Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 28°C Még több cikk.

Lány nem maradt szárazon Ópusztaszeren

Ópusztaszer - Lány nem maradt szárazon Ópusztaszeren a húsvét hétfői hagyományos locsolkodáson. A parkba több ezren látogattak ki, a hölgyek annak örültek, hogy a vizes vödörrel „támadó" ifjak nem őket találták meg.
– Ha engem így megfognának, biztos, hogy a mentő vinne el – rémüldözött egy idősebb asszony húsvét hétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, amikor a hagyományőrző ifjak megragadták a fiatal lányokat a vödrös locsoláshoz. Ezrek lesték, hogyan áznak bőrig az alsóvárosi, a makói, majd a szentesi lányok, akiket az Üllési Fonó Táncegyüttes tagjai személyesítettek meg.

Lány nem maradt szárazon Ópusztaszeren. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

– Nem találtam OKJ-s vizsgával rendelkező locsolkodókat, ezért jöttek az üllésiek, ők hivatásosak – mondta Kremper Attila. A kikiáltó úgy fogalmazott, „a mai városi népeknek tudatlanság tükröződik a szemében", vagyis nem ismerik már a vödrös, vizes húsvéti locsolkodást. A lovaskocsis menet először a skanzen alsóvárosi házához hajtott, ahol Imre és barátai rózsavízzel öntözték meg az első lányt. A makói háznál várakozó Zsuzsinak már nem volt ilyen szerencséje: az Indul a bakterházból ismertté vált hívogatás után – „Gyűjjön már ki, íjjé hívom, Buga Józsi" – két legény megragadta a fiatal lányt, kettő pedig nyakon öntötte a vödörnyi langyos vízzel.

Lány nem maradt szárazon Ópusztaszeren. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A népi játék a szentesi tanyán folytatódott, ahol már 7-en várták a zenés társaságot. – Chanel parfümhöz szoktak ezek a lányok. Kapnak azt is, de előtte jöhet a víz – mondta a háznál várakozó tömegnek Kremper Attila. Az Üllési Fonó Táncegyüttes tagjai egymásba karolva hallgatták az ifjak kurta versét, majd sikítva fogadták a nyakukba zúduló több vödörnyi vizet. Idén nemcsak a szereplők, hanem a népviseletbe öltözött lányok mögött várakozó látogatók is kaptak az „áldásból".

A kikiáltó felajánlotta: az üllési hivatásos locsolkodók mindenkit megöntöznek egy kis kútvízzel, de erre a lehetőségre – valószínűleg a hűvös szél miatt – senki sem jelentkezett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fókák mellett készült a harcsapaprikás

Szegeden járt a TV Paprika stábja: Bede Róbert sztárszakács Czutor Zoltánnal főzött a Szegedi Vadasparkban vasárnap. Azt is megtudtuk, ki-kinek volt a kuktája. Tovább olvasom