Délmagyar logó

2019. 06. 24. hétfő - Iván 19°C | 27°C Még több cikk.

Májusban országos néptáncfesztivált rendeznek Deszken

Rözögtessük mög! címmel rendezik meg május 10-11-én a Dél-alföldi Szóló- és Páros Táncok II. Országos Fesztiválját Deszken, a helyi művelődési házban.
A Tiszavirág Néptáncegyesület 6 éves kortól egészen a 40 év felettiekig helyet biztosít a bemutatkozásra, bár országos szintűre hirdették meg, Tóth Gábor, az egyesület vezetője azt mondja, már a határon túlról is érkezett nevezés hozzájuk. 

– A néptáncfesztivál fő célja a dél-alföldi régió szóló-, vagyis az oláhos, valamint a páros: lassú és frisses, oláhos és frisses táncainak bemutatása és megőrzése a jövő nemzedékek számára. Ugyan a tájegység hagyományát szeretnénk őrizni, de nem kötöttük meg, hogy csak dél-alföldi táncosok nevezzenek. Országosan is elismert zsűri értékeli a produkciókat. Fontosnak tartjuk a szabad táncolást, kihangsúlyozva a táncszerkesztés sajátosságait, az egyéniség megjelenítését, mely az előadók egyéni táncán keresztül mutatkozik meg – nyilatkozta lapunknak Tóth Gábor.
Szóló- és páros táncokat is bemutatnak majd a fellépők.
Szóló- és páros táncokat is bemutatnak majd a fellépők.
Pénteken színpadbejárással, közös vacsorával és mulatozással kezdődik a fesztivál, ahol Varga Sándor néprajzkutató, etnológus, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszékének oktatója a Dél-Alföld táncéletéről tart majd előadást. A versenyeket szombaton tartják, a gála után pedig hajnalig tartó mulatság következik. A jó hangulatot és a rendezvény ideje alatt a zenét a Juhász Zenekar biztosítja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmarad a ma esti Függöny fel! című előadás a színházban

Tájékoztatjuk Tisztelt nézőinket, hogy a 2019. április 23-án 19 órára meghirdetett Függöny fel!… Tovább olvasom