Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Pénteken startol a Szegedi Szabadtéri Játékok

Pénteken startol a Szegedi Szabadtéri JátékokFotó: Kuklis István
Tóth Kázmér díszlete már a Dóm téren várja a nyitányt.
Két dolog folyik párhuzamosan a Dóm téren. Felújítják a Fogadalmi Templomot, és már az utolsó simításokat végzik a téren a szabadtéri színpadon. Herczeg Tamás, a szabadtéri játékok igazgatója elmondta, jól megfér a két munka egymás mellett, nem veszélyezteti egyik sem a másikat. Idén egy héttel korábban kezdik az évadot, s fontos megemlíteni, hogy ez az újraindulás óta a 60. évad.

– Komplett színház épül fel itt mögöttünk, nem csak egy színpad – mondta az igazgató a Dóm téri színpadnál. – Bízunk benne, hogy az eső idén megkímél minket. Túl vagyunk egy teljes műszaki megújításon, tavaly vettünk egy led-falat, ami idén már teljes műszakban üzemel, holnap látható is lesz a Hullámzó világban.
 
Fotó: Kuklis István
Fotó: Kuklis István

Műsorpolitikánkat úgy alakítottuk, hogy az újszegedi színpad egyenrangú legyen a Dóm térivel. Hasonló színvonalú előadásokat kínálunk mindkét játszóhelyen. Korábban a helyi közönséget szólítottuk meg a Tisza túloldalán, most viszont szeretnénk, ha nem csak a helyieket csábítaná a program. Az ottani előadások, s az alkotók egymagukban garanciát jelentenek a sikerre.

Harangozó Gyula, a szabadtéri művészeti vezetője elmagyarázta, hogy bár a musicalek könnyebben eladhatóak, de ezek mellett fontos, hogy operát, drámát és családi programot is kínálnak, határon túli művészekkel együttműködve. – Méltó nyitása lesz az évadnak, hogy a Hullámzó világgal az árvízre és a híres magyar betyárokra emlékezünk.

Fontos kiemelni a Hófehérke és a hét törpe előadását, az Operaház legnagyobb sikerét, a családi mesebalettot, ami nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is érdekes lesz. Kivételes, külföldön is hatalmas sikerrel játsszák. A többi előadástól eltérően, a mesebalett 20 órakor kezdődik; ezzel zárják majd az évadot Újszegeden.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Birkanyírás évszázados mesterfogásokkal - Fotóriport

Birkanyírás évszázados mesterfogásokkal - Fotóriport
A nálunk nagy hagyományokkal rendelkező birkanyírást évszázadok óta végzik a pásztoremberek vagy az… Tovább olvasom