Délmagyar logó

2019. 04. 25. csütörtök - Márk Még több cikk.

Négy iskola fiatal kutatói is elsők lettek az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címért 12 iskola pályázott idén. A 2018/2019-es körben négy első helyezett is lett, ők vihették el a 200 ezer forintos támogatást.
Első helyen végzett a szekszárdi Garay János Gimnázium csapata – ők a levendulafajták növekedését vizsgálják majd a következő egy évben, azok környezeti igányének felmérése céljából. Szintén első lett, de informatikai területen a Kecskeméti Katona József Gimnázium. Kémia témakörben az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola pályázata ért el első helyet, míg környezettudományoból a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázuim csapata. A többi iskola 150 ezer forintos támogatást kapott. – Ez egy jó lehetőség, hogy a középiskolások elkezdjenek érdeklődni az egyetemünk képzései iránt is – mondta el Horváth Dezső egyetemi tanár, tudományos és stratégiai dékánhelyettes.

   A pályázatot először 2007-ben hirdették meg. Az ország valamennyi középiskolája, és azok a határon túli magyar középiskolák pályázhatnak, amelyek magyar nyelvű képzést folytatnak a természettudományok, az informatika és a műszaki tudományok területén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1000 gyermeknek szerez örömet a Mátrix Mikuláskor

1000 gyermeknek szerez örömet a Mátrix Mikuláskor
Lelkes önkéntesekkel készíttette a mikuláscsomagokat pénteken a Mátrix Közhasznú Alapítvány Arany… Tovább olvasom