Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Szeged Szépe: Bene Viola lett a jubileumi verseny győztese - óriásgaléria

Szeged Szépe: Bene Viola lett a jubileumi verseny győztese - óriásgaléria
Szeged - Szegedi szépség fejére került a korona a X. Szeged Szépe versenyen, a 19 esztendős Bene Violát tartotta a legszebbnek a zsűri a 19 döntős közül.
– Amikor a verseny napján felkeltem, iszonyatosan izgultam, és bevallom, nem számítottam ilyen eredményre – mondta el lapunknak a jubileumi szépségkirálynő-választás győztese. A 19 esztendős tősgyökeres szegedi Bene Viola élete második szépségversenyén van túl, két éve indult a Miss Alpok Adria Szépségversenyen, ám ott nem ért el helyezést. – Tavaly részt vettem itt az IH Rendezvényközpontban a Szeged Szépe gáláján, s akkor határoztam el, hogy idén indulni fogok – árulta el Viola. A kozmetikusnak tanuló győztestől megtudtuk, nem gondolkodik újabb versenyen, úgy van vele, hogy majd a sors hozza magával a lehetőségeket.

A jubileumi szépségkirálynő-választáson a korona tehát Bene Violát illette meg a zsűri döntésének értelmében, első udvarhölgye Petri Beatrix lett, aki a Plazma Pont különdíját is megnyerte, míg a második udvarhölgy Szarvas Andrea, aki a jótékonysági kategória különdíját is kiérdemelte. A modell kategória különdíjasa Szilágyi Mariann lett, aki egy egyéves gyermek édesanyjaként indult a versenyen, míg a fitness-modell kategóriát Kőműves Anita nyerte meg.
X. Szeged Szépe verseny. Fotó: Frank Yvette (galéria)
"Szeged Szépe – A legjobb választás" – ez a jelmondat immár egy évtizede bizonyította érvényességét, s ahogy Gera Gábor szervező korábban elmondta, azért is különleges ez a verseny, mert a társadalmi szerepvállalás kiemelten megjelenik a lányoknak rendezett programok sorában, fontosnak tartják ugyanis, hogy jó ügyek mellé álljanak ki a jelentkezők.

Ezt hangsúlyozta lapunknak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is, aki immár másodízben vállalta a zsűri elnöki tisztét. Elmondta, a verseny üzenete a mellrák elleni küzdelem, amiben példamutató szerepe lehet a szép, egészséges lányoknak, akik közül idén is nehezen választották ki a díjazottakat. Győrfi Pál megjegyezte, ő nem szépségszakértő, vagyis inkább közönségdíjat tud odaítélni, ám idén bármelyik döntősről el tudta volna képzelni, hogy elnyeri a koronát, olyan erősnek tartotta a mezőnyt.
X. Szeged Szépe verseny. Fotó: Frank Yvette (galéria)
Az elmúlt egy évtizedben több mint 2000 lány jelentkezett a Szeged Szépe versenyre, a jubileumi, tízedik évben 179 fő közül választották ki a 19 döntőst.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvizsgáltuk a Szegedi Karácsonyi Hetek gasztronómiai kínálatát - galéria

Megvizsgáltuk a Szegedi Karácsonyi Hetek gasztronómiai kínálatát - galéria
Forralt borból majdnem gazdagabb a felhozatal, mint az ételekből. Tovább olvasom