Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

Őrzik-védik, fuvarozzák a bizonyítványokat: púp az autósiskolák hátára - A visszaéléseket nehezíti az új megoldás

Szeged - A szegedi autósiskoláknak januártól kötelező begyűjteniük a tanuló vezetők legalább alapfokú végzettségét igazoló bizonyítványait, és azokat bemutatni a közlekedési hatóságnak. Korábban elég volt az általuk igazolt fénymásolat is. Most szállítják, tárolják, őrzik a dokumentumokat. A kormányhivatal szerint a pluszfeladat az ügyfelek érdekeit szolgálja.
December elején e-mailt kaptak az autósiskolák a megyei kormányhivatal gépjárművezetői vizsgabizottságának osztályvezetőjétől, Márta Jánostól. A tájékoztató lényege, hogy a tanuló vizsgára bocsátásának feltételeit a közlekedési hatóság ellenőrzi, köztük az alapfokú iskolai végzettség meglétét. Januártól az autósiskolák csatolt fénymásolata mellett be kell nyújtani az eredeti bizonyítványokat is – áll a levélben. 

– Úgy kellett, mint púp a hátunkra – mondta megkeresésünkre Pataki Bálint, hozzátéve, ha ezen múlna a türelmes, szabálytisztelő magatartásra nevelő járművezető-képzés, ő üdvözölné legelőször. 

A szegedi Csillag Autósiskola vezetőjétől megtudtuk, eddig elég volt lefénymásolni a bizonyítványt. Külön pecsétjük van arra: „eredeti bizonyítvánnyal egyező másolat". Ma már azonban ez nem elég – vinni kell az eredeti dokumentumot is.

– Nyúzzuk a tanulót, hogy hozza be a bizonyítványát, jegyzőkönyvezzük az átadás- átvételt, kivisszük a közlekedési hatósághoz, sorba állunk, majd megvizsgálják, hogy igazi-e – sorolta a szakember. Hozzátette, 700–800 tanulójuk van egy évben, és ki tudja, meddig kell tárolniuk az eredeti bizonyítványokat. Náluk az egészségügyi alkalmassági iratokkal is tele lenne a padlás, ha ezeket időnként nem selejteznék. Mert az az évi 80–100 tanuló, akik menet közben lekopnak, abbahagyják, nem mennek el vizsgázni, jobbára magasról tesznek az egészre. Nekik meg ott a polcon a sok személyes és érzékeny adat. – Aki sikeresen megszerzi a jogosítványt, annak a búcsúlejelentkezésnél mindent a kezébe nyomunk, de a lemorzsolódók csak akkor keresik majd nálunk az eredeti bizonyítványukat, amikor legközelebb kérik tőlük valahol – mondta Pataki Bálint, hozzátéve, ez lehet az érettségi bizonyítvány, de akár a diploma is. 
Pataki Bálint: Nem a pluszadatkezeléstől lesz jobb a képzés. Fotó: Frank Yvette
Pataki Bálint: Nem a pluszadatkezeléstől lesz jobb a képzés. Fotó: Frank Yvette
– A végzettség igazolására jó a közjegyző által hitelesített másolat is – reagált megkeresésünkre a megyei kormányhivatal. Az eddigi gyakorlaton azért kellett változtatni, mert több tanuló is hamis iratokkal szerezte meg a vezetői engedélyét, ezért Csongrád megyében is kellett vizsgát törölni. 

– A szigorúbb módszerre a jogszabály lehetőséget ad – írják. Elismerik, hogy az iskolai végzettség igazolása a tanuló kötelezettsége, ugyanakkor jelentkezésekor aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a képzőszerv kezelje az adatait, a vizsgaügyekben eljárjon helyette. Az országban számos helyen az a gyakorlat, amelyet mostantól Csongrád megyében is követnek. Tudják, hogy ez többletteher az autósiskoláknak, de az ügyfeleknek lényegesen kényelmesebb, mert nem kell egyesével a hatósághoz befáradniuk az eredeti okmányaikkal. 
Vegyes a gyakorlat

– Sehol nincs leírva kötelezően, hogy a közlekedési hatóság az iskolai végzettség igazolását átruházza vagy előírja az autósiskoláknak – mondta megkeresésünkre Németh György, a Járművezető-szakoktatók és Kép-
zőszervek Országos Egyesületének elnöke. Hozzátette, a legtöbb helyen ezt kölcsönös megállapodás és egyetértés alapján kezelik. Vagyis a képzőszervre bízzák, hogy begyűjtik és beviszik, vagy az iskola tájékoztatja a tanulót, hogy az elméleti vizsgán köteles bemutatni az eredetit. – Ez a gyakorlat a fővárosban és Pest megyében, ami lényegében az ország egyharmadát jelenti – hangsúlyozta az elnök. A szakember szerint kérdés az is, kié a felelősség, ha a dokumentum megsérül vagy elveszik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyet még senki sem mondott a fogadalmi templomban: A házasság lényege a szeretet

Ilyet még senki sem mondott a fogadalmi templomban: A házasság lényege a szeretet
A Házasság világnapját február második vasárnapján ünneplik, célja a házasság népszerűsítése, annak… Tovább olvasom