Délmagyar logó

2019. 01. 20. vasárnap - Fábián, Sebestyén -4°C | 2°C Még több cikk.

Feltuningolt műszaki vizsgáztatási idő

Többszörösére nőtt várakozási idővel kell számolnia annak, aki a napokban szeretné vizsgáztatni a gépkocsiját. A kibővült gépi adatszolgáltatás miatt ugyanis jelentősen lelassult a procedúra. Egy vizsgáztatás 35-45 percig is eltarthat, míg korábban negyed óra alatt végeztek egy autóval.
– Reggel öt óra óta várakozom itt, de még csak most lettem kész – bökött az órájára egy órakor Tábith Mihály, amikor az egyik szegedi műszaki vizsgáztató állomáson afelől érdeklődtünk tőle, hogy a megszokottnál többet kellett-e rostokolnia. – Igen – vágta rá –, de nem a műszaki felkészültség, hanem az adminisztráció miatt lassult le a tempó. A monitoron követtem, ahogy a vizsgabiztos felviszi az adatokat a számítógépre. Bevallom, igencsak bonyolultnak tűnt a rendszer – tette még hozzá a vállalkozó férfi, aki a többi ügyfélhez hasonlóan nem hőzöngött – türelemmel várta az ellenőrzés végét.

Csak együtt működnek a szoftverek

A műszaki vizsgáztató állomásoknak az integrált vizsgálatot is támogató szoftver működtetéséhez szükséges feltételeket május elsejétől kell biztosítaniuk. A teljes műszaki vizsgáztatás új technológiáját két, kizárólag együtt üzemelő szoftver támogatja, a KIV (Központi Integrált Vizsgálat) és a GJM (Gépjármű Műszaki Vizsga).

A várakozási idő a kibővült gépi adatszolgáltatás miatt nőtt meg jelentősen a vizsgáztató állomásokon. Amíg május elseje előtt negyven perc alatt három gépkocsi műszaki vizsgáztatása is elkészült, addig az új rendszer bevezetésétől ugyanennyi idő alatt jó, ha egy autóval végeznek. Az integrált műszaki vizsgára újonnan kifejlesztett számítógépes programmal (KIV) párhuzamosan, a hagyományos műszaki vizsgára használt program (GJM) is teljesen megújult.

A két megyében öt műszaki vizsgáztató telephelyet működtető Czékus János elmondta, hogy állomásonként hárommillió forint körüli összeget költöttek, hogy megfeleljenek az új előírásoknak. – A telephelyenkét több darabból álló komplett számítógépes konfigurációk mellett a komputerhez csatolható festékréteg- és anyagtömörség-mérőt, valamint digitális fényképezőgépet, szkennert és kódleolvasót vásároltunk – árulta el a tulajdonos. A bevezetés előtt több napon keresztül gyakoroltak, a vizsgabiztosok mindkét rendszerből külön levizsgáztak, mégsem ment zökkenőmentesen az átállás.

Ellenőrizhető KIV-adatok

A KIV egy egyszerűsített eredetiség vizsgálatnak felel meg. Az azonosító számok (alváz- és motorszám) ellenőrzése és lefényképezése mellett a szakemberek rétegvastagság mérést is végeznek. A jármű a beazonosítása után egy olyan központi nyilvántartó rendszerbe kerül, ami bármikor ellenőrizhető.

A KIV-en azok a gépkocsik esnek át, amelyek még nem voltak eredetiségvizsgálaton. Ez a GJM-en felül további 7200 forintba kerül. A GJM alapesetben érvényesítő címkével és műszaki adatlappal együtt 7770 forintot kóstál, erre jön még a vizsgaállomás saját díja. A műszaki adatlap május elsejétől mindenkinek, egységesen 1190 forint. Ezt korábban csak annak kellett fizetnie, akinél a vizsgáztatás során záradékot (vonóhorog-felszerelés, színváltozás) rendeltek el.

Gonda László, vizsgabiztostól megtudtuk, hogy egy vizsgáztatás a KIV-vel együtt 35-45 percig is eltarthat, míg korábban negyed óra alatt végeztek egy autóval. – Az első hetek után vélhetően csökken majd a feldolgozási idő. Most még szokatlan, hogy a tanúsítvány adónak kell felvinnie a számítógépre a vizsgálat adatait, ami tizenöt-húsz percig is eltarthat. Erre korábban nem volt szükség – állította a telephelyvezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliomodik látogató a TIK-ben

Még nem töltötte be harmadik évét a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, de már több… Tovább olvasom