Délmagyar logó

2019. 01. 20. vasárnap - Fábián, Sebestyén -4°C | 2°C Még több cikk.

Humorral tuningolt Hugo-dráma

Szeged - Illusztris vendégsereg, telt ház volt a Királyasszony lovagjának pénteki bemutatóján, a nagyszínházban. Gubík Ági Szeged új kedvence lett, Jakab Tamás pedig maga a Fekete Vipera.
Ne bízzuk a randevú szervezését egyházi személyre – ez Rómeó és Júlia óta alapszabály. A feladatra egy apáca sem felel meg jobban, mint egy pap, bizonyítja ezt a Királyasszony lovagja című romantikus dráma. Victor Hugo műve nemcsak ebben emlékeztet Shakespeare drámáira, van benne még önmérgezés, rejtekhelyen kapott halálos döfés, magát másvalakinek kiadó szerelmes.

A Szegedi Nemzeti Színházban pénteken tartották a dráma bemutatóját gyönyörű jelmezekben, szép díszletek között két vendégművész főszereplésével. A rendező és a díszlettervező Znamenák István.
Gubík Ágiba – ha csak a saját „köreimet" veszem alapul – fél Szeged szerelmes. Neuburgi Máriaként kecses és finom, de nem távoli – mai nő királynőként is.

A húzónév, Kamarás Iván, korábban a szerepéről azt mondta: Ruy Blas tisztán próbál meg szeretni egy nőt cselszövők és haszonlesők között. Tisztessége lesz a veszte, de addig is szórakoztató. Kamarás lovagja sokféle: idétlenkedő szerelmes, elszánt államférfi, kétségbeesett kisember. A két főszereplő nem csak szöveget mond, nincs papíríz.

A királyasszony és a lovagja: Gubík Ági és Kamarás Iván. Fotó: Frank Yvette
A királyasszony és a lovagja: Gubík Ági és Kamarás Iván. Fotó: Frank Yvette

A hősök Don Salustio de Bazan (Megyeri Zoltán) játékszerei, Megyeri karakteres alakjához jól illik a gonoszság, a szövegben sajnos bakizott néhányszor. Félelmetes Albauquerque hercegnőként Fekete Gizi, a szája mosolyog, de a szeme kegyetlen. Horváth Illés (Don César) játéka felszabadult. Feldobják a darabot a haszonleső miniszterek – különösen a sminkjük – és a szójátékok, bár nem tudni, Victor Hugo erről mit gondolna. A művére mindenesetre ráfér egy kis tuning. A romantikus dráma mint műfaj – legalábbis számomra – nem vonzó. Valami plusz kell hozzá, a szegedi nemzeti a poénnal próbálkozik. Jakab Tamás szenzációs Don Guritán, angol humor magyar színpadon, mintha a Fekete Viperából jött volna (Rowan Atkinson főszereplésével készült sorozat az angol történelemről).

A nagyszínház méltó környezet egy kosztümös drámához, és a telt ház is amellett szól, hogy ott játsszák a darabot. A párbeszédek, az érzelmek és az egész darab intimitása azonban közelről még élvezhetőbb, így emiatt talán mégis a kisszínház lenne a jobb választás.

Kapócs Zsóka jól szórakozott

Kapócs Zsóka színésznő, műsorvezető, Kamarás Iván barátnője is kíváncsi volt a szegedi előadásra. A szünetben még nem akart értékelni, az előadás után azonban azt mondta lapunknak, hogy nagyon jól szórakozott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyomozás a múzeumban

Szeged - Krisztust keresztre feszítették, mert vétkeztünk. Mivel okoztuk a halálát?Ezt göngyölíti… Tovább olvasom