Délmagyar logó

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 0°C | 10°C Még több cikk.

Olasz Sándor: Távol tartottam a Tiszatájt az irodalmi klikkektől

Szeged - Végigjárta a szamárlétrát, miközben főszerkesztőből muszáj-menedzser lett. A napokban a Csongrád Megye Közművelődéséért díjjal kitüntetett Olasz Sándorral beszélgettem az irodalomról, a Tiszatájról. De szóba került Wass Albert és Tamási Áron is.
– Milyen ma egy irodalmi lap főszerkesztőjének lenni?
– Nehéz. A rendszerváltoztatás előtt is az lehetett, de azt nem gondoltam volna, hogy napjainkban is ilyen nehéz lesz. Azt szoktam mondani, hogy a politika fogsága után a pénz fogságába került sok minden. Ha nem áll egy tőkeerős cég egy intézmény, egy szervezet vagy akár egy lapkiadó mögött, akkor szinte lehetetlen talpon maradni. A Tiszatáj is az utóbbi két évtizedet gyakorlatilag pályázati forrásokból élte végig. Van persze fix támogatásunk is a két önkormányzattól, a szegeditől és a Csongrád megyeitől, de azok az összegek messze nem fedezik a költségeinket. Minden elképzelhető lehetőséget meg kell ragadnunk. Azt is be kell látnunk, hogy az irodalomnak, a művészeteknek a helye, szerepe, az irántuk való érdeklődés jelentős mértékben megváltozott, nem feltétlenül előnyükre. Persze erre lehet azt mondani, hogy máskor is volt már ilyen, hogy az írók csak egymásnak írtak. Szerencsére most nem itt tartunk. A minőségi irodalom iránt újra van érdeklődés. Ebben persze óriási szerepe van a reklámnak.

– Mennyire kell menedzsernek lennie?
– Gyakorlatilag az vagyok. És sosem gondoltam volna, hogy annak kell lennem. Az egész életünk elbillent egy kicsit az adminisztráció felé. Most is fontos persze, hogy jók legyenek a kéziratok, hogy a szerkesztők átolvassák, kicsinosítsák a szövegeket. De emellett bizony foglalkoznom kell azzal is, hogy a lap gazdasági, anyagi helyzete stabil legyen.

Olasz SÁndor átveszi Magyar Annától a megyei közgyűlés elnökétől a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat.
Olasz Sándor átveszi Magyar Annától a megyei közgyűlés elnökétől a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat.
Fotó: Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata

– Az előbb említett minőségi irodalom iránt kik érdeklődnek valójában? A felvirágzás köszönhető-e például Kertész Imre irodalmi Nobel-díjának? És ebben a virágkorban hogyan jelenhet meg egy irodalmi folyóirat?
– Kétségtelen, hogy mindig vannak bizonyos sikerszerzők, akik nyugaton is teljes joggal futottak be. Ez mindig azzal is jár, hogy nagyon jó írók egy kicsit háttérbe szorulnak. Ebben van is egyfajta törvényszerűség: kívül kerül, miközben benn van, csak nem tudatosodik az olvasókban, hogy vannak mások is. Itt vannak például a költők. Jobbnál jobb verseskötetek jelennek meg napjainkban is, de íróik gyakorlatilag nem ismertek. Ehhez az is hozzájárul, hogy inkább prózát olvasunk mostanában. De csalókák voltak a hatvanas-hetvenes évek nagy szavalóestjei is.

Harmincnyolc év a folyóiratnál

Olasz Sándor 1949. július 19-én született Hódmezővásárhelyen. A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (JATE BTK) magyar–francia szakát 1968–73 között végezte el, 1978-ban doktorált. Rögtön az egyetem utána Tiszatájhoz került. A folyóirat munkatársa, majd főmunkatársa lett. 1989-től 1996-ig a lap főszerkesztő-helyettese, 1996-tól főszerkesztője. 1986–88 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, 1988–93 között a JATE BTK Modern Magyar Irodalom Tanszékének adjunktusa, 1993-tól docense, 2007-től egyetemi tanár. Irodalomtudományi kandidátusát 1992-ben szerezte, 2000-ben habilitált. Ugyanebben az évben kapta meg a Széchenyi professzori ösztöndíjat. 2005-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora. További díjak, elismerések: 1990 Magyar Művészetért díj, 1998 Németh László-díj, 1999 Arany János-díj, 1999 Magyar Örökség díj a Tiszatáj szerkesztéséért, 2003 Pro Literatura, 2004 József Attila-díj, 2005 Pro Arte Hungarica díj a Tiszatáj szerkesztéséért, 2010 Szegedért Alapítvány művészeti kuratóriumának Gregor József-díja, 2010 Pro Urbe díj (Hódmezővásárhely). 2011 januárjában Csongrád Megye Közművelődéséért Díjjal ismerték el munkásságát. Nős, feleségét Baranyai Évát 1981-ben vette el, házasságukból egy fiúgyermek született, Attila 1982-ben.

(Forrás: Ki kicsoda)

Visszatérhetnek még ezek? Lehet újra fontos az átlagembernek, hogy irodalmi estre, felolvasásra járjon?
– Bízom benne, hogy igen. De ehhez sok más dolognak is szerencsésen kell alakulnia. Ma az embereket felőrlik a hétköznapok. A stressz, az örökös rohanás miatt egyszerűen nincs is igazán idő az irodalomra. Nem azt mondom, hogy legyen újra Olvasó nép mozgalom, de jó lenne, ha jutna időnk elmélyülni egy-egy kötetben.

– A fiatal korosztállyal hogyan lehetne újra megszerettetni az irodalmat?
– Ehhez nagyon nagy összefogásra volna szükség. Vannak erre kísérletek mostanában is, de még nagyon sokat kell tenni azért, hogy egy mai kamasz a számítógépes játék helyett egy regényt válasszon. Az is a szomorú igazsághoz tartozik, hogy a fiatalok jelentős része újságot, folyóiratot sem olvas. Emlékszem, amikor még volt szóbeli felvételi az egyetemen, és ott megkérdezték a jelentkezőket, hogy milyen folyóiratokat ismernek, akkor mindig tudtak hármat-négyet említeni, volt aki többe is. Ma, tartok tőle, egyet sem tudnának mondani. Az is elriasztja a fiatalokat, hogy a könyvek vastagok. Esterházy vagy Spiró „sajnos" ötszáz oldalas köteteket is írt, nem is egyet. S akkor a klasszikusokról, mondjuk Dosztojevszkijről nem is beszéltünk...

– Kanyarodjunk vissza a magazinhoz! Mennyit változott a főszerkesztése alatt a Tiszatáj?
– A lapnak vannak nagyon régóta kialakult értékei, alapelvei. A Tiszatáj a mai napig élen jár az Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban, a Kárpátalján élő magyar írók, költők műveinek publikálásában. De fontosnak tartjuk a szomszéd népek kortárs szerzőinek a bemutatását is. Ugyanakkor egy lapnak folyamatosan meg kell tudni újulnia. A 65. évfolyamát jegyző magazin, amely – mint tudjuk két kihagyással, 1956 novemberében, illetve az 1986-os betiltását leszámítva minden évben megjelent – átfogja a kortárs magyar irodalmat, és egyfajta lenyomata a magyar történelemnek is, változások nélkül már régen megszűnt volna. De „könnyű dolgunk" volt: az irodalom folyamatos változását, az esztétikai mozgásokat „csak követnünk" kellett. Ennek ellenére sokszor beskatulyáztak minket: sokáig elkönyvelték a Tiszatájt a poszt népi irodalom lapjának. Ez azért sem volt helytálló, mert Pilinszky János vagy Nemes Nagy Ágnes éppúgy megjelent, mint Nagy László vagy Illyés Gyula. A kilencvenes évektől pedig egyértelműen megfigyelhető a nemzedékváltás, ezzel együtt a beszédmód, a stílus változása. Jönnek a fiatal generációk, amelyek törvényszerűen mást gondolnak az irodalomról, mint az elődök. De hát ez mindig is így volt, ez így helyes. Igyekeztem mindig távol tartani magam és a lapot az irodalmi klikkektől, a politikától.

– A rendszerváltás előtt nagyon sokszor kénytelen-kelletlen az irodalom vitte el a balhékat, a botrányokat, elég csak visszautalni a lap 1986-os betiltására. Manapság viszont nincs erre szükség.
– Ez egyáltalán nem baj, kifejezetten örülök neki.

– Egy picit visszautalnék az „újkori irodalmi érdeklődésre". A különböző hirtelenül divatossá lett, felfedezett írók munkássága és a róla alkotott kép mennyire fedi egymást? Vegyük példának mondjuk Wass Albertet!
– Wass Albertnél az irodalmon kívüli szempontok is nagyon erőteljesek. Sokkal elfogadottabb író lehetne, ha ez a fajta „érdeklődés" egy kicsit visszafogottabb lenne. Számtalan kiváló tanulmány született róla és a munkáiról, amelyben szóvá is tették az alkotók azt, amit szóvá kellett tenni. De tény, túlzásba vitték a szeretetét. Tamási Áron sokkal nagyobb író Wass Albertnél, mégis az Ábel-trilógiánál többet az átlagember nem tud róla. Nincsenek róla elnevezett körök, nem tudni semmit a munkásságáról.

– Visszatérve a Tiszatájhoz: ha ma kérnék föl, ugyanúgy elvállalná a lap vezetését, mint másfél évtizede?
– Azt hiszem, igen...

– Szavát ne feledje: hogyan emlékszik vissza az akkori felkérésre?
– A pályám betetőzéseként éltem meg. A Tiszatájnál végigjártam a szamárlétrát. Az egyetem elvégzése után azonnal a laphoz kerültem. Ami egy újabb egyetem volt rengeteg tanulnivalóval, munkával. Amikor főszerkesztő lettem, akkor messze nem volt ennyire bürokratizálva a szerkesztőség élete, működése. Most egy kicsit túl van bonyolítva az életünk.

– Csongrád Megye Közművelődéséért Díjra hogyan tekint?
– Minden, a szűkebb pátriámból kapott kitüntetés, elismerés nagyon jólesik, így ez is. Ugyanígy örültem a Szegedért Alapítvány díjának. Ennyi évtizedes szegedi, megyei munkálkodás után jó érzés megkapni egy ilyen elismerést. Persze nem azért dolgozom, hogy díjakat kapjak. Azok vagy vannak, vagy nincsenek, de csak másodlagosak.

Olvasóink írták

  • 10. 3évesférfi 2011. február 23. 12:15
    „Mi köze egy könyvtár politikájának a Tiszatájhoz?”
  • 9. okoskata 2011. február 03. 18:07
    „6. vmagdi 2011.02.02. 10:19
    Hogy razza le Szeged a konkurenciat? A konyvtar lemondja a nivos irodalmi lapot, van ott kisgeyed, meg isten tudja milyen bulvar, de sajnos az Argus folyoiratot lemondtak, mert nincs ra love, pedig szerintem egy konyvtar valahol kulturmissziot is teljesit -- hetne.

    Kedves vmagdi, a kulturmisszióval kapcsolatban [is] igaza van. De nem hiszem, hogy így viselkedik minden könyvtár. Nincs olyan, hogy: a könyvtár!! Hol találkozott ezzel, a sajnálatosan bulvár irányába mozduló gyakorlattal?”
  • 8. revizor 2011. február 03. 17:32
    „Nincs okom védeni a folyóiratok szerkesztőit, azonban foglalkozásomból kifolyólag volt alkalmam közelebbről is megismerkedni a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésével, és bár nem hatalmaztak fel, hadd szóljak valamit az irodalmárok védelmében: azok a folyóiratok, amelyeket az NKA támogat, évente kötelesek tételszerűen, minden kifizetett forintról, számláról-számlára elszámolni, különben nem kötnek velük szerződést. Nemigen lehet a pénzt másra költeni, mint amire adták. Csak miután a Kulturális Alap revizorai átnyálazták az elszámolásokat, küldik a szerződést. Pláne a közalapítványok esetében, melyek tudtommal közhasznúsági jelentést kötelesek tenni az apehnek minden évben. S hogy mekkora összegekről van szó? A szerkesztőségek többnyire 1-2 fizetett alkalmazottal dolgoznak, nagyjából egy gimnáziumi oktató fizetéséért. Ha ez olyan sok, hát akkor sajnáljuk el tőlük... Ami viszont tény: egyetlenegy (nézhetetlen) magyar művészfilm (átlag összesen 1000 néző) elkészítésére több állami támogatást kap, mint az összes(!) magyar irodalmi folyóirat egész évre. (például: ha egy film 300millió forintba kerül, addig a, mondjuk 20 irodalmi lap 200 milliót, ha kap összesen) Amiben egyetértek: meg kellene vizsgálni, valóban szükség van-e egy ekkora országnak tizenvalahány támogatott folyóiratra? Szerintem nincs, a harmada is elég lenne.”
  • 7. Felhőfejes 2011. február 03. 09:06
    „Talán egyszer oda is eljutunk, hogy valaki megvizsgálja, hogy az - eddig - érinthetetlennek tartott művészeti, irodalmi orgánumok milyen pályázati bevételekben részesülnek, s azt valójában mire is fordítják. (Azaz, mennyi jut e forrásokból valójában a folyóirat előállítására, a szerzők tisztességes kifizetésére, s milyen arányban részesednek például a szerkesztők a bevételekből.) Azt is érdemes lenne talán nyilvánosságra hozni, hogy eme - közpénzből finanszírozott - kvázi kulturális termékek /folyóiratok, ill. könyvek/ mekkora fizetőképes keresletet gerjesztenek, magyarul: olvassa-e valaki egyáltalán ezeket a szerzőkön (s szűk baráti körükön) kívül?”
  • 6. vmagdi 2011. február 02. 10:19
    „en a velemenyemet ugy formalom, hogy minden honapban, minden irodalmi folyoiratot elolvasok, tudom ez hulye mania, az elmult tiz evben mejd´ mindegyik megujult, formailag is, igaz legtobbjuk uj foszerit kapott, tessek kinyitni egy Eletunket, egy Jelenkort. A tiszatájnál a fedlap cserélődött, ennyi.
    Hogy razza le Szeged a konkurenciat? A konyvtar lemondja a nivos irodalmi lapot, van ott kisgeyed, meg isten tudja milyen bulvar, de sajnos az Argus folyoiratot lemondtak, mert nincs ra love, pedig szerintem egy konyvtar valahol kulturmissziot is teljesit -- hetne. Sajnos az irodalmi folyoiratok maguktol is megszunnek, mert alapitvagyok vekony, bizonytalan szalon lognak _ na itt jon ossze nyilvan a politika_ , de ha meg szelektalnak is kozotuk, egy ido utan konytarba se erdemes menni, mert zalatnay cini nyolc peldanyban, argus meg egyben se.Nem csodalnam, ha a tiszataj foglalna el egy ido utan a konyvtar osszes polcat”
  • 5. bakosandras 2011. február 02. 10:02
    „"Bizonyos politikai köröknek volt a gyűjtőhelye" - ez nevetséges.
    Végigolvasott az úr akár egy Tiszatáj-számot is, vagy csak hallott valamit harangozni?
    Nagyképűen, tudatlanul ítélkezni, három sejtető, hülye mondattal elintézni életművet, életműveket, nicknéven - ehhez értenek a mi kedves kommentelőink.”
  • 4. antikos 2011. február 02. 09:18
    „Ez a Tiszatáj című folyóirat régen (értsd: rendszerváltás előtt) is ma is bizonyos politikai köröknek volt a gyűjtőhelye. Konkrétan lehet tudni, hogy melyik kedves emberkék voltak akik jelentetettek idei is oda is. Nem kell messzire menni csak elég Hódmezővásárhelyig nézelődni. Ott sok érdekes dolog derülhet ki ezzel a lappal kapcsolatban. Szóval ne ámítsuk egymást. Ha nem lenne politikai befolyás, már eltűnt volna a süllyesztőben, mert sajnos nincs igény a színvonalas, minőségi, pártatlan kultúrára. Mindig valaki rányomja a bélyeget. Jelenleg pedig ...”
  • 3. északmagyar 2011. február 02. 09:09
    „1. Az meg sem fordult a fejedben, hogy ha nem küldik el vagy nem merik elküldeni az újoncok a saját írásaikat, akkor is ki kell tölteni a folyóirat lapjait. Nem írhatják tele az oldalakat azzal, hogy "belépés díjtalan, kilépés bizonytalan".
    Ha felütnél egy másik folyóiratot, pont ugyanezt találnán...Ugyanezt. :P”
  • 2. muci 2011. február 02. 08:48
    „A téma viszont érdekes, nem bulvár, nem tragédia, nem gyilkosság, viszont SZEGEDI, ÉRTÉKES és ÉRDEKES! Kedves szerkesztők! Még több ilyet!”
  • 1. vmagdi 2011. február 02. 08:36
    „A cikket azert nem tudom elolvasni, mert mar a cime is hazugsag. Magyarorszagon egyetlen irodalmi folyoirat sem mukodik ennyire lobbi szintjen, minta tiszataj (akarattal irtam kis betuvel), ez igy volt es ezzel a szerkeszto gardaval igy is lesz. Soha nem engednek be uj arcot, kiveve, ha nem a magyar tanszek egyik phdse vagy egyeb modon udvoskeje. Tessek megnezni harom evre visszamenoleg, total ugyanazok a nevek... ugyanazok”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ínséges idők üzemanyaga az autógáz?

Tovább olvasom