Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Nehézkes a bejutás az oviba és bölcsibe: sártenger és kaotikus állapotok a Csongor és a Tünde téren

Nehézkes a bejutás az oviba és bölcsibe: sártenger és kaotikus állapotok a Csongor és a Tünde téren
Kisgyermekes szülőktől kaptunk arról fotókat, hogy a nemrégiben felújított Tünde téri óvodába és a bölcsődébe nyakig sárosan tudnak csak bejutni. Több beruházás is zajlik a téren, utánajártunk, hogy állnak.
Több mint három hónapja adták át ünnepélyesen a felújított Tünde téri óvodát. A megnyitón a tagóvoda vezetője azt mondta, nagyon várták már, hogy birtokba vehessék az óvodát, amely így végre valóban egy tündérkertre hasonlít, és kielégíti minden igényüket. 

Ez utóbbi lehetséges, ám a tündérkert kifejezés nem tükrözi a jelenlegi állapotokat. Nemcsak az óvodát újították fel, zajlik az előtte fekvő tér és a mellette lévő szakközépiskola rekonstrukciója is.

Több szülőtől is kaptunk fotókat arról, hogy a hét elején szinte csak szügyig sárosan lehetett bejutni az óvodába és a szemben lévő bölcsődébe. Csütörtök reggel mi is jártunk a helyszínen, és bár a pocsolyák egy része már felszáradt, megállapítottuk, káoszközeli állapotok uralkodnak. Depóba rakott járólapok itt, néhány tégla ott, a megújult óvoda főbejárata előtt elkerített sártenger. 

A kerékpárral érkező anyukák a járda közepén lerakott két raklapot kerülgették, amellyel egy lyukat fedtek le. Dóri a kislányát hozta óvodába, azt mondta, már megszokták a körülményeket, ám a többnapos eső után térdig vizesen tudott csak be- és kijutni. Hajni, aki türelmes, azt tudomásul veszi, hogy felújítás zajlik, és szerinte a munkások nagyon kedvesek. Már ha éppen dolgoznak. Csütörtök reggel ugyanis csupán egyet láttunk, az Eötvös-gimnázium mellett. 
Tömbökbe rakott járólapok, raklappal lefedett lyukak és pocsolyák nehezítik a Tünde és Csongor téri intézményekbe járók napjait. Fotó: Karnok Csaba
Tömbökbe rakott járólapok, raklappal lefedett lyukak és pocsolyák nehezítik a Tünde és Csongor téri intézményekbe járók napjait. Fotó: Karnok Csaba

Megkérdeztük az iskola fenntartóját, a Szegedi Tankerületi Központot, mikorra készül el az intézmény felújítása. Plesovszkiné Ujfaluczki Judit igazgatótól megtudtuk, a tervek szerint az iskola külső és belső felújítása május 27-re kész lesz. Hozzátette, az iskola előtti terület, vagyis a külső környezet rendbetétele az önkormányzat feladata.

Érdeklődtünk az önkormányzatnál, mikor fejeződik be a Csongor és a Tünde tér rekonstrukciója, és arra is kíváncsiak voltunk, miért nem dolgoztak a munkások. A tankerülettel ellentétben az önkormányzattól egyetlen konkrét választ sem kaptunk. Sajtóközleményükben az állt, hogy az intézmény előtti járdát a kivitelező a Zöld Város Belső-Tarján projektben újítja fel, csakúgy, mint a Csongor tér burkolatát, a második negyedévben. Ez azt jelenti, hogy akár június végéig is lavírozhatnak a raklapok és tócsák között a környéken élők és az iskolába, óvodába és bölcsődébe tartó szülők és gyerekek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2 díjat nyert kollégánk, Török János az Év Magyar Fotója - Év Magyar Fotósa pályázaton

2 díjat nyert kollégánk, Török János az Év Magyar Fotója - Év Magyar Fotósa pályázaton
Lapunk fotóriportere, Török János egy harmadik és egy különdíjat vehetett át a napokban Budapesten a… Tovább olvasom