Délmagyar logó

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

Európa legészakibb pontjára biciklizett el a zsombói férfi - szelfiztek a kazahok a fekete kutyával

Európa legészakibb pontjára biciklizett el a zsombói férfi - szelfiztek a kazahok a fekete kutyával
Négyezres hegycsúcsok között 5900 kilométert tekert Közép-Ázsiában a zsombói Radvánszky János. A bringást elborzasztotta a sok szemét, de megmelengette a szívét, hogy a helyiek barátként üdvözölték, szelfiztek vele és kerékpárjával, a fekete kutyával.
Míg a kazahok négyzetrácsos füzetbe jegyzik fel, ki lép ki vagy be országukba, a kirgiz oldalon retinaszkennelésen is átesett a zsombói biciklis. Radvánszky János 5900 kilométert tekert le 58 nap alatt Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban négyezres hegyek között.

Úton a fekete kutya

A fekete kutya című közösségi oldalán követhettük a bringás kalandjait – mint kiderült, biciklijéről nevezte el a túrát. Egy szerelő és barát segítette, de szüksége is volt a szakmai tudásra: murvás, régi, rossz utakon, sokszor sziklás, nehéz terepen kellett tekernie.
 

De – ahogy mondja – szerencsésen, pár defekttel tudta le a több ezer kilométert. – Azért némi izomra és felkészültségre is szüksége lehetett – vetettük fel szegedi találkozónkon, de szerényen csak annyi felelt: szerencsés az alkata, de azért készült is. Néhány éve több mint 7 ezer kilométert és 80 napot tekert Európa legészakibb pontjára, Nordkappra.
 

 - Kazahsztánban nincsenek biciklisek, nem tudták, mit kezdjenek velem. Sokszor állítottak meg szelfizni, vizet adtak, és kérdezték: honnan jössz, barátom?

Közép-Ázsia 4 ezer méter feletti tájain a szervezete is extrém hatásoknak volt kitéve. Nehézlégzés, fejfájás kísérheti a túrázót, de Radvánszky János ezt megúszta.

– A kultúrsokkról pedig már a helyi konyha gondoskodott. A zöldség, gyümölcs a nagyvárosban szerezhető be könnyen, máshol hús van. A hasmenés adott. Kevésbé környezetbarát higiéniai megoldás a nedves törlőkendő, de patakban fürödtem, sokszor folyóból szereztem a fogyasztásra szánt vizet: fertőtlenítettem, szűrtem – több megoldás alkalmazható. Hiába, mindig mocskos a kéz egy ilyen túrán. Mindenki kezet akart velem fogni. Evés előtt és után próbáltam legalább kezet mosni, de fél nap után rájöttem, hogy úgyis mindig tiszta kosz vagyok – beszélt a nehézségekről a bringás.

Szelfiztek a csodabogárral

De nem csak az ételek okoztak meglepetést. Az Iszik-kölnél, Kirgizisztán „tengerparján" a csúcsokkal körbevéve is sátrazott, de szemét borította a homokos fövenyt. Helyet csinált magának, és karnyújtásnyira a víztől vert sátrat.
 

A legnagyobb kulturális különbség az európaiak és közép-ázsiaiak között, hogy utóbbiak olyanok, mint a gyerekek: nagyon kíváncsiak.

– Ez főleg Kazahsztánban igaz, ahol nincsenek biciklisek, nem tudták, mit kezdjenek velem. Sokszor állítottak meg szelfizni, vizet, gyümölcsöt adtak, és kérdezték: honnan jössz, barátom? Fantasztikusak és figyelmes vendéglátók, bár felelőtlenek. „Minél nagyobb az autóm, annál nagyobb a hatalmam" – vélik. Sokan jó szándékúak, de nem tudják, mihez kezdjenek a biciklisekkel – folytatta.
 

– A szomszédos Kirgizisztán egy gyöngyszem, bár még a Szovjetunió infrastruktúráját használják, így elavulóban van minden. Tádzsikisztánban például aggregátorok biztosítanak néhány órányi áramot, ráadásul ott van még szagos füsttel égő, 80-as oktánszámú benzin. Különleges maszkot mégsem használtam, mert „csak" két hónapot töltöttem ott. A por legalább természetes volt, a szél fújta azt is – emlékezett vissza, és felidézte, hogy a legkritikusabb az utolsó hete volt: szembeszél, jégeső, nagy forgalom nehezítette haladását. Elérte saját határait, jó érzés volt, hogy megdolgozott érte.
 

 Ehhez 4655 méter magasra tekert többnyire 3-5, időnként 10-20 százalékos lejtőkön. 1-2-szer borult „csak" el, 4-5 kilót fogyott „csak" le, de visszanyerte eredeti súlyát. Sisak óvta, hiszen lefele helyenként 70–80 kilométer per órás sebességre is felgyorsult.

Sör és miniláncfűrész

 Mi járt a fejében a kéthónapos bringázás közben? – vetettük fel, hiszen mentális kihívás is egy ekkora vállalás. Megtudtuk, hogy hétköznapi dolgokon agyalt, a forgalmon, a környezeten, a napi tervén gondolkodott, máskor szinte meditatív állapotban nyomta a pedált. Időnként társasága is akadt.

– Az angolt legalább olyan jól értették a helyiek, mint a magyart, szinte mindegy volt, mivel próbálkozom. Az oroszom pedig legalább olyan jó, mint a kirgizem vagy a tadzsikom, de elboldogultam – jegyzete meg némi iróniával, de szerencsére ideiglenes útitársaival zavartalanul cseréltek tapasztalatot.
 

Volt, akivel a cseten megbeszélte, hogy együtt mennek egy darabig, másokkal csak összefutott, de négy hetet így is egyedül tekert. És ezalatt még a nála lévő sört sem bontotta fel. Indulás előtt ugyanis szponzorokat kellett keresnie, egy fővárosi sörmanufaktúra támogatta.
 

Egy nemzetközi projekt keretében a túrázók elviszik a sörüket távoli céljukra: volt már ultrafutó, aki a sarkra indult az itallal, Radványszki János is megutaztatott pár üveggel, dokumentálta is az útjukat, ezért kiállítást tervez a sör kalandjairól.

Megtudtuk, hogy van olyan támogatója is, aki sima mecénás. Egy munkagép-szakkereskedés az egyik segítője, ők egy zizegő miniláncfűrészt küldtek el az útra, amely esőben például önálló életre kelt táskájában. Ennyi kinccsel megrakva sem aggódott.

– Sokkal komfortosabb Európa, de nem biztonságosabb – utalt arra, hogy ha akarták volna, sem tudják ellopni a járgányát: 40 kiló volt a bringa holmijával. Aki nincs ehhez hozzászokva, fel sem tud rá ülni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új filmjébe is beavatta Szabó István a szegedieket

A Szegedi Nemzeti Színház a magyar dráma napja alkalmából több programmal is kedveskedett a nézőinek. Tovább olvasom