Délmagyar logó

2019. 01. 23. szerda - Zelma, Rajmund -5°C | 2°C Még több cikk.

Esztergom korábbi könyvvizsgálóját sikerült felkérni a szegedi átvilágítóknak

Szeged - Felfüggesztette a Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottság minden határozatának végrehajtását kedden Botka László polgármester.
Felfüggesztette a Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottság minden határozatának végrehajtását kedden Botka László – tudta meg a delmagyar.hu. A polgármesternek erre az önkormányzati törvény ad lehetőséget.

A döntést Botka László azzal indokolta, hogy törvénytelenek a megbízási szerződések, amelyeket a bizottság hétfőn elfogadott, és amellyel az átvilágítást végzőket bízták volna meg a munkával. A szerződés többek között azt tartalmazza, hogy a vizsgálatba be lehet vonni teljesítési segédet és helyettest is, de nem rögzíti, hogy ők név szerint kik. Vagyis – hangsúlyozta a polgármester – a bizottság által jóvá nem hagyott személyek nézhetnének bele a teljes szerződésállományba, és a dolgozók személyes adataiba.

Két, az átvilágítással megbízni kívánt cég esetében a polgármester arra kéri a bizottságot, hogy gondolja újra a választást. Lengyel József volt fürdőigazgató ügyét ugyanis egy olyan ügyvédi iroda vizsgálná, amelyik Lengyelt a menesztése miatti kártérítési perében a várossal szemben képviselte. A Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottság éppen ezt az ügyet szeretné kivizsgáltatni.

A másik kifogást egy könyvvizsgáló irodával szemben emelte a polgármester. A bizottság választása ugyanis arra az egyébként szegedi cégre esett, amelyik Esztergomnak és cégeinek könyvvizsgálója volt az előző ciklusban. Ismert: az önkormányzat köztartozása miatt kikapcsolták a város egy részén a közvilágítást, a bíróság Esztergomban csődgondnokot nevezett ki.

Botka László hangsúlyozta: megszavazta és támogatja a bizottságot, a közpénzből működő cégeknek átláthatóknak kell lenni. Ugyanakkor az önkormányzatnak és cégeinek nincs titkolnivalójuk, minden döntés nagy nyilvánosság előtt és jogszerűen történt. A szegedi vagyonrendelet szerint a városi cégek esetében minden 10 millió forint feletti döntést a közgyűlés valamelyik bizottságának, és minden 50 millió forint feletti döntést a közgyűlésnek kell jóvá hagyni. A cégeket három tagú felügyelőbizottság ellenőrzi, a tagok teljes vagyonukkal felelnek a cég működéséért. A felügyelőbizottságokba a Fidesz is delegált tagokat.

Olvasóink írták

74 hozzászólás
  • 74. hu00043 2010. december 02. 09:58
    „72. icha 2010.12.01. 23:09
    És mennyi volt 8 éve (Bartha éra után) Szeged vagyona és most mennyi?”
  • 73. kovácsnééscsaládja 2010. december 02. 06:39
    „71-es:

    Ő volt Mekkelek..., meert mindenhez értett..., ha kellett fürdőt épített...”
  • 72. icha 2010. december 01. 23:09
    „Kedves történész! Mennyi is most Szeged teljes adóssága és mennyi volt 8 éve? Botka ugyanazt csinálta 8 évig, mint Gyurcsány, a hitelekből tartja fenn a látszatot. Ezért bukott akkorát tavasszal a maszop, és ezért fog Botka is nagyot bukni, csodálkozom is, hogy nem jutott a miskolci kollégája sorsára...”
  • 71. kowalsky 2010. december 01. 22:16
    „65. hozzászólás kovácsnééscsaládja 2010.12.01. 14:00
    Lengyel melyik ex fideszes tálentum?
    A cipész? A zöldséges? Vagy a tesitanár? Csupa szakember irányította akkoriban a várost.”
  • 70. történész 2010. december 01. 20:07
    „Ez az új ÁVH kinek a pénzéből számol le azokkal akik" nem előre az általam mutatott kitaposott úton párt tagjai. ?? Már röhej mert látom,hogy orbán bukása után- mert bukni fog,hiszen a történelembe nála nagyobb emberek is buktak ! ! -milliós kártérítéseket fog az állam fizetni ezeknek a pelikán et-nak.A vak is látja,hogy ez most arra megy van sapkája nincs sapkája.
    Őszintén mondom akkor érdekes lenne,ha Kaja Ibrahim ügyet, vagy a Postabank zsebbe síbolását, a Vip kölcsönöket firtatná a FIDESZ párt akkor elismerem elszámoltatás voltát. De így ,hogy ha én csinálom szabadságharcos vagyok, ha te csinálod terrorista vagy elv bizony a hatalom torz megtartását jelzi.”
  • 69. jozko 2010. december 01. 16:27
    „67. joy :

    Te ismersz feddhetetlen embert?!

    Volt egy úgy 2000 éve...
    Keresztre is feszítették, tán /később/ a családi kapcsolatait is összezavarták, eltüntették.
    A hatalomra törőknek /azt féltőknek/ nem kellenek ilyen emberek!

    Abból kell főzni, ami van!”
  • 68. DMagóg 2010. december 01. 15:51
    „Kedves 67. joy !
    Önmagamat ismétlem a politikusok közötti -képzelt- párbeszéddel:

    Mi a fene bajotok van velünk?
    Semmmi, csak, Ti loptok!
    Jó, jó, de Ti is!
    Igen. igen, de Ti többet!”
  • 67. joy 2010. december 01. 15:43
    „Sárosak vizsgálódnának?
    Rabló vizsgáljon tolvajt?

    Igaza van Botkának.
    A vizsgálók legyenek feddhetetlenek, ne prolitikai, anyagi mocsoktól szennyezettek!”
  • 66. jozko 2010. december 01. 15:11
    „Már megbocsássatok, mi lenne itt rendellenes?

    Egy átvilágítónak fény kell!
    Esztergomban ugyebár besötétült!
    Ámbár MIGNON hitedles? tudósítása szerint gyertyákat hordanak át a párkányi hídon- szóval van remény!
    Szegeden legalább - még- van áram!

    Gumikacsa!

    ."...a Szegedi Önkormányzat vizet ad el a szegedieknek.."
    Vizet ad el.
    De azért bort iszik!”
  • 65. kovácsnééscsaládja 2010. december 01. 14:00
    „Lengyelt is végre előszedték ismét. Bár egy következmények nélküli országban vígan fürdőzhetett Szeged után Esztergomban is ügyesen...
    Mikor jön el az az idő, amikor Mindenki megkapja a magáét végre. Tolvaj, hazug, sznob banditák!”
  • 64. DMagóg 2010. december 01. 13:49
    „Kedves Fiúk!

    Ha ott voltatok bármely igazgatóságban, felügyelő bizottságban, (s persze a képviselő testületben) akkor a felelősségeteket is elismeritek ugye? Vagy csak a díjazást vettétek fel érdemtelenül (pofátlanul), akkor az is bűn! Nyomás vallomást tenni, s a hatóságok felderítik az összes szálat! Nem kell ahhoz (további pénzlenyúlást célzó) bizottság! Hajrá!”
  • 63. Gumbacsi 2010. december 01. 13:31
    „Nem találtam más helyet a felháborodásomnak, de magyarország 381. legnagyobb adózótt eredményét érte el a szegedi vízmű! Sajáttőke arányos nyeresége alapján a 68.
    Na ez a durva! Az önkormányzatnak ezt nem kellene engedni! ( habár 50%-ban tulajdonos, de mégiscsak vizet árul a szegedieknek!)
    Forrás HVG

    Hely2007 Cég Ágazat Adózott eredmény 2007 (m Ft)Az árbevétel-arányos eredmény alapján A sajáttőke-arányos nyereség alapján
    377. River Loft Apartmanok Kft. (-) ingatlanhasznosítás 797 99. 13.
    378. Rigips Hungária Kft. (-) nagyker. (építőanyag) 796 189. 343.
    379. Pénzjegynyomda Zrt. (-) nyomdaipar 796 184. 445.
    380. EDS Kft. (368.) informatika 795 328. 204.
    381. Szegedi Vízmű Zrt. (-) ivóvíz-szolgáltatás 795 121. 68.
    382. Magyar Doka Kft. (-) építőipar 795 n. é. 304.
    383. Nokia Siemens Networks Kft. (-) nagyker (műszaki cikk) 794 252. n. é.
    384. Red Bull Hungária Kft. (-) nagyker. (élelmiszer) 790 126. 51.
    385. Danone Kft. (247.) élelmiszeripar 789 381. 106.”
  • 62. jozko 2010. december 01. 13:03
    „Fogadások?

    Helyre, tétre, befutóra ?”
  • 61. DMagóg 2010. december 01. 12:32
    „Ne keverjétek a könyvvizsgálót a könyvelővel!
    A könyvelő az, aki ért hozzá! A könyvvizsgáló pedig az, aki beleköt!
    Utóbbiaknak egyébként csak egy feladatuk van, a hitelesítés, hogy annyi, az annyi. Nos, vélhetően ez a hitelesítés megtörtént. Akkor pedig, egyik könyvvizsgáló áll szemben a másik könyvvizsgálóval, az pedig már csupán sz@rfűrészelés, parasztvakítás!”
  • 60. Logaritmus 2010. december 01. 12:18
    „Bizzak meg a KPMG magyar irodajat vagy egy KOMOLY budapesti ugyvedi irodat, de ne a fideszesek barati koret mert ebbol csak elfogult boszorkanyuldozes lesz igy.”
  • 59. mamacska 2010. december 01. 11:40
    „Söralátétes könyvelő Esztergomból? :-) Vicc!”
  • 58. jozko 2010. december 01. 09:51
    „Ajaj!
    Hamár a könyvelésnél tartunk...
    Aki a papírt nem csak a WC-ben használja, az nagyobb disznóságokra is képes!

    Al Capónét sem egy hatlövetűvel nyomták le...”
  • 57. Arnika 2010. december 01. 07:28
    „44. macs
    Köszi az infot.
    Egyébként én is elfelejtettem, hogy még tartozik az állam a városnak pár forinttal.
    Annak helyzete is fontos, sőt fontosabb mint ez a bizottságosdi.”
  • 56. gereben 2010. november 30. 23:57
    „a gyimesi által vezetett "független csontvázvizsgálat " pont annyira hiteltelen, mint a vezetőjének vagyonbevallása. Belvárosi ügyvédi irodájával volt pofája a vagyonbevallásában minimálbért bevallani. Se ingatlan, se más jövedelem....de futja autó és motorgyüjteményre! Ügyesen osztja be a minimálbérét! Jenőke legalább bevallott 13 nagyértékü ingatlant......Ha lenne kecském, biztos szeretné a káposztát, de nem adnék neki.....fideszes tisztesség??”
  • 55. Mignon 2010. november 30. 22:58
    „A gyengebbek kedveert:

    A "kettös könyveles"=

    -egyet az adohivalalnak,
    a masikat nekem itthon....

    :))))”
74 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orvvadászok garázdálkodtak Algyőn

A talált vaddisznót hurokkal ejthették el, majd megnyúzták, és a bőrét a fejével együtt kidobták egy bokros területre. Tovább olvasom