Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 18°C | 33°C Még több cikk.

Ha nem hagyja el Szegedet, felvágja a hasát, fenyegette ismerősét - letartóztathatják a késes rablót

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinek a letartóztatását, aki szombaton éjjel rabolt ki Szegeden egy másik férfit.
A gyanú szerint a gyanúsított már hosszabb idő óta félelemben tartotta az egyébként gondnokság alá helyezett sértettet. Múlt hét szombaton, éjjel 10 óra körüli időben a gyanúsított és a sértett összetalálkoztak Szegeden az egyik útkereszteződésben.
 

A gyanúsított belekötött a sértettbe, több alkalommal arcon ütötte, leköpte, majd elővett egy kést és megfenyegette a sértettet azzal, hogy ha nem hagyja el Szegedet, akkor felvágja a hasát. Több alkalommal megrángatta, tovább fenyegette a sértettet, majd megkérdezte, hogy mennyi pénz van nála. Miután a sértett elmondta, hogy 2500 forint van nála, késsel kényszerítette a pénz átadására.

A gyanúsított ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tett indítványt, hogy rendeljék el a letartóztatását egy hónapra. Arra is figyelemmel voltak, hogy a gyanúsított többszörös és különös visszaeső, ellene több büntetőeljárás van folyamatban hasonló jellegű bűncselekmények, valamint a sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt is.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon dönt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A történetek útja generációkon átívelő

A történetek útja generációkon átívelő
Az idei Libri irodalmi közönségdíjat az Akik már nem leszünk sosem kapta meg. A tavalyi könyvhéten… Tovább olvasom