Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 19°C | 32°C Még több cikk.

Legkésőbb szerdán újra elindulhatnak a PESA-k

Szeged - Több mint két hét kényszerszünet után legkésőbb szerdán ismét PESA-val közlekedhetünk Szegeden - ha a hatóság engedélyezi.
Sikerült az 1000 kilométeres próbaüzemet teljesíteni a 103-as pályaszámú PESA villamosnak a módosított szoftverrel. Hétfő délelőtt a lengyel gyártó a nemzeti Közlekedési Hatóságnak jelentette a fejleményt, és ha a hatóság engedélyezi a szerelvények forgalomba állítását, több mint két hét kényszerszünet után legkésőbb szerdán ismét PESA-val közlekedhetünk Szegeden - tájékoztatta portálunkat Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft ügyvezető igazgatója.

Megírtuk: április 30-án, hétfő dél körül kivonta az SZKT az új szegedi villamosokat, hogy a szoftverhibából adódó balesetveszélyt megelőzze. A teljes flotta leállása esetén a kötbér naponta nagyjából 200 ezer forint, tehát 16 napra megközelítőleg 3,2 millió forint lesz. A Pesa-villamosok tavaly márciusban álltak forgalomba, a 9 járművet a város a tömegközlekedési nagyprojektben szerezte be összesen 16 millió euróért (megközelítőleg 4,5 milliárd forintért).

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. kormoska 2013. május 14. 21:56
    „27.Miafeneez.

    Én arra utaltam,hogy Pesa-kon jóval több kijelző,monitor,visszajelző van amit a vezetőnek értelmezni-figyelni kell,kellene.
    Na erre képtelen jó néhány vezető a mai napig!”
  • 29. kormoska 2013. május 14. 21:51
    „28.macs

    A szegedi villamos egy" vegyes felvágott".Lengyel tervezés és gyártás,viszont cseh meghajtás és ki tudja milyen származású szoftverek.Ebből lett a gondok többsége.Ilyen kombinációban sehol sem fordulnak elő,ezért prototípusok a tipusszámuk:Swing 120nb.

    A varsóiak Swing 120na típusúak,a kolozsváriak ennek a kissé"butított"-egyszerűbb változatát rendelték meg.Ebben a meghajtás is lengyel és külseje is eltér apróságokban.Nagyjából ennyi!”
  • 28. macs 2013. május 14. 12:11
    „Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem is van villamosvezető ismerősöm, aki anno a Tátrákat is szapulta, mert a Bengálikhoz volt szokva és a megszokás nagy úr. Aztán megszokta az új viliket, kiismerte őket és elmúlt a "félelme". Biztosan vannak olyanok, akiknek a Tátrák után furcsa a Pesa, de ez nem azt jelenti, hogy a villamos rossz.
    26. kormoska,
    a szegedi Pesák miért protok? Miben különböznek a varsói és a kolozsvári villamosoktól? Más a kocsiszekrény, azt látom, de műszakilag is különböznek?”
  • 27. Miafeneez 2013. május 14. 10:25
    „Milyen érzék kell ahhoz, hogy beülsz és tolod meg húzod a kart?
    Az FVV-nél na ott kell érzék.
    Ennél a hulladénál ahhoz kell érzék, hogy ne merj fékezni a váltón mert elszáll minden.
    Semmi más érzék nem kell, mert szaggatós, rögzítő előtt visszatolod kicsit a kart és máris nem cibál rajta akkorát.
    Kb ennyi érzék kell a pesához.”
  • 26. kormoska 2013. május 14. 09:57
    „22.Miafeneez

    Félreértettél:Nem az a gond,hogy mindenki csak 1 éve vezeti őket!
    Inkább az,hogy némelyiküknek nincs hozzá érzéke.Betanították őket amennyire lehetett,de a Swing műszakilag sok nekik,szellemileg nem érnek fel a villamos műszaki szintjéhez(nem tudom másképp leírni,sajnálom).

    24.DonEugenio
    A kolozsvári Pesa más mint a szegedi(még a kinézete némileg más).
    Ők az eredeti varsói típus kissé lebutított verziójával járhatnak a neve:Swing 120na és Lengyelországban vagy 150 fut belőlük.Az nem prototípus a miénkkel ellentétben!Ezért is nincs gond velük....,a miénkkel meg ezért van.Amúgy Szegeden 1 évvel előbb kezdtek el járni!

    20.Lucia
    Olyan jó lenne ha TE SAJÁT MAGADAT ritkítanád a villamosok helyett.
    Fellélegeznének a kommentelők!”
  • 25. Moon 2013. május 14. 09:01
    „vasorrúbába!
    Amire te gondolsz az nem a légkondi hibája, hanem egyesek szappaniszonyának következménye.
    Magam is rendszeresen utazom a nevezett járművekkel és semmi bibi a légkondival.”
  • 24. DonEugenio 2013. május 14. 08:33
    „Vasárnap jöttem haza Kolozsvárról, és ott ugyanilyen PESÁk- lila/szürke színben - gurulnak, kb. a szegediekkel egy időben kerültek beszerzésre. Ott nem hallani ilyen hibákról, pedig a fékek jobban igénybe vannak véve a nem kis emelkedők miatt.
    A monostori városnegyedben két helyen is lejtőn van a megálló. Utaztam egy kört vele, és a 29 fokban nagyon jól hűtött a klíma.Szerintem mi szegediek a nullszériás példányokat kaptuk. A kolozsvári pesa képe:
    http://www.regionalbahn.hu/2012/03/kolozsvari-swing.html”
  • 23. vasorrúbába 2013. május 14. 05:07
    „Dej ó l esz, hogy megint lehet a büdösben utazni, mert megy a légkondi! A légcserére a gyártó nem gondolt?”
  • 22. Miafeneez 2013. május 14. 00:50
    „A pesán a próba alatt nem volt homokzsák.
    Az hogy milyen idős ember vezette a villamost, lényegtelen.
    Véleményem szerint a fékproblémák továbbra is fennállnak, hiába állították le a villamosokat.
    Ezek így jöttek, és ha eddig nem sikerült megcsinálni őket, valószínűleg ugyanúgy jönnek vissza.
    Az meg hogy a Pesáknak van a legjobb féke...
    Hát igen, amikor működik.
    Ja és a tesztelők közül mindegyiknek több van a háta mögött mint egy év, viszont ez nem számít, mert teljesen új típus, és mindegyik tesztelő itt volt mikor a pesák jöttek. Az egyik tesztelő korrekt, biztos minden hibát megtalál, a másik viszont... hát, olyan amilyen, biztos csak hosszú volt a nyelve.”
  • 21. ifj. Nagy Gábor 2013. május 13. 22:43
    „14. Figyelő
    "Maradjunk annyiban, hogy ez nem kerékpár, attól kissé több!"

    Maradjunk annyiban, hogy ebben az ügyben két hete már bizonyítottan hazudtál:

    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/fekhiba_leallitottak_a_teljes_szegedi_pesa-flottat/2330943/

    (62. és 91. hozzászólás)

    Emiatt azt gondolom, joggal kezelhetjük a mostani hozzászólásaidat is fenntartásokkal.”
  • 20. Lucia 2013. május 13. 21:48
    „" ... újra elindulhatnak a PESA-k ..."
    De kár! Olyan jól megvoltam nélkülük! Még a Tátrákat kellene ritkítani és akkor egész klasszul lehetne Szegeden közlekedni - ha a héten megnyitják a rakpartot!”
  • 19. csafe 2013. május 13. 21:35
    „Valaki a műszakibbak közül megtudná írni, ezek a fékek nem energia visszatáplálósak? Vagyis a fékezéskor a hajtómotorok fékezik a kerekeket. Tudom, ez mindig kombinálva van a mechanikus fékrendszerrel is. Mint érdeklődő kérdezem, valahol meg lehet ezt tudni?”
  • 18. zsolt1303 2013. május 13. 21:25
    „14. Figyelő 2013.05.13. 17:53

    "Azért van ám más információ is erről a fékproblémáról

    az egyik vezető, aki az 1000 km próbaút alatt vezette a villamost, az a testvérem!"

    Remek,akkor írd le,hogy a villamoson található több fékberendezésből:
    - melyik a hibás
    - miben nyilvánul meg hiba(Nem fékez?(Nem old?Nem eléggé hatásos?stb.)!”
  • 17. kormoska 2013. május 13. 21:08
    „14.Figyelő

    Nekem pedig az általános iskolai BARÁTOM vezeti gyakran a Swingeket.És elmondása szerint vannak olyan kollégái,akik a MAI NAPIG nem tudják normálisan kezelni ezt a típust!A teljeskörű oktatás-betanítás ellenére sem.
    Többször is írtam már,hogy az Szkt-s villamosvezetők egy részének és a szerelőgárdának is egyszerűen sok ez a technikai színvonal,ahogy az utazóközönség egy részének is az.
    A Pesáknak egyetlen balesete sem volt műszaki okok miatt az elmúlt 1 évben,terhelés meg azért nincs rajta mert ehhez a vizsgálathoz NEM KELL!
    De a lényeg az:Kigurult a narancs a zsákból,innentől minden kommented komolytalan,mert nem szakmailag hanem pártpolitikai alapon írogatsz......”
  • 16. strangerrr 2013. május 13. 18:39
    „11. Hmmm:) Talán éppen ez a cél?:)”
  • 15. kzsl 2013. május 13. 18:30
    „14. Figyelő - narancsos barátom
    2 olyan ember vezette kérlek, akiknek még 1 év sincs a háta mögött, vagy éppen egy év. erre azért nem kellene büszkének lenni. ilyen szakvéleményre támaszkodnál?”
  • 14. Figyelő 2013. május 13. 17:53
    „13!
    Maradjunk annyiban, hogy ez nem kerékpár, attól kissé több!
    Azért van ám más információ is erről a fékproblémáról általam nem tiszteletre méltó egyén, de azt maga úgysem értené meg!

    A többi, fizetett, nem hozzáértő lobbistának gratulálok a hozzá nem értésükhöz!
    Csak nekik, ez nem ék, nem csavar, attól azért több!
    Némelyikük megnyilvánulásából kirí a szegfű, ezért csak nekik, ez nem pártpolitikai kérdés!
    Abban biztos vagyok, ha valamelyik lengyel villamossal fékhiba miatt baleset történne, akkor ők kiabálnának a legjobban!

    Csak annak aki megkérdezte volt, hogy honnan tudom azt, hogy nem volt terhelés a villamoson, hát onnan, hogy az egyik vezető, aki az 1000 km próbaút alatt vezette a villamost, az a testvérem!”
  • 13. ifj. Nagy Gábor 2013. május 13. 15:47
    „3. Figyelő
    "Szerintem egy, a gyártótól, az üzemeltetőtől és Szeged városától, továbbá a közlekedési hatóságtól független szakértőknek kellene a lengyel villamosok fékszerkezetének hiba mentes működéséről a tanúsítást kiadni, külön külön, minden egyes járműről, azokon elvégzett minősítővizsgálat eredménye alapján"

    Ugyan már...

    Ha ezt megcsinálnák, akkor úgyse tetszene neked és kitalálnál még valamit...”
  • 12. macs 2013. május 13. 15:13
    „5. kormoska,
    kérlek gondold végig a 620 millás CAF Debrecenben fog járni, a Swing Szegeden. Érted, érzed a különbséget? :-)”
  • 11. alak 2013. május 13. 15:06
    „Még kétszer ennyit állnak megvan a béremelés és a prémcsik fedezete!”
30 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglepetés Vasárnapi BORS!

Meglepetés BORS szórakoztató napilap május 14-én a Délmagyarország és a Délvilág áruspéldányaiban! Tovább olvasom