Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 26°C Még több cikk.

Megnyílt Szegeden a Hit Gyülekezetének székháza

Szeged - Húsz év után saját közösségi háza van a Hit Gyülekezetének Szegeden. A komplexum négy év alatt épült fel Baktóban.
Tölgyeskert Közösségi Központ néven épített magának székházat négy év alatt Baktóban a Hit Gyülekezete Szegeden. Két évtizedes „albérletezés" után saját ingatlanban gyűlik össze a közösség. Többször megírtuk: a nyolcvanas években úttörőtábornak, a kilencvenes években pedig a Reghős Bendegúz egyetemi szórakozóhelynek helyet adó lepusztult ingatlant az önkormányzat lebontotta. A gyülekezet önerejéből 2006-ban vásárolta meg a telket, építkezni pedig négy éve kezdett rajta. Joób István lelkész elmondta: a nagyjából 300 tagú közösség adományaiból, a város egyházügyi alapjából kapott támogatásból, hitelből és rengeteg önkéntes munkával húzták fel az impozáns komplexumot.

Megnyílt Szegeden a Hit Gyülekezetének székháza. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A hozzávetőleg egyhektáros tölgyerdős területen
1600 négyzetméter alapterületű épületegyüttes létesült, amelynek központi helye a 700 négyzetméteres nagyterem. A tervező, Kelemenné Takács Katalin munkáját a vezetőség saját ötleteivel segítette. Ők találták ki például, hogy a konferenciaterem amfiteátrum alakú legyen, körülötte kapjon helyet a kiszolgálóhelyiségek sora gyermekmegőrzővel, irodákkal. Belül a padló burkolatát, kívül a homlokzat vakolását kell még befejezni. A parkban azonban már birtokba vették a gyerekcsapatok a sportpályát és a játszóteret. A házat nap mint nap rendezvények töltik meg.

A lelkész elárulta: a most elkészült építkezés a tervüknek csak az első üteme. Most erőt gyűjtenek ahhoz, hogy folytathassák a munkát. A második ütemben egy 300 négyzetméteres épületet építenek, ahol tanácstermet és iskolai, óvodai csoportoknak alkalmas szobákat rendeznek be. Tervezik egy családi napközi beindítását is. A parkot is tovább csinosítják: sétányokkal és kandeláberekkel teszik komfortosabbá, valamint a sportpályákat bővítik. Joób István úgy fogalmazott: megvan a szegedi Hit Gyülekezetében az a szellemi-lelki erőforrás, amely egy virágzó helyi közösség üzemeltetéséhez és kiteljesedéséhez szükséges.

Olvasóink írták

123 hozzászólás
  • 123. teterezs 2012. június 02. 10:31
    „Nagyon szép lett! gratulálok, a munkátok meghozta gyümölcsét. csak így tovább. :)”
  • 122. ossian33 2012. június 01. 20:08
    „121. LaTulipe 2012.06.01. 15:10
    "... e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását;"
    de jól hangzik..... felolvashatnád a parlamentben is.”
  • 121. LaTulipe 2012. június 01. 15:10
    „Hú, nagyon szép lett!Gratulálok! :-)
    Ami az adakozást illeti, a Biblia a mérvadó e kérdésben.
    Erre pl.: 2 Korintus 6: 8 1-15
    "Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteivel közlött.
    Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.
    Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak,
    Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket.
    És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratjából.
    Hogy kérnünk kellett Titust, hogy amiképpen elkezdette, azonképpen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.
    Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.
    Nem parancsképpen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam.
    Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
    Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta.
    Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van.
    Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs.
    Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását;
    Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen;
    Amint meg van írva: aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje."
    Nos, ez Isten szava.Mindenkinek szíve joga, hogy figyelembe veszi-e, vagy sem.
    Ha a gyülekezet vezetősége hitelképtelen lenne, már rég nem lenne gyülekezet.Szóval senkit sem nyúlnak le!”
  • 120. spino 2012. június 01. 08:38
    „Kedves Andrea!

    Ugye nem gondolod komolyan, hogy ha a Hit Gyülekezete nem tenne eleget a törvényi kötelezettségeinek a gazdálkodásával kapcsolatban, akkor az nem kerülne azonnal szalagcímre? Arra is megvannak a megfelelő, törvény által felhatalmazott hatóságok, hogy a gazdálkodást leellenőrizzék. Az elmúlt évtizedekben mindig akadt, olyan jó szándékú személy, akinek a feljelentései alapján ezek rendre megtörténtek. Ezen vizsgálatok egyike sem talált semmilyen törvénytelenséget ( hidd el az is azonnal megjelent, ha találnak valamit). Gondolom a NAV-ot (korábban APEH), vagy az ügyészséget, talán nem vádolod meg részrehajlással, vagy esetleg súlyosabb cselekményekkel. Végezetül, - hogy egy személyes megjegyzést is megengedjek magamnak - őszintén kívánom, hogy találj még sok örömöt az életben, mert a gyűlölet, a keserűség csak mérgezi az ember lelkét. További szép napot!”
  • 119. fakandrea 2012. június 01. 07:12
    „114. lalox
    Mondom én, hogy agymosás. Az egyik azt mondja, hogy mivel nem hiszek a HGY-ban, biztos zsugori kis gonosz ember vagyok. Hát ha úgy, hogy az ország egyik leggazdagabb embere zsebébe nem tömködöm a pénzt, gonosz lehet, akkor legyek. Az meg mindegy, hogy mit tettem egész életemben, úgy látszik itt nem ez határoz meg.

    118. steelcity
    A másik meg jön azzal a dumával, hogy aki pénzt az, az sokkal többet kap vissza. Mit mondjak erre, ha ez nem agymosás? A vezetőiteknek Isten előtt kell majd elszámolniuk? Nem veszed észre, hogy nem félnek tőle? Még ők sem hisznek Istenben. Csak abban, hogy ők jobban tudják kezelni a pénzedet. Illúziót húznak köréd, a "biblia törvényszerűségeit", hogy ne láss, ne hallj, ne kérdezz, csak adakozz.

    Agyrém. Mondom, kérjétek ki a HGY-től a 2011-es gazdálkodásuk leírását, jelezve, hogy akár tételesen is érdekelnének az egyes sorok. Egyrészt nem kapod majd meg soha, másrészt olyan rosszallással fognak rád nézni, mintha az ördögöt hívtad volna fel a pokolból.”
  • 118. steelcity 2012. május 31. 22:26
    „El tudja képzelni valaki, hogy a 70-es évek végén Magyarországon anyagi előnyért illegális egyházat alapítsanak? Aki nem sokadkézből származó információkat és előítéleteket hangoztat vádként, beláthatja, hogy az adakozást teljes mértékben hitbeli, bibliai okokból gyakorolják, ott pedig az áll, hogy szabad akaratból történjen. Tudnék idézni.

    Tönkrement életek? Elszegényedés emiatt? Az előbbiekből adódik, hogy senki pénzét nem "szedik" el kényszerrel.

    Elméletileg persze előfordulhatnak anyagi visszaélések a vezetők részéről. Isten előtt kell elszámolnia ezzel, ugyanúgy a hívőknek az adakozásukkal.

    A Biblia törvényszerűségei sok esetben nem egyenlőek a világ törvényszerűségeivel. Sokan számolnak be arról, hogy ha rendszeresen adakoznak, több pénzük lesz. Ezt ígéri a Biblia? Igen. Ilyen "más törvényszerűségek" alapján lehetséges, hogy valaki adakozik, az visszajön neki, és még egy csarnok is épül. Érthető, hogy van, akit ez gyanakvással tölt el, de ez nem ok arra, hogy felfüggesszék a hitüket, és ne adjanak.”
  • 117. terci 2012. május 31. 21:40
    „115. szgd-i 2012.05.31. 20:17
    Mint írtad "tulajdon képen", vagyis a te saját esetleg nappaliban függő képed, festményed vagy akármid azt ábrázolja, amit a következő sorokban leírsz, elhiszem. Azon legalább nem kell figyelni a helyesírásra. Hogy a valóságban is ez lenne a helyzet kétlem. Ha valóban az anyagi lehúzás a céljuk, miért látni egy egész csarnokot kitöltő emberáradatot az adásukban? És azt is bemutatták, hogy a kolontári-devecseri katasztrófa után az elsők között gyűjtöttek a károsultaknak, ja és szép látvány voltak kőbányán két éve, amikor rászoruló gyereknek osztottak játékokat. Jó kis üzleti vállalkozás, tényleg.”
  • 116. lalox 2012. május 31. 20:43
    „115. szgd-i 2012.05.31. 20:17
    Néha úgy érzem nekem is agymosásra van szükségem, mert rossz gondolatok merülnek fel az ilyen hozzászólások kapcsán. De azt tudom, hogy ezeket nem tapasztalatból mondod, hanem hallottad valahol, valakitől és bosszant, mert igazság utáni vágyad van. Én szeretem az ízléses színpadokat, még a jól működő vállalkozások mögött álló munkát is elismerem. Nincs problémám a katolikus, református, vagy zsidó egyház ellen való ilyenfajta tiltakozás hiányával. Örülök, hogy van benned igazságérzet, de ne modd a jóra azt, hogy rossz, a rosszra meg azt, hogy jó. Gyere el a Tölgyeskertbe egy alkalomra, legyen tapasztalatod, szánd rá az időt, győződj meg annak valódiságáról, amit írsz.”
  • 115. szgd-i 2012. május 31. 20:17
    „93. lalox
    Nem a vallással van problémám, hanem azzal, hogy a HIT Gyülekezete tulajdon képen egy üzleti vállalkozás a tagjainak anyagi lehúzása a cél. Agymosással, és a vallás színpadi díszletként való felhasználásával.
    Miért nincs ilyen tiltakozási hullám mondjuk a katolikus, református, vagy zsidó egyház ellen? vajon miért? Talán mert azoknál nem az anyagi lehúzás az elsődleges cél. Ez a tiltakozás miért, hogy nem kizárólag magyar országon van hanem sok más európai országban is...”
  • 114. lalox 2012. május 31. 20:16
    „113. fakandrea 2012.05.31. 18:45

    Tényleg mi közöd van hozzá, hogy valaki a pénzét szabadon olyan célokra költi, mint pl. közösségi központ létrehozása? Próbáld ki egyszer, hogy csak úgy adsz valakinek valamit, pl. egy csokit névnap, szülinap, bármilyen érdek, vagy kényszer nélkül. Vagy örülj valakinek az örömén, vagy mondd azt, hogy "de jó, hogy itt vagy, köszönöm!". Szabad neked ilyeneket csinálni őszintén, vagy ez ciki lenne? Szabadulj fel ezekre a dolgokra, ne hagyd megemészteni magad. Hogy meglásd, nekem szabad: Isten gazdag áldását kívánom az életedre, legyél egészséges te és az egész családod, legyél Magyarország legazdagabb embere, hálás vagyok az életedért!”
  • 113. fakandrea 2012. május 31. 18:45
    „112. spino

    Annyival válaszoltál, hogy "mi közöd van, ahhoz, hogy emberek mire költik a leadózott jövedelmüket". Ezt nevezem én tényekkel alátámasztott érvelésnek. Amit én láttam a környezetemben, azt leírtam: családok mentek tönkre, egy élet munkáját, gyerekek jövőjét vitte el a fanatizálás. Persze, hogy más (így vagy úgy) kicsalt pénzén könnyű értéket teremteni. Mondd már meg, hogy lehet a HGY vezetője Magyarország egyik leggazdagabb embere? Mondd már meg, hogy ha a vezetőitek ennyire szentek, akkor miért nem áldozzák a feltűnően megduzzadt vagyonukat karitatív célokra?

    Kiváncsi lennék, hogy mit szólnának, ha te, mint belsős ember holnap odamennél, hogy ki szeretnéd kérni a 2011-es működés gazdasági kimutatásait, tételesen lebontva, úgy hogy egyes tételekhez még akár a számla is érdekelne téged. Ez egy olyan dolog tudod, amit itthon minden intézménynek és vállalatnak tudnia kell prezentálni. A HGY-nál ez nem fog sikerülni, előre borítékolom neked. Innentől kezdve neked nincsenek tényszerű adatok a kezedben, amivel bizonyíthatnád azt, hogy tévedek. És ez nem véletlen.”
  • 112. spino 2012. május 31. 17:50
    „Kedves fakandrea!

    Senki nem fenyeget. Csak arra hívtam fel a figyelmedet, hogy ha a "felhozott állításaidat" nem tudod tárgyilagosan bizonyítani, ráadásul nem véleményként, hanem tényként állítod, akkor az eléggé problematikus. A tájékozatlanságodból és előítéleteidből fakadó állításaidra pedig tényekkel alátámasztott érvekkel válaszoltam. Abban viszont igazad van, hogy nagyon eltértünk a cikk tárgyától. Mert az valóban örvendetes dolog, hogy egy teljesen elhanyagolt terület helyén egy szép közösségi központ épült, parkkal, játszótérrel, sportpályával azaz egy értékteremtő beruházás valósult meg.”
  • 111. Queenmargareth 2012. május 31. 17:17
    „Úgy legyen.Komolyan.”
  • 110. fakandrea 2012. május 31. 17:14
    „109. spino

    Nézzükcsak... Kezdődött az örömujjongással, aztán a felhozott állítások minden határon át tagadásával, végül most eljutottunk a fenyegetőzésig. Köszönöm, hogy bemutattad a közösség által elfogadott módszereket, egyáltalán nem tér el attól, amit vártam.”
  • 109. spino 2012. május 31. 16:37
    „Kedves fakandrea!
    Ha valaki olyan információkat állít, amelyről nincs hiteles forrása - és kérem hagyjuk a "jól értesült, bennfentes ismerősöm, ismerősét"- akkor az önmagát minősíti. Ráadásul, ha ezek az állítások nem fedik a valóságot, hanem rosszindulatúan akarnak feltüntetni egy személyt vagy közösséget, akkor az rágalmazás illetve jó hírnév megsértése. Ebből kifolyólag kérlek csak olyan dolgokról írj tényként - mint a gyülekezet gazdálkodása - amiről tényekkel alátámasztható információd van.
    Ami pedig a pénzt illeti: nem értem hogy neked vagy másoknak (egyfajta hamis felelősségtudatból?) mi köze van, ahhoz, hogy emberek mire költik a leadózott jövedelmüket. Nagyon sokan italra, drogra, cigarettára, prostitúcióra, játékgépekre költik a pénzüket, de nem tudok róla, hogy ezzel kapcsolatban is ilyen erőteljesen tiltakoznál, vagy akár egy civil szervezetet hoznál létre amely küzd ezen devianciák ellen. A gyülekezet viszont sok esetben sikeresen szolgált a szenvedélybetegek felé is. Abban pedig megegyezhetünk, hogy ha valaki ismeri ezt a közeget az tudja, hogy ezt a tevékenységet évtizedeken keresztül senki sem csinálja ,,PR"-ből.”
  • 108. lalox 2012. május 31. 16:31
    „105. Queenmargareth 2012.05.31. 15:08
    Semmiképp sem akartalak megbotránkoztatni a feltételezett "defektes" kifejezéssel és nem is akarlak meggyőzni semmiféle vallásról, minthogy én sem vagyok vallásos. Annyit viszont szeretnék, hogy te is megmenekülj és válaszd Őt, aki téged teremtett, aki téged sokkal jobban szeret, mint én, aki nem gyönyörködne abban, ha te elvesznél. Ehhez nem feltétlenül kell HGY, ehhez elsősorban te kellesz. Mondd el Neki, hogy szükséged van rá, mert Ő az, aki feltámadott a halálból azért, hogy téged megmentsen. Jézus a neve, aki Úr mindenek felett.”
  • 107. domdodom 2012. május 31. 16:26
    „én csak arra lennék kiváncsi hogy "104. fakandrea", honnan szedted ezt az információt, mert az emberek képesek túlzásokra/ferdítésekre, ha valaki/valami nem tetszik nekik”
  • 106. Queenmargareth 2012. május 31. 15:20
    „Oké, elnézést. Biztos jó légkör.
    Csak végelszámolásnál tudni kell jó sorba állni.”
  • 105. Queenmargareth 2012. május 31. 15:08
    „98. lalox 2012.05.31. 11:25
    Nem egy embert kezeltek ilyen problémákkal és egy vallásos ne írja, hogy defektes.Hiszen mindent megért és segít.Ezt tanulja a HGY-ben?Örülök, hogy a Földön ők maradnak életben csak (meg a többi aki uezt fújja)”
  • 104. fakandrea 2012. május 31. 14:46
    „99. spino

    És azt tudtad, hogy a befizetett pénzek 1/3ada megy a vezetők zsebébe, 1/3ada megy a HGY ingó és ingatlan értéktárgyaiba, 1/3ada pedig a PR célokra (amibe részint beletartoznak a valós segítségnyújtások is)? Ha már annyira adakozhatnéka van ennek a sok embernek, akkor ott van egy rakat egyesület, amik minden forintnak örülnek, mert azzal valóban a gyerekeken, időseken, hajléktalanokon, éhezőkön és rászorultakon segítenek.”
123 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Telt ház a szegedi óvodákban

Csak helyi gyerekeket vettek fel a szegedi intézményekbe. Tovább olvasom