Délmagyar logó

2019. 07. 22. hétfő - Magdolna 21°C | 31°C Még több cikk.

Összesen ezer kilót adtak le: volt, aki családostul, más egy 100 kilométerre lévő faluba

Fél év után lezárult a Nagy Fogyás Challenge első szakasza, melyben 123 résztvevő összesen 969 kilótól szabadult meg. Idén nem hirdettek abszolút győztest, mi azonban összegyűjtöttük a legeredményesebb fogyókúrázókat.
Idén Nagy Fogyás Challenge-­nek keresztelték át a szegedi fogyókúraversenyt, amely ennek megfelelően már nem is szegedi és nem is verseny a szó hagyományos értelmében. Az ország bármely részéből lehetett csatlakozni a kihíváshoz, amelynek lényege az volt, hogy havi 2 kilótól kell megszabadulni. Aki ezt teljesítette, részt vehetett a szerda esti sorsoláson, ahol csaknem 50 nyeremény talált gazdára 700 ezer forint összértékben.
Király Róbert főszervező elmondta, 11 településről összesen 123-an vágtak bele januárban a fogyókúrába. Sportoltak és tudatosan táplálkoztak – utóbbit volt, aki annyira komolyan vette, hogy Excel-táblázatba foglalta félévnyi összes étkezését, sőt le is fotózta, amit elfogyasztott. A kiírás persze nem volt ilyen szigorú: csupán meg kellett jelenni minden hónapban a mérlegelésen, vagy aki az ország más részéből versenyzett, hiteles fotót kellett küldenie az otthoni mérlegelésről.

kerékpározva fogyott több mint 20 kilót

Így tett Mag Lászlóné Rozika is, aki 100 kilométernyire Szegedtől küzdött a kilók ellen. – Születésnapomra kaptam a nevezést. Napokig gondolkoztam, hogy elkezdjem-e, hiszen otthon nem igazán volt lehetőségem edzésekre – mesélte az 50 éves dombegyházi asszony. Végül azonban belevágott, a diéta mellett pedig mindennap a falu környékén biciklizett. – Az első tíz nap volt nehéz, amíg átállt a szervezetem, meg persze vendégségben, amikor magyarázkodnom kellett, mit miért nem eszem.
Összesen ezer kilót adtak le - Galéria


Az asszony gluténmentesen táplálkozott fél évig, ezen belül pedig ebédre szénhidrátot, vacsorára fehérjét fogyasztott. Januárban 111,7 kilogramm volt, most 90,4 kilót mutat a mérleg. Dereka 18 centimétert, ruhamérete 4 számot csökkent. Több mint 20 kilós fogyásával ő lett a verseny rekordere, de mint azt Király Róbert kiemelte, volt, aki kevesebb kilóért legalább ilyen keményen megdolgozott. Katona Melissza például 69 kilósként vágott bele a versenybe, ebből adott le tizenkettőt. – Aki nem rendelkezik jelentős túlsúllyal, annak ilyenkor sokkal nehezebb dolga van – magyarázta a verseny szervezője.

Az egész család fogyókúrázott

Többen döntöttek idén úgy, hogy nem egyedül vágnak bele a nagy fogyásba. A Forró családban például édesapa, édesanya és két lányuk egyszerre küzdött a kilók ellen. Négyen több mint 50 kilóval lettek könnyebbek fél év alatt. – Szeptemberben evezősversenyen indulok, ahhoz szerettem volna formába kerülni – mesélte Forróné Drégelyi Edit. – Meséltem otthon, hogy benevezek, mire azt mondták, ők is csatlakoznak. Egyedül a fiunk nem tette ezt meg, de neki nincs is rá szüksége – tette hozzá.

A családban egyébként az édesapa, Lajos fogyta a legtöbbet: 150-ről 128 kilóra csökkent súlya. Kitartásuknak pedig meg is lett a jutalma: az egyik fődíjat, egy kétszemélyes olaszországi utazást a kisorsolt szerencsés nyertesek, Tompa Valéria és Fejes Katalin felajánlotta a házaspárnak, ők ugyanis nem értek rá az indulás időpontjában.

A fődíjért tovább harcolnak

A verseny egyébként nem ért még véget, a legértékesebb nyereményt ugyanis csak decemberben sorsolják ki. Erre azok lesznek esélyesek, akik mostani súlyukat akkor is tartják még. A legelszántabbaknak azonban ezzel biztosan nem lesz problémájuk, hiszen többektől hallottuk: nem elégedettek még, az álomsúly eléréséhez további kilókat faragnak le magukról.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Omega-kiállítás nyílt Szegeden

Omega-kiállítás nyílt Szegeden
Omega-relikviákat és a kor kultúráját mutatja be az a kiállítás, mely tegnap nyílt meg Szegeden, a… Tovább olvasom