkezik, a körülmények tisztázása érdekében jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (6721 Szeged, Párizsi körút 16-22.). Emellett telefonon is tehet bejelentést a 62/562-400-as hívószám 1348-as vagy 1437-es mellékén, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve a 06-80/555-111-es „Telefontanú" zöld számán - írta a police.hu.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érvényesített jeggyel utazott, mégis megbüntették

Érvényesített jeggyel utazott, mégis megbüntették
Ritkán utazik tömegközlekedéssel panaszosunk. Legutóbb az ellenőrzéskor derült ki, hogy az érvényesített tömbjegyén nem stimmelnek az adatok. Megbüntették, kifizette, nem érti. Tovább olvasom