Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 10°C Még több cikk.

Fogadalomból épült a Lourdes-i barlang

Zákányszék - A másfél éves Lacika csodával határos megmeneküléséért hálából építtette a Papp család a zákányszéki templom kertjében a Lourdes-i barlangot. A helyet turisztikai honlapok is említik. Általában zárva van, de egyházi ünnepekkor kinyitják.
Turisztikai témájú honlapok is említik azt a zákányszéki templomkertben épült Lourdes-i barlangot, amelyet 1994-ben a településen élő Vass Ferencné Papp Veron készíttetett megtakarított pénzéből. A katolikus egyház nem bánta volna – ha már vallásos célra szánja –, ha a templom tetejének felújítására fordítja, de erről szó sem lehetett: a barlang fogadalomból épült.

Vass Ferencné hét éve meghalt, a templomnak új teteje van, a kegyhely pedig ma is régi fényében látható és látogatható. Szombaton Papp Veron unokaöccse, Papp István nyitotta ki nekünk az üvegajtót, hogy megnézzük a barlang kincseit: a Lourdes-ből hozott arannyal díszített porcelán Szűz Mária-szobrot és a Szent Bernadettet ábrázoló alkotást. A terméskőből és 42 mázsa cementből épített kegyhelyen virágok, hálából készíttetett márványtáblák láthatók, közepén szökőkút – de most nem működik. A helyet a család az egyházközség tulajdonába adta, ám a szükséges felújításokat továbbra is ők végzik. Egyházi alkalmakkor kinyitják a barlangot, de az előtte lévő imapadon bármikor lehet imádkozni.

Papp István és felesége Lourdes-ból hozta a Mária-szobrot. Fotó: Miskolczi Róbert
Papp István és felesége Lourdes-ból hozta a Mária-szobrot.
Fotó: Miskolczi Róbert

A barlangépítő fogadalom okáról Papp István még ma is megrendülten mesél. László nevű unokája másfél éves volt akkor. Házuk udvarán meszet oltottak, nem is keveset. A kisfiúra ő vigyázott, lovat simogattak. Egyszer csak az unoka kicsúszott nagyapja kezéből és egy pillanat alatt a meszesgödörnél volt. Korábban játszott már hungarocell táblákon, talán a mészre is azt hitte, hogy az. Amikor a nagyapja oda nézett, a másfél méter mély gödör tetején csak a kicsi sapkáját és kötött kabátkáját látta lebegni. A gyereket elnyelte a meleg mész. István odaugrott, kihúzta, és az oltáshoz előkészített tiszta vízbe dugta. Az orvosok azt mondták, legalább az egyik szemét biztosan elveszíti a gyerek. Aztán meg azt, hogy hihetetlen, hogy megúszta. Amíg nem volt biztos, hogy meggyógyul, a család rengeteget imádkozott érte, és akkor tették a fogadalmat is. Lászlónak mindkét szeme megmaradt – most egyetemre jár.

A család egyébként is hívő volt, de az eset óta még többet imádkoznak. Járnak Sükösdre is, ami – mondta István – a Jézus-jelenések helyszíne. Ez állítólag nagy dolog, mert amíg a Szűzanya több helyen is megjelenik, például Lourdes-ban ahonnan a zákányszéki Szűz Mária-szobor is származik – addig Jézus nem. Zákányszéki jelenésekről egyelőre nem tudni.

Hálából a Szűzanyának

„A férjem 1950-től előbb Recsken, a kőbányában dolgozott három évig, majd máshova vitték. Hat és fél évig vártam rá. Nagyon el voltam keseredve, sokat fohászkodtam a Szűzanyához. Megfogadtam, hogy építtetek valamit, ha hazasegíti. Amikor hazajött, mindenféle betegség elérte. Nem lett családunk. Felépítettük a házat, telt-múlt az idő, az uramnak semmihez sem volt kedve, csak dolgozgatott szegény, más nem érdekelte. Majd megtámadta a rák, két éve meghalt" – mondta lapunknak 1994 októberében Vass Ferencné Papp Veron arról, hogy miért építtette fel a barlangot.

Bernadett és a jelenések

A Lourdes-i születésű Bernadette Soubirous-nek 1858-tól 18 alkalommal jelent meg Szűz Mária, aki a sokat betegeskedő lánynak egy csodatévő barlangi forrást mutatott. Bernadett a jelenések hatására apácának állt, 35 évesen halt meg, majd 1933-ban avatták szentté. Lourdes ma a világ legnagyobb Mária-búcsújáró helye, még ma is sok ember szeretne meggyógyulni a barlangban fakadó víztől. Magyarországon is hamar elterjedt a Lourdes-i jelenések híre. Több katolikus templomban is megjelentek a Lourdes-i barlangok, amelyekben Máriát a jelenéseknek megfelelően rózsafüzérrel ábrázolják. Külön imaforma is kialakult, a Lourdes-i kilenced: február 2-ától 9 napon át imádkoznak. A Lourdes-i jelenések és csodás gyógyulások hatására II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e a betegek világnapja legyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik az év onkológusát

Szeged - Daganatos betegek és hozzátartozóik történeteit várja a Magyar Rákellenes Liga (MRL) olyan… Tovább olvasom