Délmagyar logó

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 15°C | 25°C Még több cikk.

Érvényes bérlettel nem engedték fel a buszra

Hiába volt hetedikéig érvényes novemberben az októberi bérlet, a 67-es buszra mégse szállhatott fel, így kimaradt az iskolából.
– Kivételesen november 7-én hétfőn éjfélig volt érvényes az októberi buszbérlet. Mégsem engedte fel a fiamat a buszra a 6.33-kor Sziksósról induló 67-es járat sofőrje, mondván, lejárt a szelvénye - hívta szerkesztőségünket egy dorozsmai édesapa.

– A gyereknél nem volt pénz, én már dolgoztam a munkahelyemen. Mivel a fiam nem akart tíz kilométert gyalogolni, nem ment aznap iskolába. Szeretném, ha az illetékesek kivizsgálnák az esetet, és hogy hogyan kárpótolják a lemaradó utast.

A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. tájékoztatása szerint elfogadták a meghosszabbított bérleteket. Sajnálattal értesültek az utaspanaszról. A bejelentés alapján az említett járat vezetőjével szemben lefolytatják az előírt munkáltatói eljárást. Ha a meghallgatásakor bebizonyosodik kollégájuk mulasztása, figyelmeztetik a körültekintőbb munkavégzésre. Arra is utasítják, hogy szigorúan és következetesen tartsa be az előírásokat, valamint mindenkor tanúsítson udvarias szolgáltatói magatartást. A szolgáltató hozzátette, ha az utas kártérítési igénnyel élne, bizonyíthatóan igazolnia kellene a kárt mint a kártérítés alapját.

(Nyitóképünk illusztráció - a szerk.)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iván Sára bemutatkozik a Művészetek Palotájában

Iván Sára bemutatkozik a Művészetek Palotájában
A Műpában tart szerzői estet ma az SZTE hallgatója, Iván Sára. Tovább olvasom