Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella -2°C | 5°C Még több cikk.

Nincs csodamódszer az ellenzék számára

Nehéz az ellenzéki közélet számára reményt adni - mondta Lakner Zoltán politológus a Baloldali Páholy rendezvénye előtti csütörtöki szegedi sajtótájékoztatóján.
A Sargentini-jelentés és a körülötte lévő politikai vita, a XV. kerületi időközi polgármester-választás, az ápolási díj emelése érdekében indított civil összefogás, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt akciói – ezek azok a pozitív példák Lakner szerint, amelyekből példát, netán erőt meríthet az ellenzék. Úgy fogalmazott, hiába várja az ellenzéki, s azon belül is a baloldali közélet, hogy számukra reményt, netán csodamódszert mondjon a jövőre nézve, ilyen egyszerűen nem létezik. Kérdésünkre elmondta, tanulmányoznia kell az ellenzéknek, hogy az elmúlt 8 évben mi nem sikerült. – Hogyan lettek a nagy tüntetésekből gyors csalódások, miként tudtak mozgalmak felemelkedni, majd gyorsan szétporladni, illetve az is bebizonyosodott, hogy az önmagáról beszélő ellenzéki politika rendkívül veszélyes – sorolta Lakner Zoltán. Megjegyezte, munka nélkül nincs eredmény, mert a politikai eszmék és elvek nem adják el önmagukat, ám létező politikai közösséggel igenis lehet eredményeket elérni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavalóversennyel emlékeztek a Szózat szerzőjére

Szavalóversennyel emlékeztek a Szózat szerzőjére
Negyven szavalat hangzott el a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában megrendezett versenyen. Varga… Tovább olvasom