Délmagyar logó

2018. 12. 17. hétfő - Lázár, Olimpia -10°C | 0°C Még több cikk.

Régiós konferenciát rendeztek Szegeden

Szeged - Nagysikerű konferenciát rendezett a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Ökonómia és Vidékfejlesztési Intézete október 12-én. Gulyás László, a konferenciasorozat főszervezője elmondta, hogy az intézet 2001-ben rendezte első konferenciáját, a mostani már a negyedik volt a sorban.
A konferenciasorozat életre hívása az „amit kutatunk, azt tanítjuk, amit tanítuk, azt kutatjuk" jelszó jegyében történt. Az intézet ugyanis a mérnöki karon belül a vidék- és a régiófejlesztéshez kapcsolódóan alakította tanítási és kutatási profilját. Az általuk gondozott vállalkozó-menedzser, illetve gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakon 2000 óta egyre nagyobb hangsúlyt kap a vidékfejlesztés és a regionális tudományok ismeretanyaga.

A konferencia első részében a plenáris ülés négy előadója a Közép-Európa mint régió kérdéskör köré építette fel mondanivalóját. Ormos Mária történész akadémikus a közép-európai országok előtt álló kihívások történeti dimenzióit tárta fel. Előadásában az EU-csatlakozásból következő esélyekre helyezte a hangsúlyt. Vele szemben Botos Katalin közgazdász a Vénülő Közép-Európa című előadásában azokat a veszélyekre hívta fel a figyelmet, melyek a térség demográfiai hanyatlásából fakadnak. Nagy Frigyes volt agrárminiszter a magyar mezőgazdaság jelenlegi gondjait és lehetséges kitörési pontjait ismertette. Gulyás László kar képviseletében a régió helyzetét elemezte. Előadásában arra kereste a választ, hogy mely közép-európai térségek emelkedtek fel és melyek szakadtak le, és ezen folyamatok milyen tényezőkre vezethetők vissza.

A konferencia második részében 14 szekcióban 162 előadó ismertette a közép-európai régiókkal és a vidékfejlesztéssel foglalkozó kutatási eredményeit. A PhD-hallgatók mellett sok minősített oktató, kutató és professzor előadóként is részt vett a szekciók munkájában. Ezenkívül az ország összes regionális kutatásokkal foglalkozó egyetemi műhelye – Sopron, Győr, Pécs, Budapest, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba – előadással képviseltette magát a konferencián.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mátyás életnagyságban

Szeged - Ilyen még nem volt, egyszerre tizenhat koronás fő látogatott Szegedre. Gézától az… Tovább olvasom