Délmagyar logó

2018. 12. 15. szombat - Valér -1°C | 1°C Még több cikk.

Hupikék Péter már készülődik

Az új évad bemutatóiról, a játszóhely fejlesztésének további lehetőségeiről és egy tervezett erdélyi vendégjátékról is szó volt a Kövér Béla Bábszínház tegnapi évadnyitó társulati ülésén.
Ötvenkilenc éve alakult meg Szegeden az az amatőr együttes, amelynek a munkáját a hatvanadik évadját megnyitó Kövér Béla Bábszínház az idén is folytatja. A társulat ülésén Pászti Ágnes kulturális tanácsnok ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat a továbbiakban is fontosnak tartja és segíti a színház infrastrukturális fejlesztését.

Kövér László, az intézmény igazgatója elmondta, egy négy előadásból álló bérletet ajánlanak az óvodáknak, iskoláknak. Október elején új bemutatót láthatnak a gyerekek: a Hupikék Péter című darab próbái már folynak. Ezen kívül idén megnézhetik még a Misi Mókus kalandjait, valamint az Álomszuszék Katarina és A varázsecset című mesejátékokat is.

Tavaly nagy sikerrel játszották a Rátóti legényanya című bábdarabot, ezért ebben az évben is terveznek bábelőadást a felnőttek számára, ezúttal az örmény monda- és mesevilágból merítenek. Az színház tervei között szerepel egy erdélyi vendégjáték is.

F. G.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged és Szentes a nyertes

Csongrád megyéből két település kap címzett támogatást. Szegeden oktatási és kulturális intézményt… Tovább olvasom