Délmagyar logó

2019. 03. 24. vasárnap - Gábor, Karina 4°C | 20°C Még több cikk.

Nem utaltak a tanároknak, Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Szinergia-ügyben

Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Szinergia-ügyben, mert az alapítványi iskola nem utalta át az általa megszabott határidőig, október 31-ig a tanároknak az elmaradt bérüket és vizsgáztatási díjukat.

Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője az október 19-i a Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a korábban pénzügyi, ügyviteli, logisztikai, turisztikai, sport- és informatikaképzésekkel foglalkozó, országos hálózatként működő alapítványi iskola összesen mintegy 5,2 millió forinttal tartozik 25 szegedi oktatónak úgy, hogy az iskola képzésein részt vevő diákok a tanfolyami és vizsgadíjakat befizették. Szabó akkor felszólította az alapítvány vezetőjét, hogy október 31-ig fizesse meg a tartozásokat, ellenkező esetben a bűnüldöző szervekhez fordul.
 

– A határidő lejárt, és a pénz nem érkezett meg az óraadó tanárok számlájára – mondta Szabó Bálint, aki hangsúlyozta: a Szinergia-ügy nem szegedi, hanem országos iskolabotrány, amelynek országosan mintegy száz károsultja van. Az ügyvezető a maguk elé táblát tartó tanárok – Fizessék ki a számláinkat!, A pénzünket követeljük! – és diákok gyűrűjében tájékoztatta a sajtót.


Közölte: az alapítvány további türelmet kért, arra hivatkozva, hogy még nem érkezett meg az állami hozzájárulás. – Nem a normatív kifizetések csúszása, hanem a felelőtlen gazdálkodás miatt alakult ki ez a helyzet. Ezért csütörtökön büntetőfeljelentést teszek a rendőrségen üzletszerűen, nagy értékre elkövetett csalás, sikkasztás és költségvetési csalás gyanúja miatt – jelentette be Szabó Bálint. Elmondta még, hogy november első felében demonstrációt tartanak az iskolahálózat még működő budapesti központjánál.

Döme Ferenc óraadó tanár elmondta, még áprilisi és májusi bérekkel, valamint májusi és júniusi vizsgadíjakkal tartozik nekik az iskolafenntartó alapítvány. Molnár Csilla turisztikai értékesítőnek és szállodai recepciósnak tanult az iskolában, ahol augusztus végén közölték velük, hogy bezár az intézmény. – Most a Krúdyban tanulok, ahol nem biztos, hogy kapok szállodai recepciós bizonyítványt – mondta az egykori szinergiás diák.

Nem értik, miért nem fizet az állam
Az intézmény költségvetésének több mint felét az állami támogatás adja, de mivel a tavalyi tanévre az intézmény –  szabályos működése, magas színvonalú munkája ellenére – egy fillért sem kapott az államtól, valóban tartozik a tanároknak. De küzdenek azért, hogy megkapják az elvégzett munka után járó állami támogatást – magyarázta tegnapi közleményében a Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, Mogyorósi Ferencné. Mint fogalmazott, „önmagában már az is csoda, hogy a 2016/2017. tanév sikeresen lezárult, mintegy 1100 tanuló sikeresen befejezte a tanévet, s közel 730 tanuló szakmai vizsgáját az intézmény meg tudta szervezni. Ez sok kolléga erőn felüli munkája révén valósult meg". Hozzátette, számunkra is érthetetlen, miért tartózkodik az állam a helyzet gyors megoldásától.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Első gyerek a családban, avagy kezdő szülők kutyát nevelnek - 7. fejezet: pörög, mint a ringlispíl

Első gyerek a családban, avagy kezdő szülők kutyát nevelnek - 7. fejezet: pörög, mint a ringlispíl
Kollégánk újdonsült kutyatartóként számol be saját, és kiskutyája megpróbáltatásairól. Nyomokban… Tovább olvasom