Délmagyar logó

2018. 12. 15. szombat - Valér -1°C | 1°C Még több cikk.

Menyasszonyok mekkája lett hétvégén az IH - VIDEÓ, GALÉRIA

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Mennyegző Esküvő Kiállítást Szegeden.
Az IH Rendezvényközpontban már a nyitó nap délelőttjén is rengeteg volt az érdeklődő – természetesen elsősorban párok, akik nagy napjukra készülnek. Bár nem állítjuk, hogy a férfiak is olyan kitörő lelkesedéssel járkáltak a két szinten berendezett kiállítótérben, mint az izgatott menyasszonyok, de a szervezők igyekeztek őket is megszólítani. A sok habos-babos ruha mellett így voltak elegáns férfi viseletek is, és a találékony vőfély-jelöltek is igyekeztek időről időre feldobni férfitársaik hangulatát egy-egy jól elhelyezett mondattal.  

A kiállítók azonban láthatóan a nőkre helyezték a hangsúlyt: volt például smink és fodrászat is, melyet az előre bejelentkezetteknek volt lehetőségük igénybe venni. Lehetett ruhákat, gyűrűket próbálni, illetve gyönyörűen díszített asztalokat csodálni, és ha már nagyon elég volt mindenből, süteményeket kóstolni. Utóbbi lehetőséggel mi is éltünk, így tudtuk meg, hogy a menyasszonyi torta dísze, az esküvői pár figurája mindössze az ország három helyén – melyek egyike Szeged - érhető el cukorból, kézzel készített verzióban, máshol csak műanyag vagy gyártósoron készült marcipán figurát lehet találni.
GALÉRIA - Menyasszonyok mekkája lett hétvégén az IH. Fotó: Kuklis István


A kiállításon helyet kapott ügyvédi iroda és hitelközvetítő is. Előbbi a házassági szerződés fontosságára hívta fel a figyelmet, utóbbi pedig a nagy nap anyagi támogatásához ajánlott segítséget. Tény, hogy a csillogó, rózsaszín mesevilágban ez kissé illúziórombolónak hathatott, és nem is álltak olyan sokan ezeknél a standoknál mosolyogva sorba, mint a többinél, de a mai világban el kell fogadni: ezek a prózai dolgok ugyanúgy a nagy naphoz tartoznak, mint a torta és a gyűrű.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz éve keresnek egy gyilkost a Csongrád megyei rendőrök

Húsz éve keresnek egy gyilkost a Csongrád megyei rendőrök
Gyilkost, csalókat, hamisítókat és jó néhány embercsempészt is köröznek a rendőrök a megyei rendőr-főkapitányság, illetve a NAV elfogatóparancsa alapján. Tovább olvasom