Délmagyar logó

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -1°C | 12°C Még több cikk.

Két szegedi a legkeresettebb bűnözők listáján

Egy szegedi születésű nő és egy szintén szegedi férfi is szerepel a legjobban keresett ötven bűnöző között. A rendőrség a napokban tette közzé a körözési listát - azóta három embert már el is fogtak.
Hárman már megvannak

A lista kiadása óta már három embert elkaptak. Gál Kristóf azt mondta, hogy kettőt külföldön fogtak el, de őket a „hagyományos" módon. S. Zoltánt viszont a lista alapján azonosította valaki. Őt 2009 óta keresték kábítószerrel visszaélés miatt. Egyébként a lista megjelenése óta megháromszorozódott a lakossági bejelentések száma.
Feltétlenül szóljanak a rendőrségnek, ha tudják, hogy hol van Keller Klaudia Krisztina vagy Péity Dániel László! Ők azok a szegediek, akik szerepelnek a rendőrség legújabb körözési listáján, amelyen az ötven legkeresettebb bűnözőt mutatják be. A két szegedi ellen fejenként két elfogatóparancsot adtak ki, mindegyiket kábítószer birtoklása miatt, és mindkettőjüket 2017 óta keresik.

A listán egyébként leginkább csalók vagy valamilyen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt elkövetők szerepelnek. Egyetlen gyilkost raktak csak fel: egy vajdasági magyar férfit, Dér Csabát. Ő többszörös gyilkos lehet – Magyarországon akkor adtak ki körözést ellene, amikor tavaly szeptemberben Budapesten holtan találtak egy vállalkozót az egyik bevásárlóközpont parkolójában.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, hogy nagyjából kilencezer embert keresnek, összesen tizenháromezer elfogatóparancs alapján. Azt is hozzátette, az ötven legkeresettebb bűnözőt nem rangsorolták – mindegyiküket egyformán szeretnék megtalálni.

Több szempont alapján válogatták össze az ötven embert. Például, hogy legalább öttől tíz évig terjedő büntetéssel fenyegetett bűncselekmény miatt keresik, vagy már jogerősen elítélték, csak nem vonult börtönbe, esetleg különös, többszörös vagy erőszakos többszörös visszaesőnek minősül. A listán azt is feltüntették, ha fegyveres bűnöző vagy különösen veszélyes a keresett ember.

Előbbit egy piros pisztoly, utóbbit pedig egy felkiáltójel jelzi. Gál Kristóf kiemelte, hogy a lista felhasználóbarát. A „Felismeri? Tegyen bejelentést!" gombra kattintva jelenik meg az online bejelentő űrlap. Itt e-mailt lehet küldeni, természetesen anonim módon, azaz nem kérnek személyes adatokat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerülendő az alkoholfogyasztás és a dohányzás, napi fél óra mozgás is segíthet - A rák sok esetben megelőzhető lenne

Kerülendő az alkoholfogyasztás és a dohányzás, napi fél óra mozgás is segíthet - A rák sok esetben megelőzhető lenne
Hétfőn, a rák elleni küzdelem világnapján a kormányhivatal szegedi központi épületében azt mutatták be, mit tehetünk a halálos betegség megelőzése érdekében. Tovább olvasom