Délmagyar logó

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -1°C | 12°C Még több cikk.

Sajnálom: rossz hírt kell közölnöm!

Szeged - Velünk szemben áll az orvos, és vár. Mindannyian tudjuk, valami rossz fog történni, próbálunk nem gondolni a halálra. Lelki törés a betegnek, trauma az orvosnak – de valakinek mégis el kell mondania a rossz hírt. Riport az orvosképzés egyik legmegrázóbb részéről.
Bárkivel megtörténhet. Nem kell hozzá sok, szinte észre sem vesszük, és már ott áll velünk szemben az orvos, aki csak annyit mond: – Sajnálom, rossz hírt kell közölnöm!

Összerándul a gyomrunk, állunk értetlenül, és azon gondolkozunk: miért pont velünk és miért pont most történik mindez. Az orvos meg hallgat, néha maga sem tudja, hogyan folytassa. Persze vannak kivételek, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központban két szakember is a „rossz hír" következményeinek kezelésével foglalkozik. A felnőtt ellátásban hárman igyekeznek a nehéz pillanatokat elviselhetővé tenni.

Az érdemi áttörést a betegtájékoztatásban az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény hozta, ami lehetővé tette, hogy a beteg vagy egy általa megnevezett családtag, barát részletes tájékoztatást kapjon állapotáról. 1997-et megelőzően az orvos döntötte el, tudnia kell-e a betegnek, mi lesz vele, vagy sem. Szegeden az ezredforduló óta egyetemi kurzuson készítik fel a leendő orvosokat arra, hogyan kommunikálják a „rossz hírt".


Hogyan készítik fel az orvost? Hogyan közölje a rossz hírt?

A tanatológia, mint tantárgy

Az orvosképzésnek 10 éve része, hogy az orvostanhallgatókat a második és harmadik tanévben – Szegeden egyedülálló módon két félévig – tanatológiára oktatják. A kurzus első félévében a hallgatók megismerkednek a halál, haldoklás orvosi, antropológiai, filozófiai hátterével, majd pszichológiai folyamatával. Pszichológusok és a betegágy mellett dolgozó tanatológusok klinikai eseteken keresztül vezetik le, hogyan jut el a beteg a halálig. A hallgatók megismerkednek a hospice szellemiségével és a végstádiumú betegek sajátos igényeivel. A halál spirituális dimenzióját a különböző felekezetek lelki vezetőinek beszélgetése világítja meg. A leendő orvosok a saját lelki egészségük karbantartásának módszertanával is az előadások keretében ismerkednek meg.
A második félév a készségfejlesztés ideje, amikor szerepjáték keretében próbálhatják ki a hallgatók képességeiket: miképpen kellene haldokló beteggel, gyászolóval kommunikálni.
„Az a célunk, hogy egyfajta beállítottságot alakítsunk ki a leendő orvosokban, hogy kevésbé féljenek ezektől a nehéz helyzetektől. Természetes dolog a hárítás: ezt kell valahogy fellazítanunk" – mondta Barabás Katalin.

– Nemcsak a halál lehet rossz hír, hanem minden olyan információ, amely negatívan befolyásolja a beteg életét. Ilyen lehet például egy amputáció vagy akár a diabétesz is – mondta Barabás Katalin docens, az SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézet vezetője, aki még elárulta: „Polcz Alaine bátorítására és annak idején az ő jóváhagyásával alakítottuk ki ezt a kurzust". Az egyetemi docenstől megtudtuk: nemcsak a betegnek, az orvosnak is megterhelő az ilyen helyzet.
Pozitív példaként említette, hogy az SZTE gyermekgyógyászati klinikája élen jár a tanatológus szakemberek alkalmazásában, akik a beteget és az orvost egyaránt segítik. Az orvos és a beteg is hárít, hiszen mindannyian félünk a haláltól. A beteg első, sokk utáni reakciója a tagadás, a hárítás. Megtudtuk: sokan nem akarnak szembenézni a tényekkel – félnek a haláltól. De a folyamat velejárója a düh is, amely nem az ápoló személyzet ellen irányul. Ezt is tudni kell kezelni: a haldoklás valamennyi fázisát, az alkudozást és a depressziót egészen a belenyugvásig végigkövetjük. Minden orvostanhallgatónak ismernie kell a „rossz hír" közlésének kommunikációs modelljét, ami segítséget nyújthat a majdani „éles" helyzetekben. A modell két etikai alapelven nyugszik: az autonómia tisztelete és a „ne árts" elve áll itt szemben egymással.

Az idén 10 éves oktatásról megtudtuk, felmenő rendszerben működik, a korábban diplomázott és praktizáló orvosoknak még nem volt lehetőségük tanatológiát tanulni. Viszont több továbbképzésen is felmerült erre az igény. Budapesten egy féléves kurzus a tanatológia, ellenben Pécsett és Debrecenben egyelőre nincs ilyen jellegű képzés, a tantárgy fejlesztése folyamatban van.

„Polcz Alaine bátorítására és annak idején az ő jóváhagyásával alakítottuk ki ezt a kurzust

Szembesülni a halállal sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Az SZTE gyermekgyógyászati klinikáján két intenzív osztályon vigyáznak a gyermekekre. Az egyikben a koraszülöttekkel, a másikban a nagyobbakkal foglalkoznak. Szívszorító látvány, ahogy a koraszülött intenzív osztályon alig 25–30 centis, 600–1200 grammos, játékbabának tűnő csöppségek fekszenek – fejük felett csak az életfunkcióikat figyelő monitorokon látunk mozgást. Apró végtagjaikból, orrukból és szájukból is csövek lógnak. Sokuknak kicsi az esélye a túlélésre.

Ahol a halál szele megérint - élesben, az intenzíven: túl az elméleten.

A tanatológia:

a halál illetve a haldoklás tudománya. Módszere interdiszciplináris, egyes országok tudománya más-más szempontjait emeli ki.

(wikipedia)
Monostori Dórával, a gyermekklinika mentálhigiénés szakvédőnőjével az első emeleti folyosón találkoztunk. Épp egy anyukával beszélgetett – otthoni gondozási tanácsokat kért a kismama. Megtudtuk, a csecsemő súlyos fejlődési rendellenességgel született. Hosszan tartó intenzív osztályos ellátást igényelt, de az anyuka már szeretné hazavinni. Majd otthon várják, mi lesz a baba sorsa. Fájdalmas végignézni, ahogy egy tehetetlen szülő ül a padon, már tudja, nincs visszaút: elveszti pár hónapos csöppségét.

Dóra az egyik, aki a Barabás Katalin tanszéke által tanítottakat a mindennapi gyakorlatban alkalmazza. 13 éve védőnőként kezdte a klinikán, majd elvégzett egy mentálhigiénés posztgraduális képzést, később pedig elsőként lett gyásztanácsadó. Elmondása szerint, a szenvedést a legnehezebb elfogadni, az évek során viszont hozzá kell szoknia annak, aki ezt a hivatást választja. „Még most is összeszorul a gyomrom, ha megcsörren a telefon, és egy súlyosan beteg gyermek ágyához hívnak. Sokszor bizonytalanság van bennem, hogy miként tudok majd segíteni"– mondta Dóra. Amikor már Dórának kell közölnie a „rossz hírt", akkor a nagy hallgatások és a hatalmas csöndek a jellemzőek. „Egy másik világba kerülünk, megszűnik a külvilág körülöttünk – szinte mindegy hol beszélgetünk –, néhány perc elteltével már sikerül megéreznem azt: hogyan tudok majd a legjobban támaszt nyújtani" – fogalmazott a szakember.

A Ewing-szarkóma,

a csont gyermekeket érintő rosszindulatú daganata. A gyermekkor folyamán bármikor kialakulhat, de általában serdülőkorban, a csontok gyors növekedése idején jelentkezik. A tünetek szegényesek, többnyire a tumor helyén fellépő fájdalom hívja fel a figyelmet a problémára. Sajnos a felfedezéskor a betegek egyharmadában már áttét is jelen van.

„2005. 08. 10.: életem legborzalmasabb napja. Ekkor derült ki Szandra betegsége. Ezt az érzést nem lehet elmondani, leírni, de felfogni sem. Könyörögtem a sorsnak, hogy ne legyen igaz, hogy csak egy rossz álom legyen, amiből egyszer felébredek" – írja könyvében dr. Tóth Éva, a SZASZ – Ewing-kór a young korban című könyv szerzője. A bajai orvosnő kislányánál 2005. augusztusában diagnosztizáltak Ewing-kórt. A lány és anyukája emberfeletti küzdelmére Monostori Dóra is emlékszik. Elmondta: egy ellenőrző PET-CT-nél derült ki, hogy a lány medencéjében felfedezett tumor áttétes. Állítása szerint, kegyetlen, az idő elleni küzdelemnek lett szemtanúja 2007. februárjáig, Alexandra haláláig. Gergely Alexandra 2006. februárjától internetes naplót is vezetett. „2005. augusztus 10-én derült ki, hogy daganatom van. Azóta az életem megváltozott, úgy is mondhatnám, hogy borzalmas lett. Rengeteg vizsgálaton estem át (labor, röntgen, ultrahang, CT, szintigráfia, biopszia, műtét, szövettan stb.) Ezek egyértelműen a Ewing-sarcomát igazolták. Rövid idő alatt a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán találtam magam, ahol megkezdték a kezelésemet" – írta naplójában az akkor 16 éves bajai lány. A kislány tragédiájáról édesanyja könyvet írt, hogy másoknak segíteni tudjon.

Van még hová fejlődnünk. A tagadás további fájdalmat okoz.

Dr. Polcz Alaine 

A 2007-ben elhunyt magyar pszichológus, írónő, a tanatológia (a halál és gyász kutatása) magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója, Mészöly Miklós felesége.

A halvaszülés még egy olyan trauma, amit talán a legnehezebb feldolgozni. A jelenlegi egészségügyi gyakorlat nem támogatja, hogy a szülő találkozzon halott gyermekével – így sok esetben még nevet sem ad a picinek. Egy régi, rossz „szokás" miatt a klinikai személyzet igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna – pedig a legtöbb szülő már előre eltervezte, milyen lesz a gyerekszoba, hová fog óvodába, iskolába járni a gyermek. Külföldön más a gyakorlat: a halott újszülöttet is megmutatják pólyában a családjának. Elbúcsúzhat tőle az édesanyja, és ez nagy segítség lehet számára az események feldolgozásában.

A tanatológus is segít a szülőnek: próbálja elviselhetővé tenni a szenvedést.

Ez a hivatás azonban nagy érzelmi megterheléssel jár. A lelki egyensúlyának megtartásához Dóra rendszeresen jár szupervízióra, ahol már vele foglalkoznak – neki segítenek feldolgozni a történéseket. „Hívő vagyok, ez is sokat jelent. A férjem is megértő és nyitott ember, ő szociális munkásként dolgozik" – fogalmazott Dóra.

Belépünk az újszülött intenzívre, miközben a gyerekeket nézzük, észrevesszük, hogy az egyik baba épp öklendezik. Dóra szívóért nyúl, kitisztítja a csöppség torkát, orrát – és a gyomrát is. – Szeretne gyereket? – kérdeztem, amire Dóra csak annyit válaszolt: „Nehéz kérdés. Úgy érzem, ha lenne gyermekem ezt a munkát sokkal nehezebben tudnám végezni. Gyakran jutna eszembe, hogy ez akár velem, velünk is megtörténhetne!"

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. piszike64 2010. április 19. 21:25
    „sajnos mindenki egy általa ismert orvos hibáját tárja fel de a legtöbb orvos lelkiismeretesen végzi munkáját minden nap. a nővérekről nem is beszélve. én csak köszönettel tartozom nekik, attól függetlenül hogy gyermekem nem tudott tuljutni a nehezén. ne legyen összesités mert az csúnya dolog.”
  • 47. 4Angel 2010. április 17. 08:18
    „Emlékszek mikkor nekem közölte a doktor, hogy a babám nem él a hasamba pedig a férjemmel annyira boldogok voltunk , hogy 14. év várakozás , és 2 lombik után sikerült nekünk is a piacibba!
    Most ilyen esetbe hogy lehet felkészülni egy ujab lombikra , nem értem!”
  • 46. KaszaOne 2010. április 16. 07:35
    „Találkoztam nagyon humánus orvosokkal i, és olyanokkal is, akik súlyos dolgokat úgy közöltek,, mint ha egy csonttöréstől lett volna szó. Még olyan is volt aki össze veszett velem, azért mert valamit elcseszett, és számon mertem kérni rajta. Az orvosok felét le lehetne azonnal váltani, mert igen messze állnak, az esküjükben tett fogadalmaktól.”
  • 45. griselle 2010. április 14. 23:48
    „Negyven ?ve ?lek külföldön, nagyon fiatalon jöttem el Mo-r?l, igy a magyar viszonyokkal csak n?h?ny ?ve szembesültem, mikor ?desany?m ill. nagyn?n?m idönk?nt k?rh?zba kerültek. Azt az embertelens?get, r?szv?tlens?get amit otthon tapasztaltam, le se tudom irni. A beteg az egy ´t?rgy´ amin bizonyos dolgokat el kell v?gezni ?s ut?na lerakt?rozz?k az ?gyba vagy egy sz?kre ?s lesz vele ami lesz. Mindez a mindenf?le, az eg?sz szem?lyzettöl elv?rt (?s szem?rmetlenül bekaszirozott) h?lap?nzek ellen?re. El se merem itt mes?lni a h?lap?nz (milyen költöi nevet tal?ltak erre a borraval?z?sra....) müköd?s?t, mert föld al? sz?gyeln?m magam. Nyilv?n van kiv?tel, mint az itteni hozz?sz?l?sokb?l olvasom, de sajnos nem ez a jellemzo.

    Kiragadok egy p?r p?ld?t: itt az oper?lt beteggel egy csal?dtag bent töltheti az ?jszak?t, nem csak gyerek hanem komolyabb müt?t eset?n felnöttn?l is. A gyermekoszt?lyon, ahol r?kos vagy egy?b sulyos beteg gyerekek vannak, az orvosok piros boh?corrot vesznek fel amikor a viziten körbe j?rnak, az ?pol?k szint?n.... hogy a gyerekek ne rettegjenek, m?g csak meg se szeppenjenek..... m?shol idonk?nt (erre szoktatott) kuty?kat visznek be idönk?nt, mert a j?t?k, az ?llatok simogat?sa segiti a gy?gyul?st, ?s javitja a lelki ?llapotot...
    Milyen messze vagyunk mindettöl.... rem?lem m?r nem sok?ig.”
  • 44. piszike64 2010. április 14. 22:41
    „cáfolom. én nem fizettem egy orvosnak se, mivel nem is lett volna miből. de médis kivételesnek érezhettem a gyermekemmel való törödését amit az ott dolgozók mutattak irántunk. köszönet nekik
    visszatérve a lányom esetére, tavaly töltötte januárban a 10-évét
    erre a napra időzitették az orvosok az ellenörzést neki mert meglepetéssel készültek.egyedül neki az osztályról.szép szülinapi zsúr lett belőle. öröm volt nézni a csillogó szemeit
    egy orvost nem lehet közösiteni ha egy valaki elvárja a hálapénzt attol még a többit nem ismerjük szerintem. az csak egy orvos.de több a lelkiismeretes és ez a fő.”
  • 43. Picim 2010. április 14. 22:08
    „Senkinek semmi nem jó... (Tisztelet a kivételnek) Hm, ezért tartunk itt, ahol...
    Balogh Katica: örülhetsz, hogy a Te kezedben nincs toll, se lencse, mert valóban le kellene tenned (ide se kellene írnod) A cikk írója ismét egy szokatlan témát dolgozott fel, nagyon is jól. Talán elgondolkodnak néhányan (persze nem sokaknak van erre lehetőségük - kicsi a kapacitás), hogy milyen szerencsés helyzetben vannak.”
  • 42. Dorci79 2010. április 14. 19:09
    „Több ismerősöm szerettének halála a mai napig tisztázatlan, hazug, egymást "kimosó" Dr.-ok miatt.
    Ezért nem szimpatizálok velük, a hálapénz a legszentebb dolog, a szülésnél IS követelmény...

    Erre nincs mit mondanom.”
  • 41. napfenyfurdo_mutyi 2010. április 14. 17:14
    „butasag ez a cikk!
    egy orvos mondta az ismerösöm csaladjanak:egy hete van hátra!
    azota eltelt masfel év!
    sok a kokler orvos ,akik a gyogyszermaffianak dolgoznak.”
  • 40. piszike64 2010. április 14. 16:56
    „igen én tudom milyen trauma. a szegedi gyermekklinikán halt meg a kislányom aki már ugy látszott hogy tul van a betegségen. a kezelőorvosa maga a klinika igazgatója volt, DR TÚRI SÁNDOR. nekik köszönhetem hogy még a súlyos betegség után is velem lehetett sokáig de 2009 11 18-án egy hirtelen rosszullét miatt elhunyt akkor szintén a klinikán voltunk de már csak ellenőrzésen.a prof a saját kezébe szaladt fel vele az intenzivre és mindent megpróbált még a lehetetlent is de a kislányom szive nem birta feladta a küzdelmet. még csak 10 éves volt. de hálás vagyok minden orvosnak akik az egyéves klinikai bentléte alatt valami okból kapcsolatba kerültek a gyermekemmel. csak néhány néva sok közül. DR TÚRI SÁNDOR, DR HASZON IBOLYA, DR SZÜCS BEÁTA, DR TAJTI ZSANETT, DR BARTYIK KATALIN, DR TÁLASI GYULA. ÉS VÉGÜL NEM UTOLSÓ SORBAN GYERMEKEM SZERETETT DOKTORBÁCSIJA DR PÁSZTOR PÁL REZIDENS ORVOS. nagyon sokat köszönhetek nekik.én csak a legjobbakat tudom elmondani a gyermekklinikáról.. egy gyászoló édesanya szeged.”
  • 39. nyemcsok 2010. április 14. 16:22
    „16., gróf - tökéletesen egyetértek minden mondatoddal.
    ez a cikk jó. legfeljebb az lehet zavaró sokak számára, hogy tabutémát feszeget.”
  • 38. Vicuska19 2010. április 14. 16:22
    „Az én kisfiam is koraszülött volt, első 6 hetét a PIC-ben töltötte inkubátorban, lélegeztetőgépen, szondával, millió csővel-tűvel a testében, stb. Az első 14 napja kritikus volt, mondták, készüljünk fel a legrosszabbra is. De még soha életemben nem találkoztam ilyen elhivatottsággal, mint a szegedi gyermekklinika újszülött intenzív osztályán! Csodálom az orvosok és nővérkék munkáját, annyira odaadóak. A kisfiam meggyógyult!!! Hálapénz nélkül!!! - ezt üzenem azoknak a hozzászólóknak, akik rögtön ide "lyukadtak ki". Sosem lehetek eléggé hálás az ott dolgozóknak és a SZUÉSZ-nek. Ezúton is köszönöm!!!”
  • 37. klaviaturawomen 2010. április 14. 15:35
    „A legkönnyebb a cikk íróját fikázni.
    Létező dolog, akár tetszik akár nem.
    Én sem tudtam megnézni a képeket, mert anya vagyok.De talán pont ezért is gondolom úgy, hogy kellenek az ilyen cikkek is.Nem dughatjuk homokba a fejünket.
    Mindíg is lesznek olyan témák, és olyan emberek, amiktől, akiktől legszívesebben elfordulnánk.
    Itt is vannak néha hasonló kommentelők...”
  • 36. soligor 2010. április 14. 15:34
    „29
    nekünk is ritka gyógyíthataln betegségunk van, rettenetes néhány nap volt./ de már jól vagyunk/
    neurofibromatozis”
  • 35. B.K.A. 2010. április 14. 15:20
    „Kedves Hozzászólók!

    Azért hangsúlyozom, hogy kedves, mert hiszem, hogy minden, lehangolóan negatív hangvételű hozzászólónak is van egy sokkal kedvesebb és pozitívabb énje! Olvassátok végig újra a hozzászólásokat. Sokuk mind amellett hogy nem a témáról szól ontja a gyűlöletet. O.k. ,,papolásnak" vége.
    A cikk és a képek, valóban sokkolóak és aki nem látott még ilyen csöppségeket joggal szorul össze a szíve. Ilyen babák azonban léteznek, koraszülés létezik és a halál is létezik akármennyire nem akarunk róla tudomást venni. A Magyar egészségügyben valóban kriminálisan kezelik a haláleseteket ellentétben más országokkal. A cikk azonban olvassátok végig, arról szól hogy, vannak emberek akik ezt felismerik és próbálnak ezen a helyzeten változtatni. Azon vannak, hogy az egészségügy, az orvosi képzés ezt a hiányosságot vegye számba és tegyen lépéseket hogy ez megváltozzon. Ezek kezdeti lépések, de az a néhány ember, aki számos más feladata mellett (sok intézményben) próbál segíteni a veszteségek feldolgozásán rajtunk akar segíteni, jobbá akarja tenni a rendszert, amennyire a lehetőségek engedik. Higgyétek el ez nem könnyű feladat és hálásak lehetünk azért, hogy vannak akik ezt a nehéz és lelkileg nagyon megterhelő feladatot próbálják lehető legjobban elvégezni. Én ismerem Dórit aki a szegedi Gy. Klinikán végzi hivatását, sajnos velünk nem ő közölte annak idején a rossz hírt, hiszen belőle is csak egy van. De Ő egy csodálatos ember és ez úton is köszönök mindent, amit értünk tett.
    Koraszülésre visszatérve ha több szó esne róla, megtudnák a kismamák és gyermekre vágyók hogy egyáltalán nem kell a legrosszabbra gondolni. Rengeteg nagyon pici, még reménytelennek kikiáltott, nagyon korán született kisbaba is teljesen rendbe jön. És nagyon sok szülő van aki a nehéz időszakban segítő kezet nyújt.”
  • 34. rotátor 2010. április 14. 14:02
    „Úgy látom sokan félreértették a cikket, pedig nagyon valós témához nyúlt. Persze több módon is lehet értelmezni. Én valamikor újsz.int.oszt-on dolgoztam, mint ápoló. Olyan szívszorító élményekben volt részem, amelyeket a mai napig nem felejtettem. Az tény, hogy mi, szakápolók akkor -és ez 15 éve volt - nem voltunk felkészítve a pszihés terhekre és a szülőkkel való kommunikációra sem. Ez a felkészületlenség nem jelentette azt, hogy embertelenek lettünk volna, inkáb az következett belőle, hogy hazavittük a fájdalmunkat a családunkhoz. Soha, ismétlem, soha eszembe sem jutott volna hálapénzt elfogadni, sőt!, saját pénzen akartunk eszközöket venni. De virágot kaptam, aminek nagyon örültem. A képekről annyi a mondandóm, hogy a laikusok számára megrázó lehet, de ettől még megtörténik, hogy ilyen parányi lények megszületnek. Az előttem szóló szülőnek, akivel durván közölték a rosz hírt, azt szeretném mondani, hogy remélhetőleg kiforgácsolódnak az ilyen orvosok, mert voltak és talán még most is van néhány ilyen orvos.”
  • 33. deszkás 2010. április 14. 13:52
    „Volt halálközeli élményem és hálapénz adása nélkül gyógyitottak meg amit utólag is köszönök. Persze mondtam: kérem segitsenek és segitettek.”
  • 32. asztenoszsz 2010. április 14. 13:28
    „segesvarics - jól tette, hogy válaszolt az élő fába is belekötőknek.”
  • 31. Tamiflu 2010. április 14. 13:16
    „A halál gondolata igen is velünk "él". Ott van a mindennapjainkban, de nem beszélünk róla minden percben, de sajnos el jön mindenki életében az adott pillanat amikor "aktuálissá" válik!! Hála azon szerencsések közé tartozom akik még a nagyszüleiken kívül nem vesztették el közeli hozzátartozójukat ( többek között 2 szép egészséges gyermek szerencsés anyukája vagyok). Lehet hogy furán hangzik, de időnként elgondolkodom, mit tennék ha most valami "az a bizonyos valami" történne valamelyik szerettemmel. Nem vagyok túl idős, de az elmúlás gondolata rányomja bélyegét a mindennapjaimra. Remélem lesz aki majd nekem segít feldolgozni ha el jön az idő!!”
  • 30. Roxy08 2010. április 14. 12:59
    „Pár hónapja volt már egy cikk a Gy.klinika Onkológián dolgozó segítőről ( férfi, nem jut eszembe a neve).
    Nagyon fontosnak tartom, hogy foglalkozzanak a témával. Tanulják, h mi a teendő ilyen helyzetekben.
    A valóság ugyanis tényleg más. A Gyermekklinikáról csak rossz tapasztalatokat szereztem.
    Vérlázító volt az orvos és ápolók hozzáállása, tájékoztatása. Az általánosításomból egy orvos "lóg ki", akivel véletlenszerűen kerültem kapcsolatba. Jelenleg nem dolgozik ott, külföldön van. Nem tudom, kiben tudnék bízni, ha ismét odakerülnénk. Cinikus, felfuvalkodott társaság, tisztelet a kivételnek.”
  • 29. zanane 2010. április 14. 12:35
    „Nekem volt szerencsém tapasztalni a szegedi klinikán hogy milyen segítőkészek és emberségesek az ott dolgozók. Újszülött kisfiammal kellett bemennünk és egy csomó vizsgálat után derült ki, hogy ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenved. A doktornő aki közölte velem a rossz hírt, megvigasztalt, és úgy beszélt, olyanokat mondott, hogy elhitette velem azt, hogy így is élhetünk nagyon boldog életet. Máig hálás vagyok neki és azoknak az ápolónőknek, akik mindennél kedvesebbek voltak velünk. Mindezt úgy, hogy nem tömtem tele a zsebüket borítékokkal. Szóval nekem inkább pozitív tapasztalataim vannak. Sajnos sok magyar emberre az a jellemző, hogy a másikat mindennek lehordja, holott igazából fogalma sincs milyen érzés lehet egy orvosnak is közölni akár betegséget, akár halálhírt.”
48 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új szívbillentyűt kapott Pataki Ferenc színművész

Szívműtéten esett át nemrégiben Pataki Ferenc: kicserélték egyik aortabillentyűjét. A teátrum népszerű színművésze már jól van. Tovább olvasom