Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 10°C Még több cikk.

Karikás Frigyes helyett Feketeföld: nem tetszik a lakóknak az új utcanév, a lakcímkártyát visszaküldik a feladónak

Szeged - Tavaly decemberben döntött a szegedi közgyűlés arról, hogy a kecskési Karikás Frigyes utcát átnevezik Feketeföld utcára. A lakóknak nagyon nem tetszik a változtatás, és most úgy tiltakoznak, hogy nem veszik át a napokban postázott új lakcímkártyákat.
Ki volt Karikás Frigyes?

Karikás Frigyes 1891-ben született, lakatos, író, műfordító és munkásmozgalmi aktivista volt. 1935-ben Moszkvába ment, ahol „gazdasági vonalon" volt vezető. 1938. március 4-én letartóztatták koholt vádak alapján, amelyek szerint aktívan részt vett a magyar ellenforradalmi kémszervezet munkájában. 1938. május 19-én halálra ítélték, május 29-én kivégezték. (Wikipédia)
A kecskési Karikás Frigyes utca lakói a napokban kaptak egy határozatot, amely szerint az utcát ezentúl Feketeföld utcának nevezik. Kiderült azonban, hogy az utcában lakók a névváltoztatással nem értenek egyet, és minden követ megmozgatnak, hogy visszacsinálják a döntést.

– Ötvenkettedik éve lakunk az utcában, amit tulajdonképpen mi építettünk fel. Mi csináltattuk az utakat, a járdát, ráadásul a gyerekeink is ide születtek már, és az utcát már akkor is Karikás Frigyes utcának hívták. A mostani változásról nem tudtunk, csak a határozatot kaptuk meg, teljesen váratlanul ért a döntés mindegyikünket – mondta a Délmagyarországnak Lakatos Jánosné. Az asszony szerint néhány éve tartottak ugyan az önkormányzat emberei egy fórumot a névváltozásról, de az az akkori ellenállás miatt lekerült a napirendről.

– Azt mondták nekünk, hogy nem foglalkoznak a kérdéssel, és mi ezt el is hittük – erősít rá Lakatos Jánosné szavaira a szintén az utcában lakó Császár István.

A mostani döntés miatt a lakók egy emberként háborodtak fel. Megtudtuk, hogy aláírásokat is gyűjtöttek már, és tiltakozásképpen nem hajlandók átvenni a mostanában postázott új lakcímkártyákat, így azok visszakerülnek az okmányirodához.
 
Lakatos Jánosné és Császár István is ragaszkodik az eddigi utcanévhez. Fotó: Karnok Csaba
Lakatos Jánosné és Császár István is ragaszkodik az eddigi utcanévhez. Fotó: Karnok Csaba

– Az aláírásgyűjtés egyébként nem járt sikerrel, a kérésünket elutasították, a hivatalban azt mondták, hogy ez egy megváltoztathatatlan döntés – tette hozzá Lakatos Jánosné, aki azt is elmondta, hogy az „utolsó vérükig" küzdeni fognak azért, hogy visszanevezzék a közterületet.

Természetesen megkerestük a városházát is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy az utca Feketeföld utca marad. Azt írták, hogy törvényi kötelezettségük egyes – önkényuralmi rendszerekhez köthető – közterületek átnevezése, ráadásul a Karikás Frigyes utca nevének megváltoztatására 2016-ban a Csongrád Megyei Kormányhivatal is felszólította Szeged közgyűlését. A levélben az is szerepel, hogy a Karikás Frigyes utca ügyében 2013. június 12-én tartottak egy meghallgatást. A polgármesteri hivatal szerint a résztvevők a javasolt nevet nem fogadták el, és új javaslatot sem tettek. Az utcanév-változtatást a közgyűlés egyhangúlag szavazta meg – írták.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelem, közérdekű - költözik a munkaügyi bíróság Szegeden

Figyelem, közérdekű - költözik a munkaügyi bíróság Szegeden
Jövő hétfőtől már a Fő fasor 16-20-as számú épületben működik tovább, május 4-én, pénteken a… Tovább olvasom