Délmagyar logó

2019. 02. 17. vasárnap - Donát -2°C | 12°C Még több cikk.

Mi lesz a Belvárosi mozival?

Szeged - Szakértők vizsgálják a szegedi Belvárosi mozit, amely aggasztó műszaki állapotban van Sódar István ügyvezető igazgató szerint. Közben a mozi művészeti vezetője levelet küldött az önkormányzati képviselőknek, amelyben félelmének adott hangot. Aggódik a frissen megválasztott díszpolgár, Gyimesi Kálmán operaénekes is.
Botka László polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek is továbbította Szabó Éva Andrea azt a levelet, amelyet a főnökének, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, Sódar Istvánnak írt. A Belvárosi mozi művészeti és marketingvezetője mint régi szakmabeli, és a 90 éves intézmény sorsát szívén viselő dolgozó – másokkal együtt – aggódik az intézményért, amelyet a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. működtet. Szabó egy Sódarral folytatott korábbi beszélgetésére hivatkozva azt írja, nagy a bizonytalanság a mozi jövőjét illetően. „Azt gondolom, hogy az átmeneti nehézségek miatt nem szabad feladni egy fontos, közfeladatot, nonprofit tevékenységet is ellátó, a város életében fontos szerepet betöltő, műemléki védettség alatt álló intézményt" – írja a művészeti vezető a levelében Sódar Istvánnak. Majd így folytatja: „Ha mégis az egyéb hasznosítása vagy – akár profilkötöttség mellett – bérbeadása mellett dönt a vezetés, arra kérlek, hogy ez nyílt pályázat útján történjen. Pontosan és bárki számára hozzáférhetően lehessen tudni, mikortól, milyen feltételekkel, milyen pénzügyi kondíciókkal, mennyi időre kívánjátok bérbe adni. Legyen nyílt és demokratikus az eljárás."

Sódar Istvánt – aki Dér Natália igazgatósága alatt művészeti vezetőként dolgozott a városi cégnél – áprilisban nevezte ki a szegedi városi közgyűlés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. élére. Sódar lapunk érdeklődésére elmondta, hogy bejárta a Belvárosi mozit a pincétől a padlásig, s aggasztó műszaki állapotokat talált. – Szakértők vizsgálják a műemléki védettségű mozipalotát – adott magyarázatot arra, miért készült az elmúlt hetekben több száz fotó az épületről. – A szakértői vélemények megismerése után alakítjuk ki a koncepciónkat, hozunk döntést – közölte az igazgató, aki szerint szó sem volt arról, hogy bérbe adják vagy nem moziként működtetik az intézményt. Szerinte ebben nem is dönthetnek a tulajdonos önkormányzat hozzájárulása nélkül.

Szakértők vizsgálják a szegedi Belvárosi mozit, amely aggasztó műszaki állapotban van Sódar István ügyvezető igazgató szerint. Fotó: DM/DV
Szakértők vizsgálják a szegedi Belvárosi mozit, amely aggasztó műszaki állapotban van Sódar István ügyvezető igazgató szerint. Fotó: DM/DV


Gyimesi Kálmán: Halálos vétek lenne megszüntetni

Szegeden 2009. október 10-én a Toscával indult a Belvárosi moziban a Metropolitan-közvetítéssorozat. A HD minőségben, műholdas közvetítéssel átvett Metropolitan-produkciók óriási sikert arattak a szegediek körében. Az országban mindössze három helyen, Budapesten, Kecskeméten és Szegeden lehet élő közvetítéseket nézni a New York-i Metropolitanből. Gyimesi Kálmán operaénekes, Szeged díszpolgára nemrégiben úgy nyilatkozott lapunknak, hogy ő rendszeresen eljár a Belvárosi moziba a Met-előadásokra. „Remélem, hogy a közvetítéssorozat jövőre is megmarad, mert Szeged zenei élete elleni halálos vétek lenne megszüntetni" – mondta a Liszt-díjas, érdemes művész baritonista. Kérdésünkre, lesznek-e a jövő évadban is Met-előadások a moziban, Sódar István azt válaszolta: ha a műszaki állapot engedi, nem szüntetik meg a sikeres közvetítéssorozatot.

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. unknown 2011. június 10. 00:04
    „47. Agáta 2011.06.09. 16:29

    Sejtem mire gondolsz. A 80-as évek legelején a Kisszinház teljes átépítése megkezdése előtt alakították át a mozit a kisszinház kiváltására, átmeneti pótlására. Balett próbatermet és más egységeket alakítottak ki benne. Azt hiszem ekkor újították fel a fűtésrendszert, a tetőt, a homlokzatot. Bővítették a szinpadot. Továbbá - ha jól emlékszem a nyílászárókat is cserélték, a tűzvédelmi követelmények miatt megnövelték a kijárati lehetőségeket.”
  • 47. Agáta 2011. június 09. 16:29
    „Sajnos nem emlékszem pontosan, hogy mikor volt felújítva a mozi, de nem olyan régen, hogy elhiggyem, tragikus állapotban van. Mintha a ´80-as években történt volna, fel volt állványozva, bent is felújítás, átalakítás történt, szóval nem veszem be a rossz dumát.”
  • 46. t680822g 2011. június 09. 12:43
    „44. papsajt: Szemben van egy maszek fogorvosi rendelő... Kiszámoltam, abból amit láttam, hogy a rendelő vezetője olyan nettó 100 milliót kaszált egy év alatt, már amennyit vásárolt, beruházott, (vatta új terepjáró "kamion" ...stb.) Nem hiszem, hogy túlzásba viszi a számlaadást, iszonyatos jövés - menés van a rendelőben.”
  • 45. kicsibubi 2011. június 09. 09:07
    „kupit belőle!!!! Inkább adjuk el 10 ft ért egy befektetőnek, úgy is mindjárt összeomlik (amúgy semmi baja dolgoztam ott) és ő majd tovább adja 1-2 milliárdért”
  • 44. papsajt 2011. június 09. 07:53
    „idális lenne, ha privatizálnák 1Ft-ért a rosszul kereső orvosok és magánpraxisokat itt folytatnák.

    Esetleg a fogturisákat is itt látnák el, a számlát nem adó,de mégis siránkozó orvosok, és ide is költözhetne 1-2 fogtechnika, aki rögtön kéz alá dolgozik fusiba.

    Mi meg majd eljátsszuk, hogy csodálkozunk, hogy miből telik BMWre a minimálbérből nekik.

    Nem irígységből, csak tudván hogy milliókat kaszálnak a külföldi pácienseken adózatlanul, és még 1 milliárdot is kapnak fogturizmus népszerűsítésre.”
  • 43. xene@freemail.hu 2011. június 08. 18:28
    „Én egy új turkálót el tudnék képzelni ebbe az épületbe...vagy mondjuk Ázsia csillaga új ruhaüzlet nyilhatna benne...lenne bőven látogató, az biztos :).
    Vagy egy új kis Tesco, kis Cora is elférne....benne...”
  • 42. deszkás 2011. június 08. 17:57
    „600 000ft zsebpénz....nem(?) kommentálhatom igy ezt se.”
  • 41. geza 2011. június 08. 17:19
    „Sebaj, lesz hotel a sörkert helyén....:D”
  • 40. dublini 2011. június 08. 16:27
    „39. Mike3 2011.06.08. 16:11
    Köszönöm. Akkor most egy naiv kérdés: nem lehet valahogy kötelezni, hogy csináljon vele valamit... esetleg büntetéssel motiválni... Ha Te és én összefogunk, veszünk egy romos házat a belvárosban, majd jól nem csinálunk vele semmit, az lassacskán összedöl, ellenben szép nagy lesz a bünti.... Ezt nem lehet a nagyokra is alkalmazni?”
  • 39. Mike3 2011. június 08. 16:11
    „32 dublini: A vigadóval az a helyzet, hogy magántulajdonban van. Hogy miért néz így ki? Mert a város nagyon, de nagyon szeretné felújítva látni, viszont a tulajdonossal alaposan kicsesztek más vonalon. Így azt mondta, hogy bekaphatják. El pedig nem adja, nehogy egy kis kanyarral visszakerüljön a városhoz”
  • 38. dublini 2011. június 08. 15:17
    „Megvan a tuti.... Múzeumot, szinházat, mozit ledózerolni a p...csába, a helyét beszorni sóval, aztán várni, hogy vajon milyen védett gaz illetve bogár tud meghonosodni, ami miatt nem lehet a területhez hozzányúlni.. Nos?”
  • 37. t680822g 2011. június 08. 15:13
    „Hajrá, mutyi a láthatáron!! (Semmi baja a belvárosi mozinak...)”
  • 36. Beroesz 2011. június 08. 14:53
    „32. dublini 2011.06.08. 14:13
    "Újszegedi Vigadó, Kertmozi, Hági, Centrum, Hungária...."

    Ezeket mind el kellene bontani. A mozival együtt. Csak foglalják a drága belvárosi helyet. A helyükre kerülhetne valami értelmes dolog, pl parkolóház vagy egy pláza, amelyben import kínai kütyüket árulunk.”
  • 35. Larsson 2011. június 08. 14:50
    „A virág nagyon jó hely volt, nála csak a dóm cuki jobb, az acapella szinten aluli, a teszkós moslékokról meg inkább ne is beszéljünk!”
  • 34. IVY 2011. június 08. 14:45
    „Nórikám.
    A néhány éve a Virágban elfogyasztott somlóitól még a TESCO gazdaságos is jobb. (volt)”
  • 33. favágó 2011. június 08. 14:26
    „Félretéve a tréfát. A kedves művészeti és marketing vezető asszony miért nem kérdezi meg ebben a témában vacsora közben a kedves férjét? Nem kellene ilyen dolgokban nyílt leveleket írogatni!”
  • 32. dublini 2011. június 08. 14:13
    „Újszegedi Vigadó, Kertmozi, Hági, Centrum, Hungária.... nem pártfüggő! Ez SZEGED SZÉGYENE... lehetne büszkesége is, ha....”
  • 31. Nórikám 2011. június 08. 14:06
    „Ez borzasztó, hogy a város mindegyik patinás, jeles épületét szarrá verik! Most ezt akarják a mozival is?Nem elég a Hungária, Hági, hogy hirtelen más nem is jut eszembe, de tényleg megérjük, hogy a múzeumban turkáló lesz. Ja, hogy a Virágról ne is beszéljünk! Ami szép értékes, vonzaná az embereket, azt mi elsöpörjük a föld színéről! Néhány éve a Dunántúlról Hollandiába távozott barátnőm családjával csak azért jöttek Szegedre, hogy a híre cukrászdában somlóit egyenek. Annyit meséltem nekik a Virágról, hogy egy Dunántúli rokonlátogatást megtoldották egy szegedi úttal, kizárólag a Virág miatt!”
  • 30. azmegszeged 2011. június 08. 13:53
    „Na most érkezett el annak az ideje, hogy aki nem szeretné végignézni Szeged egyszerű mezővárossá csorbulását, annak egységesen, pártoktól függetlenül ki kell mondania: ezt már nem! Hihetetlen, hogy egyáltalán felmerül. A következő mi lesz, a Móra Ferenc múzeum? Mert ne legyen kétség, az is "gazdaságtalan". A Belvárosi mozi az egyetlen lehetőség, ha valaki értéket hordozó filmet szeretne Szegeden megnézni, hiszen a Grand Café is ugyanabban az épületben található.

    Világossá kell tenni a politikusok számára, hogy aki ilyet művel, annak soha többet nem adunk szavazatot, mert ha ez szó nélkül marad, akkor nem lesz megállás! És természetesen járjon mindenki többet a moziba, mert a kultúrára nekünk is áldozni kell.”
  • 29. Icelander 2011. június 08. 12:21
    „Ez a mozi szegedi érték, becsülendő. Ha szükséges, fel kell újítani és szolgálni vele a művészeteket, pont.”
48 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar olvasó a Habos pitét szereti

Átlagosan fejenként 6200, összesen pedig 61,6 milliárd forint költöttek könyvekre a magyarok. Tovább olvasom