Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Önkénteseket támogat a katasztrófavédelem - köztük a Hableány mentésében részt vevő szegedieket

Hét Csongrád megyei önkéntes mentőszervezet kapott támogatást idén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól. Köztük van a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat is, amely a fővárosi hajókatasztrófánál is segített.
Idén összesen hetvenhét megyei, illetve fővárosi önkéntes mentőszervezetet támogat központi forrásból az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A döntést június 21-én hagyta jóvá Góra Zoltán, az OKF főigazgatója. Csongrád megyében heten, a Maros Mentőszervezet Dél-alföldi OFF-Road és Túra Egyesülete, a Maros Mentőszervezet Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálata, a Kisteleki Járási Mentőcsoport baksi és kisteleki szervezete, a Hódmezővásárhelyi Járási Önkéntes Mentőcsoport szintén két szervezete, valamint a Szentesi Járási Önkéntes Mentőcsoport kapott támogatást. Az OKF szerint a tevékenységükhöz kapcsolódó technikai eszközök beszerzésére, működési költségeik finanszírozására, védőruházatra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának és vizsgáztatásátnak segítésére.

– A támogatásra nagy szükség van – mondta a Délmagyarországnak a Maros Mentőszervezet Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálatának elnöke. Seller András hozzátette, hogy most több mint 200 ezer forint támogatást nyertek, amit nem készpénzben, hanem eszközökben kapnak majd meg.
Önkénteseket támogat a katasztrófavédelem - köztük a Hableány mentésében részt vevő szegedieket
Seller Andrástól azt is megtudtuk, hogy a Maros Mentőszervezet tavalyi árbevétele 60 millió forint volt, aminek csak kisebb része folyt be pályázatokból, illetve támogatásokból. Ahhoz, hogy folyamatosan tudjanak tényleges mentési munkákat végezni, olyan feladatokat is elvállalnak, amelyekért pénzt kapnak. Ilyen például a fővárosi Sziget Fesztivál szabadstrandjának a biztosítása, de ők vigyáznak az emberekre majd az idei szegedi kajak-kenu világbajnokságon is. Az így befolyt pénzekből tudnak például olyan eseményeknél is segíteni, mint a közelmúltban történt budapesti hajókatasztrófa. De akkor is a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat segít, amikor például hatalmas vihar csap le a megyére, és a katasztrófavédelem kéri őket vízszivattyúzásra vagy éppen útra dőlt fák eltávolítására.

Az önkéntes csoportok megalakítását hét évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi mentőszervezetek megalakítása után a járási és települési szervezeteket alakították meg. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelmi egységek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni – mondta a Délmagyarországnak a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Molnár Krisztina szerint az önkéntes mentőszervezetek erősítésének elsődleges célja mindig is a települések önvédelmi képességének növelése volt. Jelenleg országosan több mint húszezer-kétszáz önkéntes áll beavatkozásra készen.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Plédes piknik Petőfitelepen

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Szív napját Petőfitelepen szombaton, a városrész családi… Tovább olvasom