Délmagyar logó

2019. 06. 15. szombat - Jolán, Vid 21°C | 33°C Még több cikk.

Húsvét után visszaveszik a bérnyulat a kereskedők

Húsvét után visszaveszik a bérnyulat a kereskedőkA hétéves Hitri Laurának harmadik alkalommal van húsvétkor bérelt nyuszija. Fotó: Karnok CsabaA cikkhez tartozó galéria megnyitása
(Új ablakban)
Szeged - Kevesebb nyulat vesznek házi kedvencnek húsvétkor a korábbinál, azaz úgy tűnik, vannak eredményei az állatvédők évek óta folyó kampányának. Aki mégis tapsifülest szeretne ilyenkor, inkább bérli.
– Először bérelünk nyulat. Egyelőre próbálkozunk, de szerintem húsvét után visszahozzuk – mondta a Napfény Park nyuszisimogatójánál Sallai Tímea. Kislánya, Sántha Tamara majd elszállt a boldogságtól a papírdobozba bújtatott tapsifülest a kezében tartva. Az alkalmi nyúltartók szénát és árpát is vettek a szőrös kis jószágnak, és hasznos tanácsokkal is ellátták őket.

Többek között arról kaptak tanácsot, lehet-e legeltetni a lógó fülűt, vagy kell-e rá póráz. A lógó fülű nyusziért és a takarmányért 9000 forintot fizetett az anyuka, aki megkapta a tenyésztő számát is, ha bármilyen kérdése lenne.

Évek óta kampányolnak azért az állatvédők húsvét táján, hogy ne vásároljunk cuki ajándéknak, gyerekjátéknak élő állatot, mert a húsvétkor még nagy örömöt és vidámságot jelentő kis jószágokra gyorsan ráunnak a gyerekek – az állatok pedig legjobb esetben is az utak mentén kidobva végzik.
 
Népszerű a nyuszisimogató. A gyerekek örök kedvencei a cuki tapsifülesek. Fotó: Karnok Csaba
Népszerű a nyuszisimogató. A gyerekek örök kedvencei a cuki tapsifülesek. Fotó: Karnok Csaba


 A tizenkét éves Bálint Dorina viszont felelős gazdája már két éve Fahéjnak, akivel szintén itt találtak egymásra.

– Amikor azt szeretné, hogy fölvegyem, a lábam körül rohangál körbe-körbe. Amikor pedig melege van, fürdeni akar, és masszíroztatja magát. A pórázt viszont nem szereti, állandóan kibújik belőle – mesélt közös élményeikről a kislány.
 
Szavatosság kisebb-nagyobb állatokra

Az új jogszabályok szerint ha magánszemélytől vásárolunk élő állatot, egy évig, ha kereskedőtől, két évig él a tágabban értelmezett szavatossági jog. Azaz ezen az időszakon belül vásárlóként kérhetjük az állat cseréjét, vagy – ha kikezelhető betegsége van, az orvosi költségeknek megfelelően – az ára egy részének megtérítését, esetleg a teljes ár visszatérítését. Persze erre csak akkor van lehetőségünk, ha a vásárlásról van valamilyen bizonylatunk, és bizonyítható, hogy az állat pusztulását egy, már az eladáskor is meglévő betegség okozta, nem pedig a tartás körülményei. Ha a kereskedővel nem tudunk megegyezni, békéltető testülethez fordulhatunk.

– A felelős állattartás jegyében évek óta adunk bérbe nyuszikat, amiket ingyen egész évben visszafogadunk. A gyerek így kipróbálhatja a nyúltartást, de ez nem jár kötöttséggel. Azért nem adunk vissza pénzt, mert az állatok megsérülhetnek, megbetegedhetnek, mire visszakerülnek hozzánk. Az odaadott kisállatoknak alig a felét szokták visszahozni – mondta el a vásárhelyi Budai Mihályné, miközben időnként figyelmeztette a cuki kis jószágokat gyömöszölő gyerekeket, hogy ne emelgessék azokat, mert nem tesz jót nekik.
 
Húsvét után visszaveszik a bérnyulat a kereskedők - galéria (Fotó: Karnok Csaba)

A Breki díszállat-kereskedés munkatársa szerint eredményes az állatvédők kampánya, mert náluk húsvétkor nem ugrik meg az érdeklődés a nyulak iránt. Azt mondta, örül ennek az eredménynek, mert így csak olyanok vesznek hobbiállatnak nyulat, akik komolyan veszik a húsvét utáni gondozását is.
 
Néhány hétre ne legyünk gazdik

– Egyáltalán nem támogatjuk a pár hetes nyúltartást, hiszen akik húsvétra szereznek be nyulat, nem értenek hozzájuk, és nincsenek meg a feltételeik ahhoz sem, hogy az állatok jól érezzék magukat – jelentette ki Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója, aki inkább a plüssnyuszik simogatását javasolja. Az állattartással kapcsolatos megfontolt döntésre és a felelősségvállalásra ösztökélve már évek óta nem fogadják be a húsvéti nyuszikat sem. Az Orpheus Állatvédő Egyesület viszont befogadja a megunt húsvéti nyuszikat. Azért, mert igyekszik nekik felelősségteljes gazdit találni, mielőtt kitennék őket az utcára vagy elpusztulnának – mondta el Seres Zoltán vezető. Arra azonban ő is felhívta a figyelmet, csak azok vegyenek nyulat – illetve bármilyen élő állatot –, akik a házi kedvenc teljes élete folyamán biztosítják a megfelelő tartási körülményeket, és van elég pénzük, illetve szabadidejük foglalkozni vele.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kijelölik a szegedi parkolóautomaták helyét

Kijelölik a szegedi parkolóautomaták helyét
Pünkösd után június 6-án reggel kezd működni Szegeden a 131 új parkolóautomata. Már elkezdték kijelölni a helyüket. A papíralapú parkolószelvény megszűnik, visszaváltható. Tovább olvasom