Délmagyar logó

2018. 12. 19. szerda - Viola -9°C | 1°C Még több cikk.

Iskolagyűlés a Kodályban

A tanév végén bezárják a szegedi Kodály Téri Általános Iskolát. A hír hallatán néhány szülő máris másik iskolába íratta a gyermekét. A diákok közül tegnap többen sírtak, a tanárok nehezen tudtak tanítani.
Bánáthy János és Léber Zsolt magyarázza a helyzetet a diákoknak. Fotó: Frank Yvette
A tanév végén bezárják a szegedi Kodály Téri Általános Iskolát. A hír hallatán néhány szülő máris másik iskolába íratta a gyermekét. A diákok közül tegnap többen sírtak, a tanárok nehezen tudtak tanítani. Az igazgatónak rendkívüli iskolagyűlést kellett összehívnia, hogy megnyugtassa a gyerekeket. Az iskola pedagógusainak többsége elvesztheti állását.

A tanév végén, huszonhat év után bezárják Szegeden a Kodály Téri Általános Iskolát – jelentette be szerdán Botka László polgármester. A hír futótűzként terjedt a szülők és a gyerekek között. A hatodikos Szucskó Zsoltnak azt mondta tegnap reggel az édesanyja, hogy elképzelhető, hamarosan a fővárosban folytatja tanulmányait. A fiú tehetséges labdarúgó, és a Ferencváros már többször is csábította. Egy apuka pedig délelőtt már azzal kereste meg Tóth Dezsőt, az iskola igazgatóját, hogy hatodikos és hetedikes gyermeke félévtől másik iskolába fog járni.
– Elsős a kisfiam, fél éve jár ide. Hogy lehet ilyen felelőtlen döntést hozni? Most már azt keressük, hol a legközelebbi iskola, ahova járathatjuk – mondta a kapuban Tarr Lászlóné.

A tanárok délelőtt nehezen tudtak tanítani, mert a gyerekeket az iskola bezárása foglalkoztatta. Az egyik tanár elmondta: több gyerek a hír hallatán elpityeredett az osztályfőnöki órán.

– Itt szerettük volna befejezni az iskolát. Fogalmunk sincs, hogyan illeszkedünk be más osztályokba – mondta a hetedikes Nagy Ádám. – Felvételi előtt állunk, jövőre valószínűleg hátrányban leszünk a többiekkel szemben – tette hozzá Barta Dániel.

Együtt megy az osztály?

Botka László polgármester tegnap lapunkban azt nyilatkozta: az osztályokat nem bontják meg, azok egyben költöznek át a Makkosházi és a Rókus II-es Számú Általános Iskolába. A törvény szerint viszont a szülők oda viszik a gyermeküket, ahova akarják. Még egyik eddig bezárt szegedi iskolában sem volt arra példa, hogy akár csak egyetlen osztályt is egyben tudtak volna tartani. Amikor a Gutenberg-iskola költözött a Kodály téribe – mondta az igazgató – akkor sem valósult meg ez a terv. Pedig a gyerekek most is együtt szeretnének maradni.
Az igazgató a tanári visszajelzések után úgy látta jónak, hogy még a délelőtt rendkívüli iskolagyűlést hív össze. Az aulában síri csöndben hallgatta Tóth Dezső szavait a háromszáz tanuló. A nagyobbak, akik jobban felfogták, mi történt, a meghatódottságtól a szemüket törölgették.

– Az a dolgotok, hogy a tanulásra koncentráljatok, és majd a szüleitek eldöntik, hogy hol folytassátok tanulmányaitokat – hangsúlyozta az igazgató. Majd részletesen elmondta, miért kell bezárni az iskolát. Az önkormányzat indoka szerint a körzetből a 105 gyerekből 27-et írattak be erre a tanévre. Az igazgató ezt azzal egészítette ki, hogy más körzetekből is jelentkeztek még 15-en, tehát 42-en szerették volna szeptemberben elkezdeni az első osztályt a Kodály tériben. Az önkormányzat viszont évek óta csak egy osztály indítását engedélyezte.

Bánáthy János, az iskola nyitásától, azaz 26 éve dolgozik itt pedagógusként. Felesége szintén az intézmény tanára.
– Mondja már meg valaki, hol kapunk állást? – tette fel a költői kérdést az ötvenéves pedagógus, aki szerint három éve tudatosan építik le az iskolát. Azt mondta: míg másik körzetben lévő iskolának engedélyezték a 24-es létszám alatti osztály indítását, addig a Kodály térinek soha, pedig augusztus környékére mindig összejött kétosztálynyi gyerek. Léber Zsolt tanár is végig gondolta a történteket: – Kilátástalan a tantestület helyzete. Harminc egynéhányan vagyunk, kilencven százalékunk biztosan elveszti állását. Talán kapok valamelyik utánpótlás futballcsapatnál állást – vázolta fel a lehetőségét a testnevelő tanár, aki sajnálja, hogy széthullik a nagyon tehetséges testnevelés tagozatos hatodikos osztálya, amely az országos diákolimpián jó eredménnyel szerepelhetne.

A tanári szobában is kétségbeesett arcokat láttunk. Az igazgató kivételével ugyanis senki nem mehet még nyugdíjba. A tanítókat, tanárokat leginkább az foglalkoztatja, hogyan fognak állás nélkül megélni. Az általános vélemény az volt: a hátra lévő félévben elég nehéz lesz ilyen hangulatban tanítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthon majd megérik

Nagy az árverseny, ahogyan olvasóink is nap mint nap szembesülnek ezzel, szegedi… Tovább olvasom