Délmagyar logó

2019. 01. 20. vasárnap - Fábián, Sebestyén -4°C | 2°C Még több cikk.

Őzet üldöztek Tápén

Szeged - Lehetett hallani, hogy az őz a környező utcákban kóborolt, ugyanis a kutyák hangosan csaholtak ahol az állat feltűnt.
Vízi kalandja után közel egy órán keresztül vízi a Sárga töltésoldalánál pihegett egy fiatal őz, amely korábban az elöntött ártérben próbált a Tiszán keresztül úszni. Egy idős járókelő vette észre a partra vetődött, kifáradt állatot és értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök a Szegedi Vadasparkhoz fordultak segítségért, ám mire azok megérkeztek és megpróbálták az őzet befogni, a megrémült állat felpattant és „kereket oldott".

A megriadt őzet kollégánk is szem elöl tévesztette. Fotó: Segesvári Csaba
A megriadt őzet kollégánk is szem elől tévesztette.
Fotók: Segesvári Csaba

A suta először a Kikötő sorig futott, majd miután összetalálkozott egy nagyobb fehér kutyával, rövid kergetőzés után a házak, illetve a Budai Nagy Antal utca felé vette az irányt. Lehetett hallani, hogy az őz a környező utcákban kóborolt, ugyanis a kutyák hangosan csaholtak ahol az állat feltűnt. A mentésben a vízi rendőrök is próbáltak segíteni, illetve felkészültek arra, ha a megrémült állat ismét a folyó felé venné az irányt.

A vízi rendőrök felkészültek arra, ha az őz ismét a folyó felé venné az irányt
A vízi rendőrök felkészültek arra, ha az őz ismét a folyó felé venné az irányt

Azt nem lehet tudni, hova tűnt az őz, délutánra nyoma veszett.

Olvasóink írták

  • 11. papprezsi 2013. április 12. 20:33
    „Amit én láttam kedden az is bak,de ahogy nézem nem ugyan az.

    file:///C:/Users/Mariann/Desktop/DSC02303.JPG”
  • 10. Paprikáspiskóta 2013. április 12. 09:01
    „Na szóval: az a suta..., tehát az a suta: az bak! Elég, ha csak megnézitek a fejét: van agancsa, a sutának meg nincs :D”
  • 9. papprezsi 2013. április 11. 20:06
    „Én láttam őket kedden a Tápai kompnál akkor még ketten voltak az ártérről jöttek fel és a töltés város felöli oldalán menekült az egyik a másik bement a Tápéi szélső kis utcába.”
  • 8. TELSTAR 2013. április 11. 19:22
    „Őzűző...”
  • 7. queenmargareth1 2013. április 11. 18:23
    „4. haresz 2013.04.11. 16:22
    hívhatnálak hímtagnak, de az mekkora szégyen lenne ténylegesen egy férfi számára.Kalap esetleg?mert azt ugye lenyisszanthatom ingyé, bérmentve és élvezettel.
    sem macskát, sem őzet nem eszek.”
  • 6. M.Aurelius 2013. április 11. 17:08
    „Lehet már pörkölt rotyog belőle.......bocs...”
  • 5. buttler 2013. április 11. 16:34
    „Nagyon izgalmas ez az őzike ügy, biztos sok embert érdekel.....

    A pedagógusok egészségbiztosítási ügyét miért nem tették fel az oldalra?

    Vezető cikk a mai lapszámban!?”
  • 4. haresz 2013. április 11. 16:22
    „Biztos hazament...-.-". Ketteske menjél a macskádért a tappancshoz és vacsira süsd meg.”
  • 3. Ferenc86 2013. április 11. 16:18
    „Kedves queenmargareth1 ! Már a macsek is a tappancsnál van, lehozták a fáról. Várja a gazdiját.”
  • 2. queenmargareth1 2013. április 11. 15:34
    „az Őz többet ér, mint a macska, azért ez szemétség, rájöttek, hogy az áradásban senki és semmi nem tud csak úgy úszni?És már kihajtották a szuszt szegényből, mert ellentétben a MACSKÁVAL az őz vadállat!”
  • 1. lamatic 2013. április 11. 14:31
    „És mégis kit zavar az őz? Szerintem szép lenne ha kinéznél és látnád sétálni. Jójó tudom, az őzek sem már olyanok mit rég, hanem mint a MTV bambi :) lézert lő ki a szeméből....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leányvásár: kövérek a soványak ellen

Bejelentették a Szegedi Szabadtéri Játékok idei szezonnyitó produkciójának, a Leányvásár című Jacobi-operettnek a szereposztását. Tovább olvasom