Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 19°C | 32°C Még több cikk.

Gábor Dénes-díjat kapott Berényi Antal agykutató

Gábor Dénes-díjat kapott Berényi Antal agykutatóBerényi Antal a Gábor Dénes-díjjal a Parlamentben.
Budapest, Szeged - Gábor Dénes-díjat vehetett át december 22-én Budapesten Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem agykutatója.
A NOVOFER Alapítvány kuratóriuma a Gábor Dénes hologramképével díszített bronzplakettet 1989 óta adományozza olyan szakembereknek, akik jelentős tudományos vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre, és ezzel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, valamint közreműködésükkel nagymértékben elősegítették intézményük innovációs tevékenységét.

Az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének egyetemi adjunktusa iskolateremtőnek számít az agykutatás terén. Korábban lapunkban is bemutattuk a fiatal szakembert, aki magyar, japán, spanyol kutatókból is álló csapatával állatkísérletekben azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövid távú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába.

Csoportjához egyébként hamarosan Kolumbiából is csatlakoznak. Az SZTE–MTA Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok Kutatócsoport laborjában végzett munka eredményét leíró cikket a rangos szakmai folyóirat, a Neuron közölte. A felfedezés segít annak a megértésében, miként működik az emlékezet, de a további epilepsziakutatást is ösztönzi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP vezetése támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét

Az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka László javasolt. Tovább olvasom