Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 17°C | 29°C Még több cikk.

Mentőövet dobtak a kéziseknek karácsonyra

Szeged - 50 millió forint gyorskölcsönt adott Szeged a bizonytalan finanszírozási helyzetbe került Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának, amelynek a kamatmentes hitelt két részletben, 2011. június 30-áig kell visszafizetnie.
„A szakosztály vezetősége a jelenlegi gazdasági helyzetben nem képes tovább biztosítani a felnőtt kézilabdacsapat élvonalbeli szerepléséhez szükséges anyagi feltételeket. (…) Az átmeneti nehézségek megoldásához Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata segítségét kéri, kölcsön formájában" – áll abban a kölcsönszerződésben, amelyről pénteki ülésén tárgyalt a szegedi városi közgyűlés. A kézilabda-szakosztály ügyvezető elnöke, Lele Ambrus kérelmét azzal indokolta, hogy az elmúlt évben a szakosztály működési költségei megemelkedtek, ugyanakkor bevételei, valamint szponzori állománya jelentősen lecsökkent. Kiadásainak mérséklése érdekében a Pick Szeged a versenyévad előtt több játékosától megvált, a megmaradt játékosok díjazását pedig nagymértékben redukálta. Lele szerint a devizaválság tovább nehezíti a szakosztály gazdasági helyzetét, mivel a külföldi játékosok költségei és a Bajnokok Ligája részvételi díja is devizában fizetendő. A szakosztály vezetősége szakmai programot készített gazdálkodása megerősítéséhez, a versenyzés eredményességének biztosításához. A Fidesz képviselője, Farkasné Pocsai Blanka támogatta, hogy kölcsönt nyújtsanak a csapatnak, ugyanakkor a közgyűlési vitában kifejtette, nem világos számára, hol lesz a pénz helye a Pick Szeged költségvetésében. A tisztánlátás érdekében részletesebb indoklást kért, egyben javasolta, hogy az önkormányzat sportbizottsága kapjon az ügyben hiteles tájékoztatást.

Egy tavaly júniusi közgyűlési határozat alapján 2011 nyaráig az önkormányzat évi 60 millió forinttal támogatja a Pick Szeged kézilabdacsapatát. Az 50 millió forintos kamatmentes kölcsön fedezete a 60 milliós városi támogatás. A csapatnak a hitel első felét, 25 millió forintot 2010. december 31-éig, a második részletet legkésőbb 2011. június 30-áig kell visszafizetnie az önkormányzatnak. A szerződés szerint amennyiben a gárda nem fizeti vissza időre a kölcsönt, úgy az önkormányzat visszatartja az esedékes városi támogatást. Késedelmes visszafizetés esetén a polgári törvénykönyv szerint meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni a csapat.

A városi közgyűlés egyhangúlag, 35 igennel hagyta jóvá december 11-én a kölcsönszerződést, így a Pick Szeged tíz napon belül megkapja a várostól az 50 millió forintot.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. hamankato 2009. december 15. 13:09
    „Focibarát!!

    Ne röhögtess!Fogadok én jobban kötődöm a focihoz mint te,/korábbi igazolt labdarúgóként/az a baj veletek,hogy a politikát nem tudjátok kihagyni a sportból.Lecsót pedig nem szeretem......

    Kreatív!!

    Igen,te is fanatikus vagy,fanatikus ellenző,fikázó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ráadásul DEMAGÓG!!!!!!!!!

    Hidd el,nem lesz jó neked 1 év múlva sem,na akkor mit fogsz kiabálni?????”
  • 26. pinkfloyd60 2009. december 14. 22:55
    „Kreativ! A politokai ömlengésen kivül nem tudsz értelmes gondolatotokat irni? Nem tudom mit mondasz majd ha az uj városvezetés 200 -milliot szándékozik évente a csodás szegedi fociba invesztálni évente!!!!!!!!”
  • 25. xene@freemail.hu 2009. december 14. 22:40
    „Nos Kreatív a Pick 18 fős keretéből 11 MAGYAR játékos! Arról nem tehetnek szegény délszláv légiósok, hogy jobb játékosok, mint a magyar átlag. Akárhogy csűrjük-csavarjuk a légiósok termelik a gólok többségét. A legnagyobb rivális, Veszprém sehol sem volna a légiósai nélkül, s ott még több a "zsoldos"!
    Ja, és az is dicséretes, hogy a süllyedő hajó ellenére, a legtöbb játékos itt maradt a csapatnál. Pedig biztos találnának más csapatot maguknak.....

    Az a szomorú egyébként, hogy ebben a városban szinte miden sportág csődbe jut....”
  • 24. kreatív 2009. december 14. 22:00
    „kreatív:
    SKANDALUM!!!!! SZÉGYEN!!!! IGAZSÁGTALANSÁG!!!!
    -A képviselők elfogadták a Pick Szeged kézilabdacsapatának nyújtott 50 000 000 Ft kölcsönt EGYHANGÚLAG!
    HIHETETLEN!!!!
    Idegenlégiós, kiégett zsoldosok, haszonlesők, pénzéhes idegenlelkűek, testben, lélekben amortizálódott, dolce vita-t élő, elhízott agyonfizetettek gyülekezete!!!! EZEKNEK TÁMOGATÁST!!!! 50 000 000 Ft-t????!!!
    Gyermeknevelő intézetek, gyermeküket egyedülnevelő anyák, balkáni útviszonyok, lerohadt iskolák, máladozó tornatermek.... csak néhány alternatíva, amelyre EZERSZER fontosabb lenne támogatást adni a KÖZPÉNZBŐL!!!!
    ESÉLYEGYENLŐSÉG, EGYENLŐBÁNÁSMÓD!!!!! ....Mindez csak ábránd!
    FELHÁBORÍTÓ!!! Gyökeres változtatás, nem indokolatlan támogatás kell!!! ..ADDIG NÉZŐBOJKOTT !!!!
    Elfogyott a tulajdonos pénze. Tény! A magas szintű teljesítményhez pénz kell. Tény!
    Nincs pénz, nem lehet magas szintű teljesítmény. Tehát: Alacsonyabbra a mércét, ....közpénz támogatást, egy fillért se!!!!!!!!!
    Másik vetület: fanatikus PIK-ICS rajongók szeretnék eredményesnek tudni csapatukat. A fentiekből következik: FIZESSENEK, FIZESSENEK többet!
    Nekem is van hobbim, én is fanatikusan rajongok. Erre egyetlen fillér támogatást sem ad az önkormányzat! Esélyegyenlőség, egyenlőbánásmód!”
  • 23. focibarát 2009. december 14. 21:45
    „Hámánkató, avagy Rea Úr!
    Sajnos ez az 50 millió nem oldja meg csak elódázza a problémákat. Minél később kezdődik el a csapat tulajdonos váltása ill. átalakítása annál fájdalmasabb és nehezebb lesz. Ez az 50 millió közpénz ablakon kidobott s csak arra jó, hogy a választásokig még fen tartsa a hajót. Azt remélem, hogy a változásokkal te is mész a lecsóba.”
  • 22. Juhi 2009. december 14. 19:21
    „Én mért nem kapok a hivataltól kamatmentes kölcsönt? Ezért a teljesítményért, ahogy mostanában játszanak még nekik kellene fizetni. Amúgy,ha jól tudom a neve Pick, a tulajdonosa pedig egyben a Szeviép tulajdonosa is.Ne a mi adónkból jótékonykodjanak!”
  • 21. fügepálinka 2009. december 14. 18:18
    „LukSzusz! Nagy kézi rajongó (is) vagyok és természetesen Pick drukker!

    De ebben egyet kell veled értsek!!!!

    Farzsebből kifizethette volna az 50 misit!”
  • 20. LukSzusz 2009. december 14. 17:27
    „Szakik,Nem Pisturi a tulaj?Idáig így tudtuk.
    Akinek Hajója ,cirkálója az Adrián 250 millióért,ismerősei AUDI 8 -al szágudoznak Újszegeden.
    Nekem 40 év munka után jó ha kapok 50 ezer nyugdíjat,én is kérnék szépen vissza minimum40 elrabolt,kihasznált,elnyomott évből valamennyit,kedves elvtársak.”
  • 19. Lacas 2009. december 14. 17:09
    „Eddig arról volt hires a Szeged,hogy stabil az anyagi háttere nem? Fejlődött a szponzori háttér is.Miért kell eladósitani,ha egyébként is egyre alacsonyabb a szinvonal? Miből lesz visszafizetve? Gyengébb játékosállománnyal és gyengébb teljesitményekkel,drágább jegyekkel,kevesebb nézővel,reklámmal? Garantált a szegedi kézilabda tönkretétele is a jövőben ahogy minden más hasonlóan kezdődött.Ha nem lehet elprivatizálni,adósságba kell dönteni! Még maradt a vizilabda.Valószinű az lesz a következő.”
  • 18. xene@freemail.hu 2009. december 14. 16:59
    „"!tisztelt állambá rajtunk ki segit?"
    Erre, ha cinikus volnék, most azt mondhatnám, hogy nem kommunizmus van már....

    Elég szomorú, hogy nehéz helyzetbe került a Pick. A város leghíresebb csapata, csodás múlttal.
    Nem nagyon lenne jó, ha csődbe jutna a kézi-csapat, s 0-ról kellene kezdeni mindent.....sokkal nehezebb lenne az újrakezdés....”
  • 17. valoperes_zugugyved 2009. december 14. 16:57
    „moderálva off”
  • 16. valoperes_zugugyved 2009. december 14. 16:54
    „moderálva”
  • 15. Mustang 2009. december 14. 16:35
    „vki magyarázza el nekem, h ki a és milyen hányadban tulajdonol a Pick kézilabda csapatában?
    Pisturi? Önkörmányzat? Pick szalámigyár? stb...?”
  • 14. TUTI 2009. december 14. 15:50
    „HAJRA PICK SZEGED!”
  • 13. Szanika 2009. december 14. 15:37
    „Ja!nekem is kellene 3milla gyors és kamatmentes. két hónapja nem kaptunk fizetést a lakáskölcsöntörlesztőm meg szaporodik.majd csak jön az a k..va árverező!tisztelt állambá rajtunk ki segit?”
  • 12. hamankato 2009. december 14. 15:15
    „Válóperes---!

    Köszönjük a fikázást,de nem kérünk belőle!

    A fiatalokkal 5-8 hely lenne a reális,arra sose telne meg a csarnok!Sajnos a nemzetközi élsporthoz sok,nagyon sok pénz kell.

    Várjatok,majd jön Orbán és MILLIÁRDOKAT ad a focinak./már előre oda adta---pfh......./”
  • 11. valoperes_zugugyved 2009. december 14. 14:59
    „akkor csak egy megoldas maradt:adjuk el a sztárokat,és a fiatalokkal kezdjük elölröl sz egeszet. 2 év és megtellne ujbol a sportcsarnok.mert igy soha se fog.”
  • 10. greg 2009. december 14. 14:48
    „Van itt pézzz szarásig, csak épp arra nem amire kell. Erről annyit jegyeznék meg, viájpi bulvár, éljen a felső tízezer!!!”
  • 9. Csirén 2009. december 14. 14:48
    „Nem arról beszélek, hogy minden - a Szegedi Nemzeti Színház produktumaira elköltött - pénz a szegedi kéziseké legyen, hanem arról, hogy ide évi 60 millió ( és elvárjuk a nemzetközi sikereket is...) oda pedig az alig 7 hónapos idényért többszáz millió.
    Ha alaposabban utána nézünk a dolognak, mindkettő a nézőkért van....”
  • 8. Elendur 2009. december 14. 14:08
    „Valóban Csirén, a Pick Szeged Prózai Tagozata néha tényleg sokkal jobb színészi teljesítményt mutat, mint a Színház társulata, így jogos, hogy a Színház pénzét is ők kapják meg...”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétéves fiókintézet

Szeged - Két éve nyitották meg Szegeden a Budapesti Román Kulturális Intézet fiókintézetét, amelyet… Tovább olvasom